A pszichológus véleménye – Moukhtar Lucia: Agresszió a lélektan tükrében

2001 nov 20 | Agresszió

Az ösztön személyiségünk egészséges része. Bármely ösztöntörekvés kiélhetõ viszont proszociális (a társadalmat építõ) és antiszociális (a társadalmat romboló) módon. Hiszen egy jó sebész, vagy fogorvos is kell, hogy rendelkezzen valamilyen mértékû agresszióval. Az agresszió szó hallatán mindenkiben képek, életképek százai villannak fel. Egy váratlanul elcsattant pofon, a falhoz csapott gulyásleves, a másik elutasító, csendbe burkolózó háta, számonkérő, vádló tekintetek és a megalázott emberi test: a valódi erőszak. Egyben számtalan nehezen megválaszolható kérdés vetődik fel: Hol kezdődik az agresszió és hol fejeződik be? Hiszen az elutasító hallgatás néha jobban fáj, mint a pofon, amely megérdemelt volt és csökkenti a bűntudat érzését. Van-e az agressziónak egy egészséges, a létfenntartáshoz szükséges mértéke, amely nélkül az ember elpusztulna? A mechanikus narancs című filmben a jó útra tért pszichopatán saját korábbi áldozatai állnak véres bosszút, példázva, hogy az agresszió a mai társadalom alappillére és csak a modern társadalom radikális elsöprésével lenne kiiktatható. Más irodalmi művek és az élet viszont számtalan példát hoznak arra, hogy hogyan szül az agresszió agressziót, a háború háborút. Sok kérdés megválaszolatlan marad, egy dolog azonban biztos: amióta a világ világ létezik az agresszió, Káin és Ábel is közöttünk jár.

Agresszió a pszichológus szemével

Gyakorló klinikai pszichológusként napi szinten találkozom az agresszió különböző megnyilvánulási formáival és az ezt elszenvedett áldozatokkal. Agressziónak minősül minden olyan emberi megnyilvánulás, amely akaratunk ellenére, általunk nem választott helyzetbe kényszerít bele, amely testi, vagy lelki fájdalommal jár. Természetesen az agressziónak is, mint minden más emberi megnyilvánulásnak, sokféle motívum, indíték állhat a hátterében és különböző megnyilvánulási formái lehetnek. A patopszichológiai osztályozásokban számtalan agresszív viselkedéssel járó, illetve indulatvezérlési nehézséggel kapcsolatos betegség található.

Mind a beteg és környezete, mind a szakember számára fokozott megterhelést jelentenek a személyiségzavarokat kísérő indulatok és agresszív viselkedés. A személyiségzavaros beteget gyakran hasonló indítékok vezérlik, mint a kisgyermeket. Agressziójával teszteli a környezetét: megbizonyosodik a számára fontos emberek érzelmi teherbíró képességéről ezzel növelve biztonságérzetét.

A személyiségzavaros páciens pszichoterápiája során a legfontosabb a terapeuta teherbírása, amellyel érzelmi kapcsolatuk megterhelhetőségéről biztosítja a pácienst emellett nagy hangsúlyt helyezve a mindkét fél számára elfogadható, funkcionális (az emberi együttélésben működőképes, elfogadott) viselkedés megerősítésére.

Agresszív viselkedéssel járhatnak bizonyos pszichiátriai kórképek is, mint például az üldöztetéses félelmekkel, téveseszmékkel járó paranoiditás. A paranoid beteg, félelmeit, szorongásait a külvilágra vetíti, így a környezetében élő embereket üldözőkként, ellenségként éli meg. Ez védekezésképpen kiválthatja a betegből az agresszív viselkedést. Fontos azonban megemlíteni, hogy nem minden paranoid beteg agresszív. A paranoid beteg kezelése a pszichiáter és pszichológus közös erőfeszítését kívánja meg. A pszichiáter gyógyszeres kezeléssel csökkenteni tudja az üldöztetéses tartalmú hallucinációkat, míg a pszichológus egy szupportív, támogató jellegű pszichoterápiával növelheti a beteg önértékelését, így biztonságérzetét. Sajnos a paranoid betegek ritkán jutnak el szakemberhez, mivel a kórképet a betegségtudat hiánya jellemzi, ebben a környezet és a szakember együttes erőfeszítése segíthet. Fontos lehet a megfelelő pillanat kiválasztása (amikor a beteg tüneteitől jobban szenved), egy olyan ember közbenjárása, akiben a beteg bízik. Sajnos ha a beteg vagy környezete veszélyben van, nem mindig elkerülhető a beteg akarata ellenére történő kényszergyógykezelés.

A társadalomra, környezetre a pszichopátiás beteg jelenti a legnagyobb veszélyt és a szakembert ennek a kórképnek a gyógyítása kecsegteti a legkisebb reménnyel. A veszélyt az is növeli, hogy a pszichopátiás ember nem mindig elvetemült külsejű, riasztó szörnyeteg. Gyakran igen jó intellektusú, simulékony modorú ember, aki kedvességével még a szakembert is megtéveszti. A pszichopata embert leginkább a fejletlen erkölcsi ítélőképesség, a többi ember érzelmeinek figyelmen kívül hagyása, a megbánás és bűntudat hiánya jellemzi. Viselkedés szintjén a pszichopátiás személyiségvonások általában bűnözéssel, hazudozással, sekélyes érzelmi élettel párosulnak, ami gyakran a partner(ek) kihasználásával vagy promiszkuiditással (gyakori partnercsere), házasságszédelgéssel is párosul. A betegség okait a szakma még kutatja, valószínűsíthetően több tényező járul hozzá kialakulásához, ezek között a hátrányos szociális helyzet, bűnöző környezet, de emellett agyi működészavarokat, így a frontális és parietális (elülső és oldalsó) agylebenyek működési zavarát is elképzelhetőnek tartják a pszichiáterek és farmakopszichológusok.

Az antiszociális viselkedés, illetve a fentiekben leírt tünetek gyakran már gyerekkorban megjelennek és ezekkel érdemes szakemberhez fordulni, mivel felnőttkorra a patológiás viselkedés olyan mértékben rögzül, hogy túl sok eredmény már nem várható a beteg kezelésétől. A pszichopata ember veszélyeztető viselkedésével szemben leginkább akkor tudunk védekezni, ha felismerjük az antiszociális viselkedés jegyeit, és megpróbáljuk elkerülni a számunkra veszélyt hordozó helyzeteket. Észérvekkel és érzelmi érvekkel nem sokra megyünk, hiszen a pszichopata erkölcsi normarendszere kialakulatlan, érzelmi élete sekélyes, tettei következményeit nem méri fel, vagy figyelmen kívül hagyja.

Az agresszív viselkedéssel járó betegségek mellett olyan zavarok is előfordulnak, amelyek a fenti kórképekkel ellentétben az indulatok és az egészséges mértékű agresszió elfojtása, a túlzott mértékű bűntudat talaján alakulnak ki. Indulatvezérlési nehézségek állhatnak a pánik jellegű rosszullétek, a depresszió, illetve a kényszerbetegség hátterében. A kényszerbeteg például gyakran a saját agresszív impulzusai felett érzett szorongást csökkenti kényszercselekvéseivel, így például a rituális kézmosással. A pszichológus feladata ezekben a helyzetekben az agresszív impulzusok és a túlzott bűntudatérzés hátterének feltárása, emellett a tünetek csökkentése viselkedésterápiával, vagy pszichiáter segítségével gyógyszeres kezeléssel.

 

Az agresszív késztetések, impulzusok elfojtásával párosuló betegségek említése el is vezet a következő kérdésünkhöz: van-e az agressziónak egy elfogadható, egészséges mértéke?

Mint a legtöbb ember, én is úgy gondolom, hogy mind az emberi, mind az állati világban létezik az agressziónak az önvédelemhez szükséges, egészséges mértéke. A törvény is másképp bírálja el az önvédelemből elkövetett agresszív cselekvéseket. Azt viszont, hogy melyek azok a helyzetek, amelyek épségünket veszélyeztetik és agresszív fellépést követelnek, egyénileg határozzuk meg, és ezek a határok sajnos mindannyiunknál máshova esnek. Sokan egy szabálytalan vagy akár szabályos előzést is elegendő indoknak éreznek az agresszióra. Sajnos az ember gyakran megfeledkezik az állatvilágban oly hatékonyan és természetesen működő megoldásról. Az állatok mindig elkerülik a felesleges küzdelmet. Számtalan olyan magatartás, „ritus” van, amely az agressziót követelő helyzetekben, így a hierarchia, dominancia, párzási rend meghatározása, lehetővé teszi, hogy az állat szimbolikus formában vívja meg a csatát, vagy behódoló magatartással elkerülje. A játék, a sport, valódi értelme az lenne, hogy erre a szimbolikus küzdelemre lehetőséget nyújtson. Bizonyos pszichoterápiás eljárások, például a színház vagy táncterápia is terepet adhatnak az agresszív törekvéseink szimbolikus szinten való feldolgozására.

Az agresszióról írva még talán egy, utolsó kérdés megválaszolását érzem fontosnak. Vitathatatlan, hogy az agresszív cselekedet gyakran jár örömérzéssel. Elfogadható-e ez az öröm, mint egészséges reakció, természetes-e? A kérdésre Szondi Lipót adja meg a választ. Az ösztön személyiségünk egészséges része. Bármely ösztöntörekvés kiélhető viszont proszociális (a társadalmat építő) és antiszociális (a társadalmat romboló) módon. Hiszen egy jó sebész, vagy fogorvos is kell, hogy rendelkezzen valamilyen mértékű agresszióval. A túlzottan érzékeny ember is lehet jó művész, vagy neurotikus.

Szóljon hozzá!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Kövessen minket!

Archívum

Share This