Magyarországon igen magas az öngyilkosságok száma, és talán az a legmegrázóbb, amikor egy fiatal halálhíréről értesülünk. Évről évre növekszik azoknak a száma, akik öngyilkosságot kísérelnek meg, erről azonban nincs pontos statisztika, mert sok kísérlet titokban marad. A szuicid fantáziák igen gyakoriak lehetnek tinédzserkorban. Több lány próbálja meg önkezűleg kioltani életét, mint fiú viszont a lányok gyakrabban jelzik környezetük felé, hogy mire készülnek. A fiúk általában drasztikusabb halálnemet választanak, ezáltal többen is halnak meg, mint a lányok.

Az öngyilkosságok számának visszaszorításában nagy szerepet kell kapnia a prevenciónak. A fiatalkorúak esetében minden olyan szakemberre szükség lenne, aki velük foglalkozik. Tudni kell, hogy öngyilkosság nemcsak hátrányos helyzetű családokban fordul elő, a legtöbben átlagos körülmények közt élnek. Sok szülő nem érti meg gyermekét, hogy miért gondol a halálra, amikor mindene megvan, mindent megkap. A legtöbb családban tabutéma az öngyilkosság, nem beszélnek róla, mert úgy érzik, hogy ezzel ötletet adnának a gyereküknek. Pedig beszélni kell róla, legfőképpen akkor, ha ezt a témát a gyermek hozza fel. Amikor beszélünk róla, a fiatalban csökkenhet a magányosság érzése, tudni fogja, hogy van akire számíthat, van aki meghallgatja őt. A legtöbb fiatal nem meghalni akar, csupán másképp élni, ehhez az utat viszont egyedül nem találja. Ekkor jut el az öngyilkossághoz, mint lehetséges „megoldáshoz”. Amelyik családban korábban már történt öngyilkosság, ott nagyobb a következő haláleset bekövetkezésének az esélye, mivel a mintát már készen kapja a fiatal.

Dr. Czinner Antal szerint azok a gyerekek, akik öngyilkosok lesznek, ezt megelőzően depresszióssá váltak. Ezt a depressziót kéne észrevenni, ebben komoly felelőssége van a családi gyermekorvosnak, a szülőknek és a pedagógusoknak.

A szülő felelőssége megkérdőjelezhetetlen egy fiatalkori tragédia bekövetkezésében. Minden szülőhöz el kellene jutnia azoknak az információknak, amely megelőzhetné a bekövetkező tragédiát. Tudni, ismerni, felismerni azokat a figyelmeztető jeleket, amik megkülönböztetik a serdülőkori hangulatváltozásokat – amelyek természetesek ebben a korban- a depressziótól. Sokan, akik az öngyilkosság gondolatával foglalkoznak, háziorvoshoz fordulnak, ezért az orvosok is egy kapcsolódó pont lehetnének. A rendelőben elhelyezett szórólapokkal lehetne terjeszteni a megelőzés lehetséges eszközeit, és azt, hogy hova lehet fordulni.

Manapság elmondható, hogy a gyermek több időt tölt el iskolában a tanárai közt, mint a szüleivel. Sok szülő túlórázik, esetleg munkaalkoholista vagy éppen ennek az ellenkezője: munkanélküli. Kevesebb idő jut a gyerekekre és ezzel együtt kevesebb figyelem.

Vannak olyan jelzések, amiket a pedagógus is észrevehet az iskolában, ilyenek a következők:

• iskolai teljesítmény romlása (erről a szülő sokszor csak később szerez tudomást);
• fáradtság, levertség a tanórákon;
• egyre többet hiányzik igazoltan (orvoshoz fordul!) vagy igazolatlanul;
• kortársai kiközösítik, bántják;
• szorong, magányos;
• erőszakosan viselkedik társaival vagy tanáraival szemben;
• szeretett tárgyait, ruháját, pénzét elosztogatja, esetleg közli, hogy erre már neki nincs szüksége;
• nem foglalkozik a jövőjével, nincsenek céljai, még közeliek sem.

Ha ezeket észreveszi egy pedagógus, akkor már van esély arra, hogy a fiatal segítséget kapjon. Ezért lenne fontos az, hogy a tanárok, iskolai szakemberek megszerezzék azt a tudást, amivel megelőzhetnék ezeket az értelmetlen halálokat. Fontos lenne prevenciós előadások, beszélgetések tartása pedagógusoknak, majd gyerekeknek is.

Ebben a korban nagy szerepet kapnak a kortársak, barátok. Szabadidejükben is legszívesebben együtt vannak, talán nagyobb bizalommal fordulnak egymáshoz, ezért kell tudnia a fiataloknak, hogy mi az, ami még természetes hangulati ingadozás, és mikor kell segítséget kérniük. Sokszor elég az, hogy meghallgassák, együtt érezzenek vele, ha ez nem elég, akkor viszont szakember segítségét kell kérni.

Azok a fiatalok, akik környezetében megtörténik a tragédia hosszú évekig nem tudják feldolgozni a társuk elvesztését, ez negatívan befolyásolja életüket. Hibásnak érzik magukat, keresik a miérteket, nem tudnak tovább lépni. A bűntudat is különösen erős, ha konfliktus állt fent a haláleset bekövetkezésekor. Sok családtag, közeli hozzátartozó szorul szakember segítségére befejezett öngyilkosságot követően, ez a megelőzés szempontjából is nagyon fontos. Mindenki, aki kapcsolatban állt az elhunyttal egymaga dolgozza fel a halál tényét, egyedül keresi az okokat és egyedül próbálkozik ezeknek a megértésével. A fiatalkorúak különösen veszélyeztetettek, ha öngyilkosság következik be a környezetükben, többek közt a modellkövetés miatt. Az utánzás amúgy is igen jellemzi az önmagukat még kereső tinédzsereket. Még ma is ismert példa erre az első szépségkirálynőnk Molnár Csilla. Halála után feltűnően megnőtt a hasonló korú lányok öngyilkossági kísérleteinek száma, akik úgy, mint Csilla Lidocain tablettával próbálták meg kioltani életüket (Fekete és Osváth, 2004).

„Fiatalkorúak, serdülők öngyilkossága esetén a kortárscsoport az iskolai közösség krízise is kezelendő. Megrázó látvány, ha az osztálytársak oltárt készítenek az elveszített tanuló padján. A pedagógusok érzik, hogy szükség lenne a történtek feldolgozására, de legtöbbször – kompetencia hiányában – nem történik beszélgetés, védő stratégiák kidolgozása.” (Hajduska, 2008, 184. old.)

Az öngyilkosságot elkövető a beszűkült érzelmi állapotában nem gondol azokra, akiket itt hagy, rettenetes látványt nyújt a holttest megtalálása bizonyos halálnemek következtében.

Mindig fájó, ha egy szülő túléli gyermekét, feldolgozhatatlan viszont az a tény, hogyha szabad akaratából, önként választja a halált. Sokszor a kiváltó ok sem határozható meg egyértelműen, ilyen esetekben a szülők életük végéig vádolják magukat, hogy mi az, amit nem vettek észre, mit tehettek volna gyermekükért, hogyan segíthettek volna neki. Jellemző reakció az életfunkciók lecsökkenése, a visszahúzódás. Ez a magányosság szinte a halottal való együttlétet, a búcsút jelenti a szülőnek. Ezt a fajta halált sok szülő talán sosem képes feldolgozni.

Fontos lenne, hogy hazánkban is mindenki megkapja a kellő segítséget, tudnunk kellene, hogy kihez lehet segítségért fordulni. Az internet népszerűvé válásával egyre több olyan weboldal jött létre, ami lelki segítségnyújtással kapcsolatos. Jó lenne, ha 24 órában elérhető, fiataloknak szóló telefonszolgálat működne az ország minden területén. Minden ifjúsággal kapcsolatos intézménnyel fel kéne venni a kapcsolatot öngyilkosságok megelőzése céljából, többek közt iskolákkal, ifjúsági klubokkal, ifjúsági pontokkal, ifjúsági információs és tanácsadó irodákkal, gyermekorvosokkal, védőnőkkel, ifjúságvédelemmel foglalkozó szakemberekkel.

A WHO öngyilkosság megelőző prevenciós anyaga letölthető a www.lelekbenotthon.hu honlapról, ezáltal mindenki számára elérhető. Ugyanitt olvasható a háziorvosoknak írott dokumentum is.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

Bakó Tihamér (1992): Titkok nélkül. Lélektani vizsgálódások az öngyilkosságról. Cserépfalvi kiadó, Budapest.

Buda Béla (2001): Az öngyilkosság. Orvosi és társadalomtudományi tanulmányok. Második, bővített kiadás, Animula Kiadó, Budapest.

Buda Béla (1985): Az empátia – a beleélés lélektana. Harmadik, bővített és átdolgozott kiadás, Gondolat Kiadó, Budapest.

Buda Béla, Füredi János (1987): Az öngyilkosság pszichés háttere. Esettanulmányok. Medicina Könyvkiadó, Budapest.

Fekete Sándor, Osváth Péter (2004): Az öngyilkosság. Az örökléstől a kultúráig. Pro Pannonia Kiadó, Pécs.

Hajduska Marianna (2008): Krízislélektan. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest.