Németországban az elmúlt évtizedben egyre több pszichoterápiával foglalkozó tankönyv tartotta fontosnak, hogy a testorientált pszichoterápiákat is bemutassa az olvasóknak (lsd. pl. a Christian Reimer és mtsai. által szerkesztett: „Psychotherapie” valamint „Psychodynamische Psychotherapien” c. köteteket a Springer kiadó gondozásában). A német pszichoterápiás szaklapok anyagát tekintve is úgy tűnik, hogy a testorientált terápiás irányzat – publikációs aktivitása alapján – elevenen fejlődő ellátási formának tekinthető.
Az említett pszichoterápiás tankönyvek az analitikus testorientált terápiák ismertetése során következetesen idézik, és igen sokoldalúan elemzik Bálint Mihály egyik klasszikus esetismertetését. Az esetközlés az „Őstörtés” című Bálint Mihály könyvben (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994) magyarul is megjelent (119. o.). Az eset lényege röviden összefoglalva: a közel harminc éves páciensnő azért járt analitikus kezelésbe, mert élete minden területén attól szenvedett, hogy szándékait képtelen volt véghez vinni. Amikor az előrehaladott kezelés során a páciensnő asszociációiban arról számolt be, milyen kínosan élte meg mindig, hogy nem tanult meg bukfencezni, Bálint megszegve az analitikus alapszabályt, megkérdezte páciensét: „És most?”. Mire a páciens felkelt a díványról és tökéletes bukfencet vetett. Ez a mozzanat a terápia meghatározó fordulópontjává, s a testi érzésekre, testi folyamatokban rögzült (traumatikus) emlékekre fókuszáló analitikusan orientált terápiák kiindulópontjává vált. A megjelent magyar fordításban sajnálatos módon a „bukfencet” „szaltóként” félrefordították, így az egész esetismertetés meglehetősen bizarr benyomást kelt és célt téveszt. Ha Bálint Mihály klasszikus könyvét újra kiadnák, mindenképpen javítani kellene ezt a zavaró fordítási hibát.