Hogy a férfiakkal valami baj van, azt nemcsak a nők mondják. A férfiak is kezdenek rájönni, nem könnyű megbarátkozniuk a gondolattal, hogy 5-10 évvel rövidebb ideig élnek majd a nőknél. Valójában már a kezdet-kezdetén megjelenik ez az igazságtalanság a fiú csecsemők nagyobb halandóságában.
A nehéz indulás

A Bibliát nyilvánvalóan férfiak írták, innen az a kegyes önámítás, hogy a nőt a Jóisten a férfiből alkotta meg. A helyzet sajna éppen ellenkezőleg áll: eredendően mindenki nőnek indul, csak aztán történik egy kissé ügyetlenre sikeredett beavatkozás, melynek folytán a magzat elindul a férfivá válás rögös útján. Bizony itt számos akadályt kell ahhoz venni, hogy végül valóban egy férfinek nevezhető, összecsapott képződmény megkezdje szomorú végzete beteljesítését.

Igazán nem volt jó ötlet, hogy az XY-os kromoszómájú nedves, lüktető kis masszából a női nemi hormonok hatására alakuljon ki a férfi agy. A történet dióhéjban annyi, hogy a fiú magzatban a hatodik hét táján megkezdődik a férfi nemi hormon termelődése, s ez az agyban női nemi hormonná alakul át, és a férfias nemi irányultság és identitás kialakítását az agyban női nemihormon receptorok végzik. Innen az a furcsaság, hogy a terhesség megtartása végett adott extra női nemi hormonok még a lány magzatokat is maszkulinizálják! (A lányokat egyébként egy vérükben keringő fehérje védi meg saját női hormonjaik férfiasító hatásától.) Hát ez érezhetően eléggé megbízhatatlan eljárás. Elég egy rossz időzítés, kicsivel több vagy kevesebb női nemi hormon, vagy az a bizonyos átalakító enzim az agyban, s máris meglehetős zavarok támadnak; férfiak születnek, akiknek nemi vágya férfiakra irányul, ezt nevezzük homoszexualitásnak, vagy férfiak születnek, akik nőnek érzik magukat, ezt nevezzük traszvesztitizmusnak. A homoszexualitás és traszvesztitizmus egyébként nem betegség, hanem a férfiasság gyártási technológiájából következő lehetséges variáns. Még azt sem lehet mondani, hogy gyártási hiba, hiszen a terhesség alatti stressz, a sokadik fiúterhesség egyaránt eredményezhet homoszexualitást, aminek evolúciós értelme valószínűleg a testvér hímek szaporodási versengésének szabályozása.

Ha tovább vizsgáljuk a férfi gyártási tervét, egy másik, meglehetősen drámai következményekkel járó gyengécske megoldásra bukkanunk. Az Evolúció szimmetrikus állatokat teremtett szimmetrikus idegrendszerrel, ami azt jelenti, hogy az agyban mindenből kettő van: két frontális lebeny, két temporális lebeny, stb. Ez elég nagy luxus, ha mind a két félteke ugyanazt csinálja, s ráadásul felmerült az irányítás problémája is; nem jó ha egy szekeret két ökör kétfelé húz.

Lett tehát egy főnök, egy vezető félteke (a bal), és persze a millió egyéb funkciókat is kezdte az Evolúció szétszortírozni. Ebbe aztán bejött egy újabb gazdaságossági szempont: a férfi és a női nem eltérő szerepe a szaporodásban és az együttes túlélésben. Ez ugye elmegy vadászni, de ha elmegy, jó lenne, ha haza is találna. Az egyik féltekébe, nevezetesen a jobbféltekébe, ezért belepakolta az Evolúció a vizuális-téri funkciókat, a koordinált nagy, testi mozgásokat, a veszélyészlelést, a globális figyelmet, és mondjuk úgy, hogy az artikulált ordítást. Legyen ez a férfiaké, mondá. A balféltekét pedig otthonosan berendezte a beszédre, a bogyók és gombák felismerését és elkülönítését lehetővé tevő analitikus gondolkodásra és elemzésre, a fókuszált figyelemre, s ezt adta a nőknek. Így van aztán az, hogy a nők a verbalitásban, a finom mozgásokat igénylő feladatokban (zokni stoppolás) sokkal jobbak, mint a férfiak, akik viszont a téri feladatokban és a nagy mozgásokban verhetetlenek. Ez idáig rendben is volna, csakhogy mivel eredendően mindenki agya női agy, megint kellett egy trükk, amivel amolyan vadászó-halászó-harcolgató férfi agyat lehet csinálni a női agynak induló szivacsos állományból. A férfiak szerencsétlenségére itt megint valami evolúciós buherálásáról van szó; valamit az eredeti céljától eltéríteni, átalakítani. Ugye ez vagy sikerül, vagy nem. Nos a terv ötletesen megint azt használja ki, hogy a fiú magzatnak előbb-utóbb lesz egy kis heréje, az meg elkezd majd férfi nemi hormont termelni; használjuk fel hát ezt a férfiúi tulajdonságok kifejlesztésére. Vagyis a férfi nemi hormonok serkentsék a jobbfélteke növekedését és kicsit lassítsák a balféltekéét, a női nemi hormonok meg fejlesszék a balféltekét, de ne a jobbot.

Sajnos a dolog nem vált be igazán, csakhogy itt nem lehet reklamálni. A fiúmagzatok ugyanis nem azonos mennyiségű nemi hormont termelnek, androgén hormon receptoraik száma és érzékenysége is különböző, s ráadásul az anyákban is termelődik férfi nemihormon kisebb nagyobb mennyiségben, sok nő számára már zavaró mértékben is, de hát ebből élnek az epilátor-gyártók.

A problémát az okozza, hogy ha a kelleténél kicsit több a férfi nemi hormon, akkor a balfélteke fejlődése túlságosan lelassul. Ennek egyik következménye a balkezesség, s nem véletlen, hogy a férfiak közt több a balkezes, ill. a nem-jobbkezesség mindenféle árnyalata. A balkezesség önmagában még nem volna tragédia, bár megint csak rontja az életkilátásokat, s talán még az sem, hogy a fiúk később kezdenek el beszélni, addig is nyugtuk van szüleiknek. De a balfélteke lemaradása azt jelenti, hogy jóval éretlenebb lesz, mint a jobbfélteke, s ezáltal sokkal védtelenebb a terhesség, a születés alatti és utáni ártalmakra. Fiú magzatoknál gyakoribb a spontán vetélés és a születési ártalmak (agyvérzés, oxigénhiány). A balfélteke sérülékenységére vezethető vissza az, hogy férfiak közt gyakoribb a schizofrénia, jóval gyakoribb az értelmi fogyatékosság, a Down kór, három-négyszer gyakoribb az autizmus, jellemzően a fiúk problémája a hiperaktivitás, a viselkedészavar, a megkésett beszédfejlődés és nyelvi zavarok, a dadogás, az olvasási nehézségek (pl. diszlexia), a figyelemzavar, a különféle tanulási zavarok, az epilepszia, s a különféle agyi eredetű bénulások. A fiúk agya sokkal lassabban fejlődik a későbbiekben is, s tovább marad érzékeny a különféle sérülésekre, fertőzésekre.

Hogy tovább folytassuk ezt a drámai körképet, a születéskori agyvérzésekből lánycsecsemők sokkal valószínűbben épülnek fel maradványtünetek nélkül, s felnőtt korban is az agysérülések átlagosan jobban károsítják a férfiak különféle képességeit. A háttérben részben az áll, hogy a női nemi hormonok serkentik az agy regenerálódását, amit pl. időskori leépüléses kórképek lassítására, pl. Alzheimer korban, ki is használnak, részben a női agy kiegyenlítettebb, jobban megoszlanak a funkciók, míg a férfiagy féltekéi specializáltabbak, vagyis sérülésekre sérülékenyebbek a funkciók. S végül agy-ügyben az utolsó tőrdöfés, hogy ha a testtömeg függvényében nézzük az agyméretet, bizony a nők agya nagyobb és aktívabb. Ezt még meg kell emésztenünk.

A férfi nemi hormonok a magzati élet során károsan befolyásolják az immunműködéseket is, ezért pl. kamaszkorig több az asztmás és allergiás fiú, mint lány.

Egyszóval: férfivé válni már önmagában kész életveszély, s mint mindjárt látjuk, férfiként élni sem egy életbiztosítás.

Még nehezebb folytatás

Ez már abból is sejthető egyébként, hogy a várható élettartam férfiaknál jelentősen kisebb. Ha a férfi megérte a felnőttkort, új biológiai csapdák várnak rá, melyek férfiúi mivoltából következnek.

Az Evolúció a szaporodási sikerrel méri az egyed rátermettségét: minél több utód és rokon hordozza az egyed tulajdonságait, annál sikeresebbek ezek a tulajdonságok a túlélés tekintetében. Az élet értelme a küzdés a szaporodásért. De világos, hogy az az afrikai család, akinek tíz gyereke van, de ebből kilenc korán meghal fertőzésekben, törzsi viszályokban, oroszlántámadásban, kevésbé sikeres, mint az az európai, középosztálybeli család, akinek két gyermeke lesz, de azok nyolcvan éves korukig élnek, magas pozíciókba jutnak, s hasonlóan egészséges és hosszú életet megélő utódaik lesznek.

Ez az egész szaporodósdi úgy van kitalálva, hogy a hímek közti verseny dönti el, hogy ki párosodhat, ki birtokolhatja a nőstényeket. Erre a versenyre specializálódott a férfiak teste és lelke, és ez egyben a vesztük.

Megint a férfi nemi hormonok játsszák a fő szerepet. A tesztoszteron az, amitől a férfiak izomzata oly erős, a tesztoszteron az, ami agresszívvé és szexuálisan is rámenőssé teszi a férfit. A cél a dominancia megszerzése a társadalmi, munkahelyi, társasági hierarchiában, vagy sovány pótlékként otthon. A férfi önérzetéhez, önértékeléséhez siker kell. Ez harcot, kemény munkát, adott esetben ellenségeskedést jelent, s mindez igen komoly stressz. A tartós stressz vitális kimerülést és depressziót eredményez. Vizsgálatok bizonyítják, hogy míg a nők a kapcsolati zavarokra és veszteségekre reagálnak depresszióval, addig a férfiak a teljesítménykudarcokra.

A férfiakra tehát kívülről is (nő, család, társadalmi elvárások), belülről is (önértékelés, szexuális késztetések) rendkívül nagy nyomás nehezedik, hogy legyenek sikeresek, keressenek sokat, töltsenek be egyre magasabb pozíciókat, vagyis legyenek vezérhímek, hogy sok nősténnyel párosodhassanak és sok utódot hagyjanak maguk után. A nőstények pedig aszerint válogatnak, hogy a férfi milyen mértékben lesz képes biztosítani utódaik felnevelését, vagyis mennyit keres, mennyire domináns, mennyire hordoz olyan biológiai tulajdonságokat, melyek az utódoknak előnyt fognak jelenteni. Emberi viszonylatokban természetesen az előnyök sokszor már átvitt értelműek, a jó biológiai adottság semmi a gazdagsághoz képest. Egy másik gond, hogy az evolúció során nem épültek be belső fékek, hiszen maga a környezet és a szociális lehetőségek elégséges korlátot jelentettek korábban. Egy majomcsapatban a hím álma maximum az lehet, hogy pár évig övé lesz a horda nőstényeinek zöme. S ha ez megvan, nincs tovább. Nem akar még többet és még többet, mert nincs több. Az átlag férfi előtt azonban mindig van egy újabb elérendő cél, amivel bizonyíthatja rátermettségét, s mögötte egy asszony, aki figyelmezteti is erre: újabb kocsi, nagyobb lakás, jobb életszínvonal, nyaraló, társadalmi rang, stb.stb.

Hogy mennyire kiütközik az eredeti, primitív evolúciós indíték ebben az egész férfiúi küzdelemben, az abban is látszik, hogy a magasabb pozíció vagy a győzelem (még a sportgyőzelem is!) növeli a tesztoszteronszintet, s ezzel a szaporodási kedvet, amiről leginkább politikusok szexbotrányai kapcsán nyerhetünk képet. Vagy gondoljunk csak arra, ahogy a sikeres férfit félig viccesen, félig komolyan ábrázolni szokták: gondtalanul szivarozgat, vagy koktélt iszogat, miközben párosodásra kész fiatal lányok legyeskednek körülötte.

Na jó, de miért olyan veszélyes ez? A sikerbe bele lehet halni?

A siker motorja a tesztoszteron, s az olykor szem elől tévesztett eredeti cél, a sikeres szaporodás.

A tesztoszteron, amelyre oly nagy szükség van az evolúciós küldetéshez (kell a szaporodáshoz, a dominancia harchoz, az izomzathoz, stb.), fokozza az erek meszesedését, emeli a koleszterinszintet, a vérnyomást és az agresszivitást, amely viszont tovább növeli mindezeket a tényezőket. Tudjuk, hogy a férfi kopaszodást a magas tesztoszteron szint okozza. Újabb vizsgálatok kimutatták, hogy a kopaszság mértéke szoros összefüggésben van a szívinfarktusra való kockázattal. Akiknek kopasz a fejtetője, 36%-al valószínűbben kapnak infarktust. Ugye az már nem is meglepő ebben a férfiellenes világban, hogy a női nemi hormonok viszont kifejezetten védik a szívet és az agyi ereket.

Az ellenségesség, mint személyiségvonás, az egyik legnagyobb kockázati tényező a szívinfarktus szempontjából, s hasonlóképen a vitális kimerültség és depresszió, amelyek hatványozottan megnövelik az infarktus kockázatát. A hirtelen szívhalál megint csak jellegzetesen férfi halálnem, s ez ellen sajnos nem véd meg a koleszterinszint csökkentő gyógyszer, meg miegyéb, ugyanis a hirtelen szívhalálban meghaltak szívében ritkán találni valódi érelzáródást; ez valójában az intenzív stresszre kialakuló szívritmuszavar következménye.

Nem elhanyagolható kockázatot jelent mindezeken túl a férfiak agresszívebb, impulzívabb viselkedése az élet egyéb területein is, legjobb példa erre az autóvezetés vagy az alkoholizmus.

Mind a siker, mind a kudarc életveszélyes, s úgy tűnik, a férfinek, ha meg akar felelni küldetésének s felveszi az elé dobott kesztyűt, küldetése egyben a végzete.

Ezek a mechanizmusok fokozottan érvényesülnek egy átalakulóban lévő társadalomban, mint a mienk, ahol a folyamatok kiszámíthatatlanok, ahol egyik napról a másikra az emberek utcára kerülhetnek, alulmaradhatnak a kíméletlen társadalmi szelekcióban, vagy a tegnap ünnepelt hős ma bíróság előtt felel telhetetlenségéért. Statisztikák bizonyítják, hogy a mai magyar férfi életkilátásai egyre rosszabbak, manapság alacsonyabb, mint az 1970-as években! S az ok? A férfiak magas halálozási arányát a statisztikai elemzések egyértelműen az anyagi helyzettel hozzák összefüggésbe, amely tartós reménytelenséget és depressziót eredményez. De meglepő módon nem a birtokolt anyagi javak mennyisége számít önmagában, hiszen harminc év alatt igen jelentősen nőtt az átlag-életszínvonal, hanem a másokhoz, vagy az elvi lehetőségekhez képesti relatív szegénység az, ami a kihívást majd a depressziót okozza. Mert a férfi számára a bukás az, ha nem tud a versenyben megfelelni; ez jelenti a társadalmi és az evolúciós vereséget.

Konklúzió:

Aki még teheti, gondolja meg, akar-e férfinek születni. Mert férfinek lenni azt jelenti, hogy el kell vinni az “evolúciós balhét”. A férfiak már eleve sérülékenyebbek biológiailag is, s aztán meg az evolúciós küldetés is akkora terhet rak a vállaikra, amelybe könnyen beleroppannak, kivált ha a társadalmi küzdőtéren nagyon nem egyenlőek az esélyek.

El kell vessük azt a naiv gondolatot is végre, hogy a nők volnának a gyengébb nem. Sajnos nem. Ezt ők találták ki, hogy harcra buzdítsák a férfiakat.

A szerző pszichológus, hipnoterapeuta