Néhány gondolat a tehetség lélektanáról, az énekes James Arthur kapcsán, avagy hozzásegít-e a művészi alkotás a trauma sebeinek gyógyulásához? Lehetelten, vagy lehetséges gyógyulni pusztán művészi alkotás által?

Oriold Károly  – művészetterapeuta

Művészetterapeutaként gyakran teszik fel nekem a kérdést, hogy művészi alkotások létrehozásával lehet-e gyógyulni, a művészet önmagában gyógyító hatású-e?

Fontos észrevennünk a kérdésben a vágyat, hogy bárcsak meg lehetne gyógyulni traumáinkból művészet által, bárcsak lehetne enyhülést találni mentális betegség tüneteire magával a művészi alkotással. Talán a kérdezőnek tapasztalata lehet arról, hogy egy-egy alkotás a közérzetében változást idézett elő. Meg kell különböztetni az alkotó folyamat két oldalát, az alkotást és a befogadást. Ha művészettel gyógyulni lehetne, elegendő lenne zenélni, írni, filmezni, verset és regényt írni és meg lehetne szabadulni a trauma okozta sebektől. Nem csak az alkotás, hanem a művészi élmény befogadása is lehet gyógyító hatású. Sokan vannak, akiknek egy alkotás befogadása maradandó változást hozott.

 

Ferenczi Sándor szerint a traumatikus élmény újra és újra megjelenik a gondolkodás mélyebb és felszínesebb rétegeiben, korlátozva és szorongatva a traumatizált személyt. Nem elég, hogy áldozat volt a traumájában, most újra áldozat, hiszen cselekedetiben, gondolkodásában korlátozva van, a trauma nem engedi meg, hogy szabadon gondolkodjon, tervezzen, cselekedjen. Nem véletlen, hogy a trauma elintézésére vár, folyamatos a vágy annak feldolgozására. Ferenczi folyamatos kísérletének tartja az álmokat a trauma feldolgozására, annak elintézésére. Minden álom valahol vágyteljesítés, és innen csak egy ugrás az, hogy bármilyen művészi alkotás az álomhoz, fantáziához hasonlóan egy kísérlet lehet a trauma feldolgozására. Fontos, hogy itt aktív dologról van szó, az élmények a művészi alkotásban újra konstruálódnak.

Nem véletlen tehát a kérdés, lehetséges-e traumafeldolgozás művészi alkotás által.

A kérdésre a választ nem tudom, talán lehet, talán nem lehet, de egy dolog bizonyos: mégpedig az, hogy létezik a művészetterápia, ami a művészi alkotással történő gyógyítást célozza. A művészetterápia meghatározott keretek között (hely, idő, térítés,) folyik, s a művészetterápiának elengedhetetlen feltétele a terapeutával való kapcsolat, és a művészi alkotás ebben a kapcsolatban jelenik meg, lehetőséget kínálva arra, hogy a páciens belső világának, illetve terapeutával való kapcsolatának változását az alkotásban visszatükrözze, újra létrehozza, kísérletezzen vele. A művészetterápiának nem célja a minőségi művészeti produktum (tárgy), vagy „értékes, pénzben kifejezhető” művészi alkotás létrehozása. (Nem az a cél, hogy Renoirrá vagy Munkácsyvá váljon az alkotó, vagy, hogy színházi alkotás jöjjön létre egy mozgásterápiás foglalkozás során, hanem a gyógyulás, a jobb közérzet elérése a cél.)

De nézzünk egy konkrét példát az alkotás és a trauma kapcsolatára!

James Arthur a 2012-es brit X-faktor nyertese, túlzás nélkül állítható, hogy óriási tehetség, hamarosan a legnagyobb élő popzenészek közé kerül, hacsak nincs máris ott. Nagyszerű tálentumát, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az X-faktor brit történetének legtöbb CD-jét adta el; közel másfélmillió lemezt. Azonnal az egyik legnépszerűbb előadó lett, nem csak Nagy-Britanniában, hanem Ausztráliában, Új-Zélandon is. Vannak magyar rajongói is, egyelőre nem túl sokan. James Arthurt hallgatni nem könnyű, bár nem lehet nem rá figyelni, ha megjelenik a képernyőn, mérhetetlen szomorúság, sebzettség, depresszív hangulat sugárzik énekéből, előadásából, amely hangulat a hallgatót is hatalmába keríti.

 

James Arthur

A verseny ideje alatt 24 éves. Nem egy modell alkat – mondja magáról –, testes, némileg túlsúlyos, fogai elállnak, karjai tele vannak tetoválással, ujjain 8 betű LOVE LIFE Szeresd az életet, vagy szerelmi élet? Vajon miért kell önmagát folyamatosan az élet szeretetére emlékeztetnie, honnan jön a sebzettség, a szomorúság?

Traumák, veszteségek sorozata

(A trauma alatt a váratlan, kiszámíthatatlan, rendkívül félelmetes, halál közeli élményt értjük. Az első, mindenki által átélt traumatikus élmény az, amikor még csecsemőként felfogjuk, hogy a világ nem mi vagyunk, és persze traumatikus az érzelmi, fizikai bántalmazás, az érzelmi és fizikai elhanyagolás és a szexuális erőszak.)

A versenyig a 24 éves fiatalembernek 21 munkahelye volt, többször került hajléktalanság közeli helyzetbe, de nézzük kora gyerekkorát! Az észak-nyugat angliai kisvárosban, Middlesbrough-ban született fiú szülei két éves korában elváltak. Édesapjával csak láthatások alkalmával találkozott. Édesanyja újra férjhez ment, Jamesnek összesen 4 húga és egy bátyja van. 9 éves, amikor elveszíti otthonát, s mostohaapja révén Bahreinbe költöznek. A helyi angol iskolában tanul négy évet. Az iskolában jól érzi magát, szereti és szeretik. Itt énekel először musicalben, az Oliver című darabban sikert arat. Tanárai, diáktársai támogatják, bár ő nem hisz magában, azt gondolja, hogy csak azért dicsérik, mert jók akarnak lenni hozzá. Négy év múlva, 14 évesen újabb villámcsapás éri: anyja mostohaapjától is elválik, s visszaköltöznek Angliába, a szeretett bahreini iskoláját elveszti. Az Angliába való visszaköltözés után magatartászavaros lesz. Ennek egyik lehetséges oka a veszteség mellett az, hogy a gazdagság, jómód bahreini évei után újra szegénység következik. Az évek során a kisváros megváltozott, alig ismeri ki magát, társai is nagyot változtak az eltelt idő alatt. Önmagát nagypofájúnak mondja, de valószínűleg komolyabb dologról lehet itt szó, hiszen folyamatosan zavarja az órákat és egyetlen tanára sem szereti. „Nem tudok veled mit kezdeni, menj ki az osztályból!” mondják neki, miután már az óra első perceit is megzavarta. Fontos, hogy zenei tanulmányai abbamaradnak a vidéki iskolában, mivel itt nem volt érték a zene. A mai James most azt gondolja magáról, hogy akkoriban valószínűleg hiperaktivitásban szenvedett. (Angol irodalomból jó volt, dalszövegeit maga szerzi, de a természettudományokkal sosem boldogult.) Verekedésekbe kerül, furcsa tájszólásban kezd el beszélni. A családi konfliktusok is szaporodnak, nem csak az iskolaiak. Az anyja végül kidobja otthonról. James azt mondja: „Rossz volt látnom, mennyi fájdalmat okozok anyámnak, de nem tudtam változtatni viselkedésemen, nem vádolom őt, nem lehetett velem együtt élni.” Utolsó iskolaévét gyámság alatt, családjától távol tölti. Az iskola elvégzése után hányattatása folytatódik. Drog- és alkoholproblémák, hajléktalanság, létbizonytalanság, egészen az X-faktor megnyeréséig, ami után mesebeli fordulat következik: gazdagság, siker, ismertség, lányok.

James nem egy könnyű eset. Kapcsolataiban ügyetlen, a neki felkínálkozó lányok ajánlkozását sokszor elfogadva kellemetlen helyzetekbe kerül. Ballépéseiről a bulvársajtó folyamatosan tudósít.

 

 

Néhány mondatban összefoglalom azokat a lélektani és művészeti kérdéseket, amelyekhez szinte minden művészeti alkotás úgy ad fogódzót, hogy a kérdést felmutatja, illusztrálja. Az aktív részben ez éppen elég. A művészi alkotás kétirányú folyamat. Nem elegendő a puszta alkotás, legalább ennyire fontos a befogadás folyamata. Szükséges, hogy az alkotás olyan kérdésekre reagáljon, ami a befogadó számára is fontos, létrejöjjön az egymásra hangolódás, az alkotó és a befogadó találkozása. A legtöbb esetben egy jó művészeti alkotás létrejöttéhez az örök emberi kérdés megmutatása éppen elég. James dalaiban is ott vannak azok az általános emberi dilemmák, amik szinte mindenkit foglalkoztatnak, és lélektani munkára késztetnek. A befogadás lélektani munkája abból áll, hogy hagyjuk hatni magunkra ezeket az alkotásokat, együtt lélegzünk velük, látjuk, gondolkodunk rajtuk, értjük és átérezzük. De nézzük, miről is van szó, mik ezek a kérdések.

 

Az idő múlása – a jelen idő fájdalma –  a halál, elmúlás

Jó ember, jó helyen, jó időben. A sikernek ez az egyik titka. A gyors sikernek. James Arthur esetében azonban többről van szó.  Előbb-utóbb mindannyian átéljük az idő múlását, a fájdalmat és szenvedést, amit a fiatalság elvesztése jelent. Annak a fiatalságnak, ami James dalaiban és személyiségében megjelenik. Most még fiatal, de nagyon sürgetve van, hiszen mindent egy lapra tett fel, a versenyen ki kellett tűnnie. Az idő szorítása, az idő elvesztése, értelmetlen múlása felett érzett fájdalom ott van James gesztusaiban, dalaiban. Ez a kérdés első dalában konkrétan meg is jelenik: „Bocsáss meg nekünk, fiatalok vagyunk, hibázunk, szeretnénk változni, de nem megy, mert nehéz.”

A fiatalkori identitáskrízis sűrítve van a debütáló dalban. A fiatalkori identitáskrízis mindnyájunknak ismerős, az idősebbek túl vannak rajta, a fiatalok benne vannak. A gazdasági és társadalmi krízis idejében sokaknak kell újra fogalmazniuk önmagukat. Hiszen az állásukat elveszítve a személyiségük egy részét is elveszítik. Az identitáskrízis, hogy úgy mondjam, benne van a levegőben. A megoldatlan krízis folyamatos fenyegetést, veszélyt jelent. J. A. léte számtalan esetben került veszélybe. A gazdasági válság fenyegetésében ott van a halálos fenyegetés, a vagy-vagy játszma.

A halál ellentéteként az jelenik meg, hogy az alkotással minden a helyére kerül. Mint egy kikristályosodás.  Az eltelt időnek van értelme, a sok fáradozásnak, szenvedésnek van értelme, mert az idő meghozta gyümölcsét. Minden a helyére került.

http://www.youtube.com/watch?v=tFoFtIqvkGE

 

Sebzettség, veszteségek

Számtalan dalában ott vannak ezek az elemek. Mit lehet tenni ennyi sebbel, veszteséggel? Egyetlen dolgot: tudomásul venni. Hagyni, hogy fájjon, hogy égjen, és átélni a szenvedést. Ebben James Arthur kivételes tehetség. Fiatal férfiként nem menekül el, hanem magába építi a  fájdalmat, egyszerre erős, mert a fájdalom kibírásához erőre van szükség és egyszerre gyenge, hiszen fáj a fájdalom, a trauma megsebez. No drama című dalában szinte tapintható a kín és elér az őrület határáig.

Az üvöltése a határról szól, még innen van, de csak hajszál híja annak, hogy átkerüljön a másik oldalra, az őrület birodalmába. Az alábbi dal eléneklése után J.A. pánikrohamot kapott, mentőt kellett hívni hozzá.

 

http://www.youtube.com/watch?v=IhNOZ8O9BGE

 

Anya-fiú kapcsolat, kitettség

Vajon mi a mechanizmusa annak, ahogy anyjával való viharos kapcsolata megjelenik a dalokban? Mitől van az, hogy bár nem tudjuk, hogy problémás ez a kapcsolat, mégis érezzük, hogy itt valami van. Azaz hiteles. A hitelesség azt jelenti, hogy James képes arra, hogy traumáit szublimálja, azaz alkotásba, értelmes, építő formába vigye át. A legnagyobb trauma az, hogy a világ és vele az anyánk nem mi vagyunk, nem az történik, amit akarunk, a világ nem engedelmeskedik nekünk. Ki vagyunk téve, el vagyunk engedve, megszűnt a kötelék. Kiűzettünk a paradicsomból. James Arthur dalai a határról szólnak. Arról, hogy keressük a visszautat a paradicsomba, tudjuk, érezzük a paradicsomi tapasztalatokat, keressük a kiutat, de nem találjuk és ordítunk a fájdalomtól.  Kicsúszott a lábunk alól a talaj, zsákutcába kerültünk, de próbálunk tovább lépni. Anyjával való kapcsolata, viharai ott vannak a dalokban. Különösen megejtő illusztráció az Impossible c. sláger, ami a szerelembe esés és ártatlanság elveszését dolgozza fel megrázó erővel. Minden egyszerű, a szöveg szinte primitív és mégis egy olyan világ tárul fel előttünk elevenen, ami mindannyiunk számára ismerős.

 

http://www.youtube.com/watch?v=Lh2oWbaRvQg

 

Hogyan tovább? Az ikonná válás útján

A brit bulvársajtó más, mint a magyar. Sokkal kíméletlenebb és gátlástalanabb. J. A. minden lépését figyelik; elvárásokat, követelményeket fogalmaznak felé. Így és így kell viselkednie egy celebnek. A művész más, mint az ikon, a celeb. A művész elvonul, dolgozik, bár szem előtt van, mégis az alkotása az érdekes. Az ikon, aki egyszerre más, mint mi átlagemberek és egyszerre ugyanolyan, mint mi, egy darab a testünkből, szentté, ikonná válva. Minden lépéséről tudni akarunk. Mindenét ellenőrizzük. Öltözködése, lakása, pénze, barátai, szerelmei, múltja és jövője, a köz ellenőrzése alá kerül, mint a császároknak a múltban. Cserébe minden anyagi kívánságát teljesítik és „szolgák” (újságírók, managerek, asszisztensek) hada veszi körül. Nem viselkedhet átlagemberként. Freud Totem és Tabu c. könyvében leírt királyokra vonatkozó szabályok kicsit most az ikonokra vonatkoznak. (Beckham, Madonna, Lady Gaga). A köz próbálja megőrizni az ikon azon tulajdonságait, amelyek lehetővé tették, hogy ikon legyen. Nem engednek változást. Hogy ez mennyire veszélyes működésmód, arra néhány példa a közelmúlt veszteségeiből: Amy Winehouse, Michael Jackson, Whitney Houston. A változás köz által való tiltása a lélektani konstelláció változatlanságát is jelenti. Úgy vagy jó, ahogy vagy, ne változz, ne fejlődj! A művészek szerintem nem tudnak megszabadulni traumáiktól, a traumáik megmaradnak. Amellett, hogy meg vagyok lepve és örülök J. A. feltűnésének, és remélem, hogy J. A. művész marad,  bízom abban, hogy traumái, démonai megkímélik, és számára még kibírható élete lesz, nem válik ikonná, a köz megkíméli ettől.

 

Igen, vagy nem?

Végül is segít, vagy nem segít a művészi alkotás létrehozása, vagy befogadása a traumatikus élmény feldolgozásában?

Erre a kérdésre nem tudok egyértelmű választ adni. Véleményem szerint a művészi alkotás létrehozása is és befogadása is olyan művészi élményt jelent, ami megerősít minket, de a traumákkal való érdemi munkára művészetterápiás keretek között lehet sort keríteni.