eseményre.
Úgy képzelem az ősi istenek a félelem istenei voltak. Az erdő tüze, a szárazság, a megáradt vizek, a ragadozó vadállatok, mind az isteni megnyilatkozást jelentették őseink számára. Eleink ezektől féltek, talán ki akarták engesztelni áldozatokkal. Ahogyan az ember tehetségével, ügyességével egyre inkább ki tudta védeni a veszélyeket, a korábban félt Istenhez szeretett volna hasonlítani, felvette neveit, istentől való szabályokat alkotott (magántulajdon, királyság, házasság intézménye). A biblia is azt mondja, hogy Isten a maga képére alkotta az embert. (Egyébként miért pont a maga képére? Nem lehetett volna például vízhatlan sasszárny a repüléshez, béka talp az úszáshoz, mindez egy kis klorofiltól zöld bőrben, hogy könnyebb legyen a megélhetés?). Ma már az ember mindenhatóságának ezernyi bizonyítékát látjuk. Isteni csoda például az amerikai World Trade Center megépítése és szinte földöntúli az az agyafúrt gonoszság is, amelyik azt lerombolta. Az ember sok tekintetben isteni szerepkörbe került, amennyiben az egyén által nem befolyásolható, de az egyénre közvetlenül ható és az egyént befolyásoló új távlatokat nyitott. Mindezt pedig isteni nagyképűséggel éli, élheti meg.
Egy másik cikkben olvastam, hogy egy orosz női lágerben azt mondta a fogva tartó a magyar fogoly asszonynak, hogy Isten nincs, hiszen nem hallgatja meg a könyörgésüket. A hívő fogoly azt válaszolta, hogy Isten azt bünteti, akit a legjobban szeret. Az őr megrázta a fogoly vállát és azt kiabálta: „Hát tudod mit kislány, minket ne szeressen ennyire!” Talán mi mindannyian ilyenek vagyunk, mint ez a kislány és a fogva tartó egyszerre. A félelem háborús évszázadok alatt beépült a lelkünkbe. Ezzel a félelemmel úgy élünk együtt, mint a szegénységünkkel. Észre sem vesszük. Ha áldozatok vagyunk, Isten szeretetével egyenesen Istenben egyesülünk, s hőn óhajtjuk szenvedésünket. Vállaljuk, nem szólunk, azt gondoljuk, hogy ennek így kell lennie. (Nem, nem, nem így kell!!) Iszákos férj, erőszakos tanár, dühöngő alkoholista anya? Ez jár nekünk. Vállaljuk. Megérdemeljük, hisz mi bűnösök vagyunk, talán bűnösebbek, mint a többi nép. (De jó lenne ezt is megbeszélni!!) Isten szeret bennünket, szenvedésünkkel megváltottuk jegyünket a Mennyországba. Ha mi vagyunk az erőszakolók, mi magunk vagyunk az Isten. Áldozataink szolgáink, tulajdonaink, s mi Istenként egyesülünk velük az erőszak rítusában. Hatalmunk, kompetenciánk van. A gyönyörűség egy módozata az erőszak alatti tüneményes közelség, s a verés közelsége is lehet egy fajta gyönyör. Magányunk a közellét gyönyörével oldódik az erőszak rítusában. Az áldozat félelme, reszketése, remegése saját mindenhatóságunk élményével ajándékoz meg. Kell ez az élmény nekünk. Ez az élmény áldozatainknak maguknak is kell. A játéknak mi csak az egyik fele vagyunk. Kell ez az élmény, hogy pótoljuk veszteségeinket. Azt a nagy veszteséget kell, hogy áttegyük rá, meg a szegénységünk veszteségeit, munkahelyi megaláztatásunkat, hogy nem azok lettünk, amiknek álmodtuk magunkat. Kell az erőszak, mert reklámokkal bombáznak bennünket, s nincs pénzük az Audi A3-asra. Kell, mert mi csak egy elátkozott nemzet gyerekei vagyunk, akiket sehogyan nem akarnak bevenni az elitbe, s hogy nem vesznek be, napjában többször a pofánkba mondják. Meg egyedül is vagyunk. A magány lényegünk, a mi keresztünk. Hát üvöltünk, verünk, piálunk, szemetelünk. A természeten is erőszakot teszünk. Nem mindig vagyunk bátrak az erőszakhoz, de egy kis pia segít, hogy kijöjjünk a sodrunkból, s rátaláljunk az erőszak nyelvére. Mi, akik minden nőt megdugnánk, akik vadászatra, szabad levegőre születtünk, s ezekre vágyunk, s akik csak 45 négyzetmétert kaptunk, meg lehajtott fejű társakat, akik csak áldozataink lehetnek. Törünk és zúzunk. Ilyenkor mi Istenek vagyunk. Hatalmasok, fontosak, mindenhatók. Óriási élmény erőszakosnak lenni. Pótol sok mindent, a mindent, pótolja, a harmóniát. Éljen az erőszak!
Mégis..; vannak, akik azt mondják, hogy az a véres isten nincsen. Kard ha csörren, vér ha csobban csak az ember vétkes abban. És különben is „…az ember, nem sokban különbözőn a vadon élő állatoktól végső soron és alapvetően mindig békére vágyik, napmelegre, puha fészekbe, nyugalomra, csendes szaporulatra, s csak akkor válik harciassá, ha párját, fészkének nyugalmát, táplálékát, vagy szaporulatát nem sikerül megóvnia, megszereznie, biztonságban tudnia, és az első gondolata még akkor sem a gyilok” (Nádas Péter: Emlékiratok könyve p180)
Ezt mondják az irigylésre méltó szerencsések, s ha jól belegondolunk igazuk van. Civilizációnk, kultúránk, mely annyi lemondást kér tőlünk biztonságot és békét ad.. nap, mint nap.
Nagyon régóta azaz mióta a netre felléptem és egyáltalán megtaláltam a billen a betüket azóta a weblapok fórumain egyfajta sajátos agresszióval találkozom.
Mintha a pszichiátriáról irogatnának egyesek terápiás céllal megengedve hogy a világba szórják szét lelki szemeteiket ezek az emberek.
Az agresszió bár érthet? de nem engedhet? meg!
Mindegyik ember ha érzi nyomul az agya, legyen szives menjen sportolni vagy valami nehéz munkába fogjon bele és energiáját forditsa hasznára.
Mert ezek az agressziv emberek többsége valamilyen modón az anyagi sz?kséggel is vajudnak…hát transzformálják jövedelemszerzésre.
Tanult n? vagyok én is és amikor ugy jött takaritani sem voltam rest, vagy boritékot cimezni egy cég alagsorában.
Az agressziót gyepl?re kell fogni és hasznossá lehet tenni… csak na arra kell büszkének lenni hogy az megy!
Mert látom van itt a websiten a szegénységr?l is szó..és az agressziót 2/3 részben azoknál lehet észlelni akik szegénynek érzik magukat.
Az alacsony iskolai képzettség nem indokolja az agressziót.
Az agresszió nemmás mint egyfajta kulturálatlan magatartás és félelem keltés uralmi vágyból.
A vallások büntet? istenét pedig elkéne felejteni.
A kereszténység és a többi vallás mind az ie el?tti természeti vallásokra istenekre épitette az istenképét…Mária nemmás mint Isis a gyermek Horussal és ez pedig a n?iséget dicsér? matriarchátus korszakából való. Oziris pedig az az isteni hármasság amely a felkel? -az égen átvonuló-lenyugvó napot amely élet és halál ura dicséri! Ezt pedig elkell ismerni gondoljunk a nap érleli azu élelmet és a sivatagban pedig osztja a halált perzsel? höségével.
Ha az ember a vallásokon túltekint érthet?vé válik a bölcs teremtés elmével felnemfogható része és az emberi lét kicsinységében is a természet egy olyan része amely szabad akaratával környezetét boldoggá vagy pokollá teheti.
Minden ember ha csak egyetlen embernek mutatja meg hogyan lehet boldoggá tennie magát akkor remény van rá hogy a földön egyszer boldog emberek fogják körbe a földet.
Mert minden embernek kutya kötelessége önmagának a megismerésébe belefogni mert az önismeret és önelfogadás vezethet el a boldogsághoz.