A mai gyerekeknek a papírpelenka jutott. A modern anya már tudja, hogy gyermeke tisztának, száraznak érzi magát, jól van. A tv-ből kilépve, azonban a szobatisztaság eléréséhez mind a gyermekeknek, mind a szülőknek ugyanazokkal a nehézségekkel kell szembenézni, mint amikor még teknővel mostunk. Az önállóság kihívásával.
A szobatisztasági szabályok és szokások nem állandóak, korszakonként és kultúránként is változnak. Az egyetlen, ami közös bennük, hogy az emberek előbb-utóbb szobatiszták lesznek. A tradicionális, ősi társadalmakban is nagy változatosságot mutat a gyermek ürítésének szabályzásával való törődés, a teljes nemtörődömségtől egészen a már 2. hónapban megkezdődő nevelésig. Még az európai kultúrkörben sem egységesek a szokások. Az amerikai és az angol szokások szigorúak, viszonylag fiatal korban, 6. hónap, kezdődik az intenzív tréning. A magyar szobatisztasági szokások a mérsékeltek közé tartoznak. Általában a 18. hónap környékén kezdődik a bilire szoktatás, és a 3. életév végére, különböző hosszúságú visszaesések után, szilárdul meg a teljes nappali-éjszakai kontroll. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a teljes szobatisztaság akkor is kialakul, ha a bilire szoktatást nem tréningszerűen végezzük.

A szobatisztaság elérése a gyermek számára az első lépcsőfok az önállóság, a civilizált élet felé. A gyermek fejlődését közvetlenül befolyásolják az anya gondolatai, elvárásai, ezért természetesen nem arról van szó, hogy ne vegyünk tudomást a gyermek testi folyamatairól, hanem arról, hogy a fejlődés egészét kell fontosnak tartanunk, nem az aktuális eseményeket, hogy bepisilt-e. A szobatisztaság kialakulásának első feltétele a biológiai érés. Ez részben a záróizmok, vázizomzat megerősödését /pl.: ülni tudás/, részben pedig az izmokat szabályzó idegrendszer érését jelenti. Az ürítés központja a homloklebenyben található, ami az egyik leglassabban érő területe az agynak. További feltétele a kontroll kialakításának a pszichológiai érés. A biztos szobatisztaságot minden esetben megelőzi, a beszédben az egyes szám első személy használata. Ez azt jelenti, hogy a gyermek képes az anyját, és saját magát különálló személyekként érzékelni.

Amikor a fenti feltételek megvannak, a folyamat ideális esetben a következőképpen zajlik: Az anya mikor kibontja gyermekét a pelenkából, érdeklődik a pelenka tartalma felől. A gyermek látva, hogy ez az anyának fontos, maga is érdeklődni kezd saját testi működése iránt. Ezt az érdeklődést kihasználva megismertetik a gyermeket a bilivel és a felnőttek toalett használati szokásaival. Követik a gyermek ürítési aktivitását, mikor látják, hogy éppen a pelenkába székel, megjegyzik, hogy „kakil”, esetleg megkérdezik, hogy mi történt. Ha a gyermek bilit kér egyszerű szóbeli elismerés a jutalma, és akkor sincsenek negatív megjegyzések, ha a bili üres marad. Ilyen módon a szobatisztaság 3 éves korra megbízhatóan kialakul. A vizelet kontroll megelőzi, illetve egy időben zajlik a székelés kontroll kialakulásával.

Sokunknak azonban egészen más a személyes tapasztalati vannak, inkább úgy látjuk, mint egy szoktatási /kondicionálási/ folyamatot. Az anyák kiismerve gyermekük ritmusát a megfelelő időben ráültetik a bilire, praktikus játékokat adnak a kezükbe, hogy ne mászkáljanak el, majd amikor kerül valami a bilibe, nagy ünneplésben törnek ki. A gyermek, az anya szeretet és öröm megnyilvánulásaiért, tanulja meg bilibe végezni a dolgát. Ez az első „ajándék”, amit a gyerek ad.
A pszichológia inkább az első, természetes utat ajánlja, de önmagában a szoktatás, tréning sem okoz semmiféle problémát a gyermeknek.

A szobatisztaság kialakításával, a gyermek egy alapvető vágyának (ösztönének) kielégítéséről mond le, a szeretett személy kedvéért. Valójában ez a gyermek életében az első olyan pont, amikor a szülők és a civilizáció valamilyen teljesítményt várnak el tőle és neki magának kell akarnia valamit, amit a szülei akarnak tőle. Ebben áll a szobatisztaság kialakításának kiemelkedő jelentősége. Ekkor jelenik meg a gyermek életében az azonosulás vágya, az hogy hasonlóvá szüleivel. Ebben a korban már bizonyos távolság van anya és gyermeke között. Ezt a távolságot a gyermek szavakkal és azonosulással hidalja át. Fontos észrevenni, hogy itt komoly küzdelem zajlik a gyermekben, hogy az ösztönös késztetéseinek engedjen /ürítsen boldogan, amikor, ahol rátör az inger/ vagy kontrollálja magát a szülői szeretet kedvéért. Ennek a konfliktusnak a kezelése a szülők részéről, olyan tartós személyiségvonásokat határoznak meg, mint a könnyelműség, szűkmarkúság vagy makacsság. További jelentőséget ad a 2-3 éves kornak, hogy ekkor jelenik meg a nemi különbségek tudatos észlelése. Ilyenkor kezdenek a gyerekek játszani nemi szerveikkel, a fiúk büszkélkednek fütyülőjükkel, és a lányok is megpróbálnak állva pisilni. A szobatisztaság gyakorlásának folyamán a figyelem a hólyag és a végbél felé terelődik, jóleső /erotikus/ izgalmat okoz a vizelet és a széklet visszatartásával való játék. Gyakran látni a bepisilés vagy bekakilás határán ugráló gyermeket, aki tagadja, hogy ki kéne mennie.

Ami ezek után tanácsként elmondható, hogy minél kisebb külső kényszert alkalmazunk a szobatisztaság eléréséhez, a gyermek annál inkább átéli az önszabályzás örömét, saját hatékonyságát. Így kevésbé kell daccal, „rendetlenkedéssel” szembeszállnia a szülő akaratával, saját maga védelmében.

Enurézisnek azt az állapotot nevezzük, amikor a vizeletürítés kontrollja nem működik, az esetek túlnyomó részében, de nem kizárólag, éjszaka. A vizelet kontroll zavarai két csoportba sorolhatóak. Az elsődleges enurézis, amikor nem alakul ki illetve nem szilárdul meg a vizeletkontroll az elvárható életkorra. Ez természetesen gyermekenként változó kort jelent, de a 4 éves kort, a fizikai érettséget tekintjük határnak. Másodlagos enurézisről akkor beszélünk, ha már egy évnél hosszabb szobatiszta időszak után jelentkezik újra az enurézis. Az enurézis másik fontos jellemzője a hosszúsága. Lehet tartós, azaz éveken keresztül jelen van, illetve előkerül, ilyenkor bizonyosan egy tartósan megoldatlan lelki probléma van a hátérben. Lehet epizodikus, amikor csak néhány alkalommal jelentkezik, ilyenkor az enurézist egy aktuálisan jelenlévő feldolgozatlan feszültség okozza. A tartós és az epizodikus enurézis okai részben azonosak, részben különbözőek. Annyiban azonosak, hogy mindkét esetben egy regressziós állapot alakul ki a gyermekben. Regressziónak azt nevezzük, amikor valamilyen feszültség miatt, a gyermek nem az aktuális fejlettségi szintjének megfelelően viselkedik, hanem visszalép egy korábbi szintre. Ilyenkor az aktuális konfliktusokat megoldhatatlannak érzi, visszalép korábbi megoldási mintákhoz.

A tartós enurézis, mint tünet a szülő-gyermek kapcsolat zavarára, így a gyermek azonosítási nehézségeire utal. Ez a zavar sokféle lehet. Tartós enurézist okozhat a tisztaságra szoktatás nemtörődömsége. A papírpelenkák korában, mikor a gyermeknek már nincs kényelmetlenség érzése a nedves pelenkától, fontos motiváló tényezővé válik a szülők érdekeltsége a fejlődésben. Ugyancsak, a vizeletkontroll tartós zavarát okozhatja a túl korai és szigorú szoktatás is. A szigorúság szégyenérzetet vált(hat) ki a gyermekből. Ügyetlennek, labilisnak, szégyellni valónak érzi magát. Ilyenkor a gyermek, hogy legyőzze a szégyent, nappal igen ambiciózus, különállását hangsúlyozó. Álmában azonban, újraéli a szülők teljes elfogadását, mint csecsemőkorában, és bepisil. Ezzel a kör bezárult, újra és újra szégyenhelyzetben találja magát.

A túlzottan szigorú nevelési stílus önmagában is zavart okozhat a szobatisztaság megszilárdításában. Ahol mindennek pontos helye és ideje van, ahol a szőnyegrojtoknak is párhuzamosan kell állni, ott a gyermek, az igényeinek figyelmen kívül hagyása elleni tiltakozásként pisil be. Az eredmény pedig éppen a szigorú rend ellentéte, piszkos ágynemű és bűz.

Szintén a tiltakozás egy formája az úgynevezett gúnyos azonosítás. Ilyenkor a szülők szóban a tisztaság fontosságát hangsúlyozzák, ők maguk azonban piszkosak, elhanyagoltak. A szülőkre jellemző, hogy maguk is össze-vissza piszkítanak, többnyire a kádba, csapba, esetleg az apa éjszaka a vázába, vizel. A gyermek erre az ellentmondásra válaszolva válik enuretikussá.

A tartós enurézis gyakori kiváltó oka, a szülők erotikus kapcsolatának észrevétele, látványa, meghallgatása. A szülőkkel egy ágyban, egy szobában alvó gyermek óhatatlanul is tanúja lesz a szülők együttléteinek. A hangok, szagok, mozdulatok pontos értelmezésére még nem képes, ezek izgalmat, félelmet keltenek benne. Erre adja a bepisilést, mint reakciót. Az enurézisnek a szexualitással való szoros kapcsolatát mutatja, hogy a nemi érés időszakában 10-12 éves korban, az enuretikus gyermekek 80%-a spontán gyógyul.

A fenti példák mindegyike azonosulási folyamat zavarait mutatja. Az azonosulási folyamat a gyermek születésével kezdődik. Először, a születés után az anya azonosul gyermekével, úgy érzi, mintha a gyermek is a teste része volna. Az azonosulás feleleveníti az anya, saját anyjával való kapcsolatát is. Ez a két dolog segíti az anyát a gyermeke gondozásában, ennek segítségével érti meg gyermeke érzéseit. Ha az újszülött, az anyát, a saját elhárított, szorongást keltő érzéseire emlékezteti, akkor az anya nem a gyermekét, a gyermeke vágyait, érzéseit fogja észrevenni, hanem a saját ezekkel kapcsolatos fantáziáit. A gyermek által keltett érzésekre ugyanúgy fog reagálni, ahogy saját magán belül is teszi, azaz elhárítja azokat. A gyermek jelzéseit vagy észre sem veszi, vagy rosszaságnak minősíti és a megértés helyett küzdeni fog ellenük. Nézzünk erre egy idevágó példát, a pelenkázást. Ez egy olyan helyzet, amely lehetőséget ad az intim kommunikációra anya és gyerek között. A gyerekek szeretnek „meztelenkedni”, ha az anya nem szereti a pelenkázást, akkor gyorsan túl akar lenni rajta. A gyermek tisztogatása nem a kapcsolat intim pillanatait jelenti számára, hanem egy „undorító”, szorongást keltő tevékenységet. Ilyenkor a csecsemő újra és újra átéli, hogy a meztelenség testi jóérzése az anyából nem örömöt vált ki, hanem inkább távolságtartást, vagy egy rossz érzés, pl.: undor leküzdését. Ebben az esetben, a gyermekben nem alakulhat ki az ”ajándékot adtam” érzése, helyette inkább kizár magából valamit, ami pedig a saját testi működéséhez tartozik.

A gyermek az anya visszajelzésein, reakcióin /tükrözésén/ keresztül tanulja, ismeri meg a saját érzéseit. A fenti példában az anya nem a gyermeke valóságos érzését tükrözi vissza, hogy „meztelennek lenni jó”, hanem egy undorszerű érzést. Ebben az esetben a gyermek nem a valóban átélt érzelmet látja az anyán, de miután más lehetősége nincs, ezen a „téves” módon fogja kialakítani a saját képét arról, hogy mit is érez, így nehezebbé válik számára a szülővel való azonosulás, a szobatisztaság kialakítása.

A fenti példa csupán egy a sok lehetséges félreértés közül. Fontos, hogy észben tartsuk, a gyermek viselkedése reakció a szülő-gyermek kapcsolatra. Amikor gyermekünk szélsőségesen „rossz”, bepisil annak mindig az az oka, hogy valamilyen jogos érzelmi szükséglete nincs kielégítve.

Az epizodikus enurézis kiváltó okai többnyire az aktuális, feszültséggel teli élethelyzetben keresendők. A leggyakoribb ok, a testvér születése. Maga a születés ténye váltja ki az enurézist. Nem a születés után közvetlenül jelentkezik, inkább néhány hónappal később, mikor a kicsi mászni kezd és fölborul az idősebb testvér addigi életmódja. Jelentős szerepe van benne a testvérvetélkedésnek és a vágynak, hogy újból kicsi legyen. Ha a szülők elkerülik a téves egyenlősdit, és a gyerekeket koruknak, személyiségüknek megfelelő különbséggel kezelik, spontán múlik.

Szintén epizodikus enurézist válthatnak ki a családban történt halálesetek, válások, az életmódot jelentősen befolyásoló események, mint a külföldi munkavállalás, költözés, az óvodába-, kollégiumba-, intézetbe kerülés, nevelőszülő bekerülése a családba, vagy akár egy súlyos baleset is. Ilyenkor a gyermek a biztonságát veszíti el, az ilyen helyzetekben lép fel a regresszió. Szüksége van a biztonságra, miután ezt nem képes megteremteni magának, így álmában éli meg a csecsemőkorában még meglévő biztonságot és ennek lesz a következménye az enurézis. Ezekben az esetekben általában segít, ha a gyermeket értelmi-érzelmi fejlettségének megfelelő szinten, bevonjuk az eseményekbe, elmeséljük neki a változás okát. A titkolódzás rontja a helyzetet.

Az epizodikus enurézisről gyakran csak utólag derül ki, hogy epizodikus, a fenti helyzetek mind magukban rejtik a lehetőséget, hogy a problémák szőnyeg alá söprése esetén hosszantartó gondot okozzanak. A feszültségkeltő helyzetek megfelelő kezelése nem jelent ördöngösséget, a gyermekek akarnak együttműködni, fejlődni és mi szülők, képesek vagyunk kitalálni, észrevenni, hogy mire van szükségük. Fontos a figyelmünk megfelelő irányítása, meg kell értenünk, hogy az enurézis valójában nem betegség, hanem egy tünet, egy jelzés, ahol éppen az a figyelemre méltó, amit jelez, a gyermekünkkel való kapcsolat minőségét.

Az enurézis gyógyítása szempontjából alapvető, hogy a gyermek vizeletkontrollt a szülő szeretetének megszerzéséért, megtartásáért alakítja ki. Tehát a gyógyuláshoz a kapcsolat zavarainak megszüntetése vezet. Ennek ellenére használatos néhány tisztán technikai megoldás is, mint a vízelvonás vagy az éjszakai felkeltés is. Bár ezek a módszerek, ritkán, hatékonyak lehetnek, közvetetten azonban éppen a fő cél, a gyermek önállósága, hatékonysága ellen dolgoznak. Nem nehéz átérezni, hogy mit él át az a gyermek, aki már délután 5 órától kezdve nem ihat, vagy akit minden éjjel felkeltenek, hogy azonnal menjen pisilni. Tartós enurézis esetén mindenképpen javasolt szakember felkeresése, tanácsadás esetleg terápia céljából.

A szobatisztaság kérdése, az önállóság kérdése. „Tulajdonképpen azt mutatja meg, hogy mennyire bízik a felnőtt saját magában, azaz, mit gondol, mennyi önálló lemondás árán éri meg a gyereknek az adott korba, helyre beleszületni.” (Ingusz Iván)