A 2001-ben, a Clinical Psychology Review-ban megjelent kutatásokat áttekintő tanulmányában a szerző összegzi a testmozgás, fizikai gyakorlatok, torna, futás, úszás, stb. hatását a napi hangulatra, stresszérzékenységre és depresszióra.
Annak ellenére, hogy közismert a testmozgás pozitív hatása, az embereknek csak kis része vesz részt rendszeres testmozgásban, s sokaknak megy el a kedve menet közben, ha mégis összeszedik magukat és belekezdenek valamilyen rendszeres testedzésbe.
A legvilágosabb adatok arra vonatkozóan, hogy a testgyakorlás hangulat és kedélyjavító, olyan vizsgálatokból erednek, ahol közvetlenül mérték a hangulat javulását a gyakorlat előtti és utáni lelki állapot méréssel, vagy naplót vezettettek a résztvevőkkel. Ezek elemzéséből kiderült, hogy az edzés napjain a résztvevők kevesebb stresszt észleltek és jobb volt a kedélyállapotuk.
A vizsgálatok azt is jelzik, hogy azok a gyakorlatok azonban, amelyek meghaladták a résztvevők habitusából következő intenzitást, vagy versengők voltak, nem javítottak, hanem esetleg ronthattak a hangulaton.

A lelki egészség és a testgyakorlás kapcsolatára először Dr. Morgan hívta fel a figyelmet egy vizsgálatával 1969-ben. Ő azt találta, hogy a depressziós betegek közt a fizikailag fittebbek kevésbé depressziósak, mint a nem edzettek, ami arra utalt, hogy a fizikai tréningnek antidepressziv hatása kell legyen.

Azóta számos nagy vizsgálat igazolta, hogy akik rendszeres testmozgást végeznek, azok kevésbé depressziósak, kevesebb stresszt élnek át. Pl. egy 55.000 fős vizsgáltban a rendszeres testedzés alacsonyabb szorongásszinttel és kevesebb depressziós tünettel járt együtt. A vizsgálatban kiszűrték az életkor és az anyagi helyzet esetleges hatását is, tehát az eredmények nem azt tükrözték vissza, hogy a fiatal és tehetős emberek boldogok, és mellesleg szeretnek sportolni is, hanem minden társadalmi rétegben és életkorban védőhatásúnak bizonyult a rendszeres testedzés.

A testmozgás hosszú távú hatását jelzik azok a vizsgálatok, amelyekben a testedzés hatását a 10-25 évvel későbbi lelkiegészséggel vetették össze. Tízezer férfit megvizsgálva, a testedzés és az alacsony depresszió közt találtak szoros kapcsolatot: a testedzés még 25 évvel később is védett a depresszióval szemben. Egy ötezres mintán végzett vizsgálatban a testgyakorlást nem végzők közt kilenc évvel később magasabb volt a depresszió mértéke. 2000 idős embert vizsgáltak három éven át, s akik ez idő alatt napi sétát tettek, szignifikánsan kevésbé voltak depressziósak, mint akik nem sétáltak.

Fentálló depresszió esetén alkalmazott testedzés sok vizsgálatban szintén csökkentette a depresszió mértékét, ám ezekben a vizsgálatokban a szerző szerint számolni kell azzal, hogy a fizikai tréningek során számos egyéb pozitív hatás (társaság, odafigyelés, buzdítás) is érte a betegeket.
Hasonló eredményeket kaptak azokban a vizsgálatokban, ahol a szorongáscsökkentés volt a cél: a testedzések hatására jelentősen csökkent a résztvevők szorongáspontszáma.

A szerző cáfolja azokat a nézeteket, miszerint az elkötelezett testedzők pusztán nárcisztikus igényeiket, vagy mazochizmusukat élnék ki a sportban. Az a nézet sem tartható, hogy a rendszeresen tornázó és testsúlyukra figyelő nők azonosak volnának az anorexia nervosára veszélyeztetettekkel. Nyilván minden sportágban vannak önimádók és mazochisták, és minden tornaklubban lehetnek anorexiások, de ez nem jelenti azt, hogy a rendszeres testedzés utáni vágy mögött beteges motiváció húzódna meg, hangsúlyozza a szerző.

Ha azt a kérdést tesszük fel, hogyan is csökkenti a szorongásos és depresszív panaszokat a testmozgás, semmiképpen nem az edzés megerőltető, vagy izomzatot fejlesztő hatására kell gondolnunk: a vizsgálatok nem azt mutatják, hogy a pozitív hatás eléréséért valami nagyon kemény edzéseket kell folytatni. Ellenkezőleg; miközben az állóképesség különösebben nem javult, a depresszió és szorongás csökkent a vizsgálatok szerint.

Az egyik magyarázat szerint a testedzések során szerzett pozitív élmények és a fokozatos önbecsülés növekedés halmozódik fel a sorozatos gyakorlások során. Ennek azonban az mond ellent, hogy a tréning megszakítása nem azonnal vezet szorongáshoz és depresszióhoz, hanem csak később, tehát van valami, ami egy ideig még védőeffektusként működik, még ha abba is hagyja valaki egy időre vagy véglegesen a testgyakorlást.

A szorongás, stresszválasz és az edzettség szintén szorosan összefügg. Mind a laboratóriumi stresszhelyzeteknek, mind az életben spontán kialakuló stresszhelyzeteknek ellenállóbbak voltak a folyamatos testedzést folytatók.

Az edzés pozitív lélektani hatásának végső magyarázata nyilvánvalóan az agyban történő változásokban rejlik. A stressz hatására az agyban bizonyos anyagok “elhasználódnak”, “kifogynak”. A fizikai tréning valójában folyamatos stressz a szervezet számára, viszont ha mind a gyakoriság, mind az intenzitás megfelelő (nem haladja meg a személy erejét, tűrőképességét), akkor az agy alkalmazkodik ehhez a visszatérő, mondhatni tartós stresszhez, és megnöveli a stresszválaszban résztvevő anyagok termelését. Ilyen pl. a noradrenalin és a szerző által nem említett szerotonin. Mindkettő antidepresszáns hatású, vagyis, ha valaki rendszeresen sportol, ennek olyasmi hatása lesz, mintha egy hatékony gyógyszert szedne mellékhatások nélkül, ill. tekinthetjük ezt egyfajta védőoltásnak is a stressz és a depresszió ellen.

A sport másik fontos hatása, hogy úgynevezett opiátok szabadulnak fel az agyban és a testben, melyek euforizálnak, csökkentik a fájdalomérzetet és a fáradtságérzetet. A “sportmegvonás”, vagyis az edzések kihagyása vagy elhagyása a vizsgálatok szerint opiátmegvonási tüneteket okoz. Az opiátok említett pozitív hatása mellett további jó tulajdonságuk, hogy gátolják a szervezeti stresszválaszt, amit általában mint ijesztő szorongásos tünetet szoktunk megélni.

A tanulmány végső tanulságát abban látom a mindennapok embere számára, hogy a rendszeres testedzés véd a napi stressz ellen, csökkenti a szorongást és a depressziót. Nem dagadó izmokról, zsírtalan hasról, szálkás izomzatról van szó, hanem olyan folytonosan fenntartott “gyógyító” stresszről, amely mintegy előkezeli az agyunkat az élet kivédhetetlen stresszeivel szemben, s megvéd minket a depresszióval szemben, vagy segít belőle kilábalni, ha már nyakig vagyunk benne.