Civilek adnak és kapnak: Idén harmadszor is díjat adtak át a hazai öngyilkosságok megelőzéséért

2014 szept 30 | Idősek oldalai, Öngyilkosság

A Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány 2012 óta minden évben díjban részesíti azt a civil személyt vagy szervezetet, aki vagy amely sokat tesz a nemzetközi összehasonlításban is igen magas magyarországi öngyilkossági ráta csökkentése érdekében. A díjat idén egy nappal az öngyilkosság-megelőzés világnapja (szeptember 10.) előtt, a DélUtán Alapítvány számítógépes köre vehette át.

Az  időskori öngyilkosság rendkívül súlyos társadalmi probléma, melyet az is mutat, hogy előfordulásának gyakorisága négyszeres az összlakossághoz viszonyítva. Az időskori depresszió, a bezárkózás, izoláltság, reménytelenség és az idősek kirekesztése a társadalom bizonyos ügyeiből, nagyon súlyos kockázati tényezői az időskori öngyilkosságnak. Mindennek ellenszere lehet a világra való nyitás, a közösségben eltöltött hasznos idő, az a kapcsolat, amit az internet jelent!

A DélUtán Alapítvány 17 éve indult lelkisegély szolgálatként, mely elsősorban telefonon, de ma már cseten és e-mailen is az idős, nyugdíjas korosztálynak nyújt lelki segítséget. 2008-óta számítógépes oktatást folytatnak ingyen az erre érdeklődést mutató nyugdíjasoknak, akik kimaradtak az előző évtizedekben lezajlott számítástechnikai forradalomból. Eddig majd 1500 hallgatójuk volt. Az oktatás kis, négy-öt fős csoportokban zajlik, ahol az oktatók, akik az Alapítvány önkéntesei, 20-30 órás számítástechnikai oktatásban részesítik az időseket, legtöbbször teljesen az alapoktól.

átadás22

 

Az oktatás mára kiegészült a Facebook és az Ügyfélkapu ill. internetes ügyintézés modulokkal is, amelyeknek felbecsülhetetlen szerepük van a magányos, akár lakásukat már csak nehezen elhagyni képes idősek mindennapjaiban. Az oktatáson részt vevő idősek is megszólaltak, akik olyan új tapasztalatokról és kapcsolatokról számoltak be, amelyek fontos szerepet kaptak életükben. Elmesélték, hogy Facebookon fel tudják venni a kapcsolatot régi és új ismerőseikkel, tudják tartani a kapcsolatot unokájukkal, de akár élelmiszert is képesek rendelni maguknak betegség esetén az erre lehetőséget biztosító boltokból.

Az oktatók arról számoltak be, hogy munkájuk rendkívüli elismerése az a lelkesedés, amivel a „hallgatók”, azaz idősek részéről találkoznak. A társadalom sajnos túl hamar leírja ezt a korosztályt, holott igenis létezik az a rétegük, akit érdekel a körülöttük zajló világ minden változása, így a számítástechnika használata, és igenis képesek ezt megtanulni, majd azután használni mindennapjaikban. Felbecsülhetetlen azoknak a kapcsolatoknak az értéke, amelyek az oktatások alatt és után, az internethasználat által születnek — hangsúlyozták az oktatók.

A számítógépes kör további érdekessége, hogy két budapesti középiskola 9–11. évfolyamos hallgatóinak segítségével az idősek rendszeresen „gyakorolják” a számítógép- ill. internethasználatot. Mind a „hallgató” idősek, mind a „tanító” középiskolások arról számoltak be, hogy sokat kapnak ettől a generációkon átívelő kapcsolattól.

Az egyik oktató elmondása szerint a program legnagyobb nyeresége, hogy segítségével az idős korosztály tagjai nem veszítik el a világ aktív részéhez való csatlakozást. A Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány öngyilkosság-megelőző törekvéseiben éppen a kapcsolat az egyik kulcsszó, amelyik megvéd minket az izolációtól, magánytól, öngyilkossági gondolatok kialakulásától.

Archívum

A Facebook szabálya szerint a cikket csak akkor tudja lájkolni oldalunkat, ha egyidejűleg be van jelentkezve a Facebook fiókjába.

Kövessen minket!

Szóljon hozzá!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Archívum

Share This