Sok gyermek részére a kórházi tartózkodás az első elválás a hozzátartozótól, a legfontosabb személytől, az anyától. Ebben a helyzetben a legfontosabb feladat lenne, hogy a gyermekvigasztalást, segítséget kapjon, ám ezzel szemben egyedül maradnak és félelmeikre szorongásaikra lelki zavarokkal, reagálnak.
Mik lehetnek e lelki bajok:

• Ágyba vizelés
• Étkezési zavarok
• Lehangoltság
• Félelem a sötétben
• Agresszivitás
• Közösségi probléma

Igen súlyos esetben erős regresszió, amely székelési problémát eredményez akár enkoprézist, akár obstipációt.

Lelki sérülés a korház miatt? – kérdezhetik most. Igen. Egy angol orvos már több mint 30évvel ezelőtt felismerte a gyermeki trauma lefolyásának három fázisát.

Tiltakozás: a gyermek nem érti, miért választják el szüleitől. Ordít, sír, toporzékol, belekapaszkodik, vagy épp ellenkezően elutasítja ellöki a nővért az órvost. Ez a fázis órákig néha napokig is tart hat.

Kétségbeesés: Ebben a fázisban a gyermek felismeri bármennyire is, akarja szülei nem, jönnek érte. Itt mar a gyermeki mindenhatóság érzése sem segíthet. Abba marad a sírás, és fásultan magába zárkózik, a kételyeivel, a félelmeivel, a szorongásaival. A gyermek szomorú visszahúzódott apatikus. a nővérek ilyenkor gondolják azt, no derék gyermek megszokta az új helyzetet.

Látszólagos belenyugvás: A gyermek megtörik és kifelé értelmes benyomást kelt. Érdeklődik a környezete iránt, ám sokszor hozzátartozói látogatását nem tekinti fontosnak a szülőben, csalódik, az elveszíti mindenhatóságát. A szülők zöme ezt pont ellenkezőleg értékeli, hogy lám egy sikeres alkalmazkodás, amivel félre érti a gyermeket.

Az analitikus Anna Freud: úgy véli a gyermek teljesen képes lehet elfogadni az orvosi kezelés szükségességét a sebész szerepét is szükségesnek ítéli, elfogadja az étrendi és motoros korlátozásokat, beveszi a gyógyszert is bármilyen, legyen is az íze. De az elfogadás nem mindig tartós. Amint az orvoshoz menés vagy a szükséges operáció közeledik az ésszerűség el, tűnik és a gyermek gondolkodását a csonkítás az erőszakosság fantáziája, árasztja el. Az ágyban tartás fogsággá, a diéta tűrhetetlen orális megvonássá alakul át. a mindenható védelmező szülő ebben a helyzetben megszűnik védelmezőnek lenni, hiszen megengedi, hogy a gyermekkel ilyen történjék. A gyermek erőszakossá, agresszívvé válik dühüket szabadon engedve azt a szülőn éli ki, nem szeretlek, gyűlöllek, stb.

Az anyában csalódott vagy attól elválasztott vagy bármilyen formában tárgy vesztett gyermek nem csak elveszitheti szobatisztaságát, de elfojtott agresszió is megjelenik, ami tovább súlyosbíthatla a helyzetet. Felszínre kerülnek olyan archaikus félelmek amalyek nem vezethetők vissza korábbi tapasztalásra-Jungal élve kollektív tudattalan tartalmak-mint a sötétségtől, az idegenektől új és szokatla látványtól való félelem, s nem ritkán a halálvágy.

Spitz: hospitalizmusnak nevezett megállapításai is igazak, amelynek lényege, hogy a gyermek test lelki állapota az anya távollétében napról napra romlik, hanyatlik. Vagyis először csak nyöszörgés, sírás, nyafogás, majd később heves sírás után a hangadás a mozgás megfogyatkozik, és egy elutasítási mozzanat alakul ki, amely a személyiség meg rekedéséhez vezethet. Három hónap után az állapot állandósul és egy bágyadt fásult meglassubodott gyermeket, találunk. Öt hónap esetén a maradandó sérülés szinte bizonyos, erős dependenciával találkozunk, amely csimpaszkodásban, az ősbizalom elvesztésében nyilvánul meg. a képességek alul maradnak, a beszéd fejlődése lelassul az intelligencia színvonala, alulmarad.

Mikor egészséges a gyermek: Folyamatos és normális a fejlődése mind testileg mid pszichésen kiegyensúlyozottan fejlődik. Vagyis a gyermek nyugodt, derűs, élénk, kiegyensúlyozott, boldog. A betegségben az egészséges eufólikus állapot megszűnik, és előtérbe kerül a tünet: amely lehet Testi jellegű

Szellemi imtelektuális jellegű, írás-gondolkodás zavar

Pszichés zavarok

Antiszociális zavar

Gyermeki halálkép alakulása: a vizsgálatok a halálkép fejlődésének három fázisát különítik el.

Az első szakasz a 3-5éves gyerekekre jellemző, amelyben tagadják a halál véglegességét, befejezettségét. Ez öszhagban áll az animizmussal, amely szerint minden úgy, mint a gyermek él.

A második szakasz az 5-9éves korosztályra jellemző, itt a halál már létezik, de megpróbálják távol tartani maguktól és gonosz szellemnek kaszásnak csontváznak, mondják. Csak a hal, meg akit a kaszás elér, aki nem menekül el előle.

A harmadik szakasz 9éves kor után jelenik meg. Rájönnek és elfogadják, hogy a halál bennünk végbe menő folyamat.

Vagyis mindezekből következik, hogy a halál elrejtése a gyermek elől lehetetlen, és megengedhetetlen.

Petroni Dezső és Polcz Alaine a súlyos beteg gyermekeknél vizsgálták a halál megjelenését.

Az érintett gyerekek korfüggően ugyan de folyamatosan közlik környezetüknek halál tudatukat, halálfélelmüket, amely tréfa, rajz, szimbolikus formában, álmok útján, metakomunikatív üzentekkel hozzák tudtunkra. Ezen üzenetekre adott tipikus felnőttreakciók: úgy tesz, mintha nem hallaná, nem értené, témát vált, leszidják a gyereket, látványos mozgásba kezdenek, bagatellizálják, sőt nem egyszer elutasítják a témát. Szomorú tény az, hogy bármennyire a szeretetfrusztráció okozza a felnőttek viselkedését, a gyógyíthatatlan igensúlyos beteg gyerekek egyedül maradnak a félelmükkel és halálukra ők is valóban maguk maradnak.

Fodor Sándor szakpszichológus