Gábor Dénes (1900–1979) magyar származású mérnök, fizikai Nobel Díjas, több tucat találmány kidolgozója, a holográfia felfedezője és a Római Klub aktív tagja, életének utolsó két évtizedében sokat foglalkozott az emberiség várható jövőjével és erről számos publikációja jelent meg.
Bár azóta több évtized telt el, s Gábor Dénes idejében még nem lehetett látni azt a hatalmas információs robbanást, amely azóta bekövetkezett, a megállapításainak jelentős része a mai ismereteink alapján is helytállónak látszik.
Gábor Dénes gondolatmenetének kiinduló pontja az volt, hogy mivel a tudósok és mérnökök hozták létre azt a fajta világot, amely különbözik minden korábbitól, ezért az ő felelősségük az is, hogy a sorsával törődjenek. Ezt az újfajta világot ugyanis számos félelem, aggodalom, szorongás jellemzi.
Az aggodalmak egyik meghatározó forrása Gábor Dénes idejében az volt, hogy a két egymással szembenálló nukleáris szuperhatalom bármikor elpusztíthatja az egész emberiséget.
Aggodalmat okozott az is, hogy a gazdasági fejlődésnek nyilvánvalóan vannak növekedési korlátai, s ezek megközelítése során az erőforrások kimerülése és a természeti környezetben okozott károk miatt az emberiség életfeltételei lényegesen rosszabbodhatnak.
Az aggodalmakat tovább erősítette a magasan fejlett országok rossz lelkiismerete amiatt, hogy a gazdag és szegény országok közötti szakadék egyre mélyül, s miközben a világ egyik felén az emberek dúskálnak az anyagi javakban, a világ másik felén milliók halnak meg az alapvető élelmiszerek, a tiszta ivóvíz és a gyógyszerek szűkössége miatt.
Ami a lehetséges atomháborút illeti, Gábor Dénes szerint ennek a veszélye nem megalapozott, hiszen egy ilyen háború esetén még a vesztes fél is képes utolsó erejével a győztest elpusztítani, s ezért egyik fél sem fog nukleáris háborút megkockáztatni. Más szóval: ha már egyszer tudomásul kell vennünk, hogy vannak atomfegyverek, még mindig az a szerencsésebb eset, ha ezek fele-fele arányban vannak elosztva.
Ami pedig a növekedés korlátait és a gazdasági egyenlőtlenségeket illeti, Gábor Dénes szerint a technika fejlettsége alapján reális esély van a szegénység felszámolására. A fejlett ipari országokban azonban a további gazdasági növekedés erőltetése irreális és ésszerűtlen. Az emberiség hosszú távú fennmaradását ugyanis csak valamiféle stacionárius állapot elérése biztosíthatja, s ezért előbb-utóbb meg kell állítani az emberiség szaporodását és az ipari fejlődést, valamint azt a fajta történelmet, amelynek lényege a különféle háborúk végelláthatatlan sorozata.
Demográfiai, gazdasági és technológiai értelemben tehát el kellene jutni a „nulla növekedés” állapotába. Amit viszont folyamatosan fejleszteni kell, az az innováció. Mégpedig az a fajta innováció, amely nem a gazdagság növelését, hanem az élet minőségének javítását szolgálja. Ezek a célok azonban csak akkor érhetők el, ha az emberiség belép az „érett társadalom” korszakába, vagyis a szellemi, spirituális fejlődése utoléri a technikai fejlődést.
Gábor Dénes szerint a modern világ legnagyobb problémája nem a környezetszennyezés, hanem inkább az erőforrások kimerülése.
A környezetszennyezést ugyanis meg lehet állítani hatósági intézkedésekkel és erre alkalmas műszaki megoldásokkal, a természeti erőforrások kimerülésére azonban még a „nulla növekedés” esetére sincs használható receptünk, mivel ezt a problémát még az atomenergia fokozott alkalmazásával sem lehet megoldani. Jelentős innovációs erőfeszítéseket kell tenni ezért új, környezet-tiszta, megújuló energiaforrások felkutatása érdekében.
Ezzel egyidejűleg fel kellene adni azt a fajta „szemetelő életmódot”, aminek lényege, hogy a fejlett államok polgárai egy-két évenként – gyakran csupán divatból – lecserélik az autójukat, a mosógépüket, a hűtőszekrényüket, a TV készüléküket és számos egyéb un. „tartós” fogyasztási cikket.
El kellene érni, hogy ezek valóban tartósak legyenek, s legalább 20-30 évig szolgálják a tulajdonosaikat. Ehhez azonban át kellene alakítani az emberek gondolkodását és ez a nehezebb feladat.
Egy másik súlyos probléma az, hogy az automatizálás, a számítástechnika és az informatika rohamos fejlődése miatt az emberek egyre nagyobb hányadának egyre kevesebbet kell dolgoznia és gondolkodnia, s kérdés, hogy ilyen körülmények mellett az ember képes lehet-e arra, hogy továbbra is ember maradjon. Alkalmas-e egyáltalán az ember arra, hogy boldogan éljen egy gazdag és békés világban? Hiszen éppen az emberi agresszivitás és küzdeni akarás emelte az embert abba a pozícióba, hogy a Föld nevű bolygó urává váljon.
Az ember ugyanis jól képes alkalmazkodni a nehézségekhez, de gyengén alkalmazkodik a kényelemhez és jóléthez. Ennek eredménye egyfajta társadalmi neurózis, aminek tünetei a céltalanság érzése, a depresszió, valamint a növekvő ingerültség, alkoholizálás, kábítószerezés és bűnözés.
A „szabadidő-társadalom” pszichológiai problémáinak egyik lehetséges megoldását Gábor Dénes a hasznos időtöltésben, s ezen belül a művészetekben látja. Ehhez azonban meg kellene változtatni a közgondolkodást, amely ma az anyagi értékeket fontosabbnak tartja a szellemi értékeknél. Ebben a feladatban jelentős szerep hárul az írókra, művészekre, tudósokra, oktatókra, sőt a politikusokra is.
Gábor Dénes bíztató jelnek tekinti a „csináld magad” típusú barkácsolás terjedését, azonban szerinte ez nem elegendő. Amatőr kézműves művészeti iskolák és „manufaktúrák” hálózatát kellene létrehozni, amely visszaadná az embereknek a kézi munka örömét. Az ember ugyanis, ha nem dolgozik, elveszítheti emberi mivoltát.
(megjelent az eVilág 2003. decemberi számában)
IRODALOM:
1. GÁBOR Dénes: Találjuk fel a jövőt
NOVOFER Alapítvány, Budapest, 2001.
2. T. E. ALLIBONE: Gábor Dénes
NOVOFER Alapítvány, Budapest, 2000.
3. Gábor Dénes születésének 100. évfordulója tiszteletére rendezett nemzetközi szimpózium alkalmából kiadott CD-ROM
OMIKK, Budapest, 2000.
Nagyan aktuálisnak érzem a cikket.A céltalanság érzése, a fiatal nyugdíjasok gyakori ingerültsége a fiatalokkal szemben szembet?n? jelenség. Az ember, ha nem dolgozik, elveszti emberi mivoltát nagyon igaz, de sajnos százezreket érint? társadalmi probléma a munkanélküliekt?l, a megromlott egészségi állapotúakig… a fiatalok gyakran nem vállalnak utódót, és így a nagymamaság sem okoz örömöt. Idegeneknek segíteni még nem eléggé elterjedt. A burjánzó kutya macskatartás is ennek tünete, nekem kissé riasztó pótcselekvés.
A kézi munka örömén kívül is kellene találni alkalmakat, hogy a felhalmozott emberi, szakmai tapasztalat ne heverjen parlagon, mikor ennyire mélyponton van az ország gazdaságilag, mentálisan, morálisan, ízlésben, kulturálatlanságban.
Mi a véleménye a fentiekr?l a 60-as éveiben járóknak?
Üdv
Kiss Gyuláné