Mit éreznek az amőbák, amikor szaporodanak?
Mint minden középiskolás tudja, az amőbák osztódással szaporodnak. Amit egyelőre senki sem tud, hogy ez milyen érzés lehet nekik: fájdalmas, elidegenítő vagy épp megkönnyebbüléssel járó? Biológia tanárok azt viszont tudják, hogy az amőbák az osztódás ellenkezőjét is meglépik: generációváltásként, hogy a faj elkerülje a kromoszómák lefáradását, egyesüléssel, azaz teljes összeolvadással szaporodnak. Na, amikor én ezt a biológia órán meghallottam, egyből tudni véltem, hogy az milyen is lehet. Tűzijáték, odaadás, mennybemenetel. A big bang. Totális orgazmus.

Egy-két évre rá viszont egy szocialistán obskurus kiadványban (Család és Egészség?) egy cikkbe ütköztem, mely a kortárs magyar nő orgazmus-statisztikáját fedte fel: A magyar nők 95%-áról állította, hogy saját bevallásuk szerint soha nem volt orgazmusuk. A felmérés mélyen felkavarta személyiségképemet. Ki az az 5%, akinek van? Mi vagyok én, mutáns kiváltságos? Lehet, hogy mások nem tudják, hogy a generációváltó amőbáknak milyen jó? Lehet, hogy a többség osztódással, a kisebbség összeolvadással csinálja az embereknél is? Vagy mégiscsak van nekik, de nem tudják, hogy az az? Vagy hazudnak, mert szégyellősek? Vagy tényleg nincs nekik? És nekem miért van úgy, hogy van, és miért van úgy, hogy nincs? Ki vagy mi foszt meg minket az amőbikus lét extázisától?

Sok víz lefolyt azóta a Dunán, és fölnőtt a magyar férfiak egy olyan generációja, amely arra büszke, hogy a nőt a testi örömök egész arzenáljával tudja elkápráztatni. De voltak és vannak olyan matracbajnokok, akik azért még mindig az alfahím szerephez ragaszkodnak, akiknek a keze eljár, akik nem védekeznek és nem hajlandók a következményekért felelősséget vállalni, akik túl sok partner félistenei, mert úgy gondolják, a maszturbálástól pattanást kapnak. Tehát teljes felszabadulásról a szexuális tévhitek, rossz beidegződések, előítéletek terén még nincs szó. Az orgazmus episztemológiája nem vált redundáns tudományággá.

A női orgazmus útvesztői

Az emberi nőstény négy hónapos korától képes orgazmusra. A hím csak ivarérés után. A nőstény orgazmusa korral, fizikai értelemben is, változik. Amíg egy fiatal lány könnyen, perceken vagy másodperceken belül, eljuthat az orgazmusig, az csak néhány másodpercig tart, addig egy érettebb és tapasztaltabb példánynak általában hosszabb ideig tart a csúcsot elérni, de egy sokkal átütőbb erejű, hosszabb, kivételes esetekben akár fél (de van, aki hármat mond) óráig is eltartó élményben lesz része. A félreértések elkerülése végett leírom pontosan a női orgazmus tüneteggyüttesét. A hüvely ritmikus összehúzódásakor, csúnya szóval élve rángásakor, beszélhetünk női orgazmusról, és főleg, azaz legszívesebben akkor, ha ez örömérzettel párosul. Ezen kívül egyre inkább és sűrűbb levet ereszt a szerv, bár love juice-ban úszhat már a kezdeti izgalmi állapottól kezdve. Az izmok összehúzódása változó mértékű lehet, magával vonhatja a csípő ütemes előre-hátra járását, és ha a méhre is áttevődik, az akár fájdalomként is érzékelhető – de a hüvelyben vendégeskedő hímtag és érezhet néha erős nyomást, nyilván ezzel a préseffektussal vívta ki a szerv a ‘vagina dentata’, azaz fogas pina epitheont.

Ennek a ritmikus összehúzódásnak biológiai funkciója a hímtagra gyakorolt jótékony hatásában keresendő, azaz a női orgazmus szorítása volt hivatva a férfiét kiváltani vagy lankadó merevedését újragerjeszteni. Az aranykorban nyilván, amikor még a természet ölén, Ábrahám kebelén éltük ki faji sajátosságainkat. Olyan helyzetekben, amelyekben a penetráció és a csikló nem-manuális izgatása egyidejűleg könnyen megvalósítható. Azokban az alakzatokban, ahol, ha úgy tetszik, a klitorális és hüvelyi orgazmus egyszerre érhető el. (Ezek közül a szemtől szembe, arc az arcon pozitúrasort tartjuk általában jellegzetesen emberinek.) Nem szeretnék a hüvelyi orgazmus léte vagy nem léte, elterjedtsége fölötti vitába túlzottan belebonyolódni. Azok a nők, akik egymást közt nem hazudnak erről a kérdésről, a csikló által kiváltott orgazmust nevezik orgazmusnak, a hüvelyit pedig sátorosünnepnek, ahova lehet, hogy sokan vannak a meghívottak, de a kiválasztottak nagyon kevesen. A hüvely viszont kétségtelenül a legtöbb nő számára erogén zóna. Az erogén zónák érzékenysége, reszponszivitása, sőt száma a nő évei számának gyarapodásával szintén növekvő tendenciát mutat (tehát bizonyos testrészek stimulálása erotikus érzetet kelthet, amelyeké nem keltett azelőtt). Részben ez, tehát a zónák fokozottan erogénebbé válása, lehet az erősebb és hosszabb örömérzésnek vagy akár az egész testre kiterjedő orgazmusnak az oka.

A női hüvely egy olyan sajátos izomköteg, amely kétfajta mozgásra is képes, amíg a test többi izma általában csak az egyikre: vagy tudatosra vagy az akaratunktól függetlenül létrejövőre. Az utóbbi általában belső szervekre jellemző, mint például a szívre. Természetesen az orgazmusnál fellépő pulzálás simaizomi, azaz akaratunktól függetlenül létrejövő mozgás. A tantrikus szex viszont a vagina azon képességét használja fel, hogy az tudatosan is mozgatható. A tantrikus elképzelés szerint a szeméremajkak tátogása öngerjesztéssel az orgazmus pulzálásáig felfokozható. Senkit nem szeretnék róla lebeszélni. A vagina tudatos mozgatása egyébként sok ősi szerelmi művészetben szerepel, mint a férfi orgazmusát előidéző módszer. Természetesen ezekben a nyomtatást és televíziót nélkülöző kultúrákban valamivel el kellett ütni az időt, így például egyes mongol népeknél olyan hagyományok is kialakultak, hogy a férfi 48 órán keresztül benntartotta hímvesszejét a nőben, anélkül, hogy elélvezett volna. Erről sem szeretnék senkit lebeszélni, bár vitathatatlan a gyakorlati akadályok száma, amely manapság egy ilyen projekt elé tornyosulhat. Ami általánosítható az ősi szerelmi művészetekben, az a sokkal meditatívabb, elmélyültebb hozzáállás, a testi funkciók a szellem által való irányítása, és ezáltal egy magasabb, transzcendentálisabb szférába emelésük.

Kérdésként merül persze föl, hogyha az emberi nőstény teste képes ilyen korai és ilyen extravagáns hosszúságú és örömérzetű orgazmusra, akkor miért van az, hogy sok nő viszont egyáltalán nem élvez el, vagy sokan, mondjuk, húszas éveik közepe-vége felé kezdenek? Jó kérdés. Sokan például az orgazmus fönti leírását is vitatnák, és az örömérzetek szélesebb skáláját szeretnék lefedni a női orgazmus címszóval. Biztos jó okuk van rá. Senkit nem illik megfosztani attól a hittől, hogy benne van a jóban. Én sem ezt szeretném. De lehet, hogy a jónál is van jobb. Never say never.

Az ösztönlény mítosza

Az emberi faj szaporodása még mindig főleg a szexuális aktuson keresztül történik, de a lombikbébi már nagyon is a jelen zenéje. Tehát egyrészről nem föltétlenül szükséges két ellenkező nemű egyednek közösülnie ahhoz, hogy utód jöhessen létre, másrészt az ellenkezője pedig már évezredek óta igaz: a szexuális aktusnak nem elsődleges célja a nemzés. Ezt a tényt gyakran kizárólagos emberi tulajdonságként emlegetik, pedig a főemlősök is gyakorolják a szex stressz csökkentő, rekreatív formáját, amit a fajok szocializációs készségével, társadalmat szervező hajlandóságával hoznak összefüggésbe. Azt, hogy az emberi nőstény minden hónapban több napon át megtermékenyíthető, amíg az állatok csak párzási időszakban, évente egyszer vagy kétszer, szintén faji jellegzetességként tudjuk be. Pedig ez is csak a társadalmi szervezettségnek köszönhető. A menstruáció ugyanis táplálkozás függő: csak állandó, bő, fehérjedús táplálék mellett jelentkezik havonta a vérzés. Gyűjtögető törzseknél, vagy szigorú vegan, frutáriánus étrend mellett, éppúgy, mint étkezési rendellenességeknél, beleértve a túlsúlyt, a vérzés nem jelentkezik ugyanilyen rendszerességgel. (A vérzés ritmusa egyébként más környezeti — pl. gyökeres helyváltoztatás — vagy érzelmi — pl. partnertől való elszakadás — okok miatt is változhat.) Plusz az állandó táplálék megléte nagy mértékben befolyásolja a csecsemők elválasztásnak idejét: amíg ez főemlősöknél és törzsi szervezettségben élő népeknél egytől négy évig terjed, és a szoptatás ideje alatt az anyaállat nem, vagy sokkal kisebb valószínűséggel, megtermékenyíthető, a fejlett nyugati országokban a nők 75%-a nem szoptat, így hat-nyolc héten belül megint teherbe ejthető. Tehát amíg az egyik társadalmi tényező, a táplálék felhalmozása nagymértékben befolyásolja a faj szaporodási képességét, addig ugyanez a szexuális és általános szocializációban kulcsfontosságú szerepet játszó szopástól, hosszas testi közelségtől, fosztja meg a palántát.

Ehhez hasonlóan egy sor más, az emberi szaporodással és szexualitással kapcsolatos viselkedési minta, amit kulturális tévhiteink biológiai, faji jellegzetességekként vagy ösztönös reakciókként értelmeznek, melyek vagy megtalálhatók más állatfajoknál is, vagy pedig tanult tényezők vagy istenbocsá, a kettő egyszerre. Halljuk pszichológusoktól, papoktól, orvosoktól, hogy az orális szex, a homoszexualitás, a maszturbáció, a fantomterhesség, az öngyilkosság kizárólagosan az emberi lét jellemzői, pedig egytől egyig mind megtalálhatók az állatvilágban.

A férfi olyan ösztönlényként való beállítása, aki leküzdhetetlen vágyakkal van terhelve/ megáldva, sokáig szolgált a háztartáson belül és kívül elkövetett testi és nemi erőszak társadalmi mentségeként. Itt nem szeretnék a ma érvényben lévő jogi és gyakorlati elvárások közötti szakadék tárgyalásába belefolyni (könyveket lehetne vele megtölteni), inkább két nem túl ismert brit felmérés eredményét említeném meg, mindkettő a nemi erőszakkal kapcsolatos. Az egyik, hogy a heteroszexuális, ismeretlen elkövető által véghez vitt nemi erőszakok 86%-ában az elkövető nem élvez el. Azaz erőszaktétel mozgatórugója nem a nemi ösztön, a határt, gátat nem ismerő vágy, késztetés kielégítése, hanem fordítva: a nemiséget használja fel a férfi a nő megalázására, vagyis, hogy az igazi cél a leigázás, „magaalágyűrés”, annak megmutatása, hogy hol is a nő helye. A másik pedig, hogy a homoszexuális nemi erőszakok száma valószínűleg egyenlő vagy meghaladja a heteroszexuálisékat, csak ezzel kapcsolatban sokkal kevesebben hajlandók feljelentést tenni. Mindkét információt példaértékűnek tartom abból a szempontból, hogy elvárásainktól eltérő képet mutatnak a valóságról. Tehát szexualitással kapcsolatos világképünk, elvárásaink nem hiteles valóságkép alapján születnek, hanem kondicionális, azaz egy ideológia magunkévá tételének, internalizálásának eredményei.

A nemi, szexuális szerepek éppúgy tanult, társadalmi szerepek, mint minden más. Az, hogy hányszor, kivel, mikor, hogyan közösülünk, és ez alatt a közösülés alatt milyen és mennyi örömet engedünk meg magunknak és partnerünknek, nem nemünk, ösztöneink, hanem szocializálódásunk, kultúráltságunk függvénye. Kétségtelen, hogy ezek a tanult szerepek korán bevésődnek, automatikusak, reflexszerűek (mindannyian Pavlov kutyái vagyunk), egyéniségünk, identitásunk részei lesznek. Ahhoz, hogy új, kifinomultabb, mélyebb, szabadabb, gyönyörtelibb szexuális életet élhessünk, először is olyan beidegződésektől kellene megszabadulnunk, ami tágabb társadalmi identitásunkkal is összefüggésben lehet, és így megbillentheti személyiségünk összetevői között fennálló arányokat. Hogy ne áruljak tovább zsákba macskát, példaként említeném talán a magyar heteroszexuális férfitársadalomnak az analitáshoz való viszonyát. Amíg a magyar férfiak túlnyomó többsége elismeri, hogy a rektum erogén zóna nagyáltalánosságban, evvel párhuzamosan kikéri magának, mert hogy ő nem buzi. Ezzel szemben a brit férfitársadalom 7O%-a állítja magáról, hogy ő személyesen, a saját végbélnyílását is erogén zónának érzi, tekinti, használja, ha isten/nő is úgy akarja. Talán csak a kedélyek borzolása végett is érdemes megemlíteni, hogy a tantrikus szex bizonyos iskolái szerint a hím g-pont egy nagyarasszal az ánusztól található a rektumban, és hogy minden odaadó szeretőnek tantrikus kötelessége ennek lokalizálása. Arról a tantrikus fáma nyugati interpretációja, amit persze egalitáriánus perszónák vetnek általában papírra, hogy a nőnek van-e második g-je, nem szól. Mert minek neki kettő, ha a pasinak is csak egy van?

A férfi orgazmus: a funkcionalitás csapdája

Kétségtelen biológiai tény, hogy a fogantatáshoz elengedhetetlen a férfi orgazmusa, a nőé pedig nem. Viszont, nem lehet elég gyakran hangsúlyozni, a szexuális együttlétek töredéke szolgál (tudatosan vagy tudatlanul) szaporodásra. A hím egyed, mint már említettük, pubertás korban élvez el először, és hogy ez, fizikailag, nemi szervileg, csak néhány másodpercig tart. Láttuk már, hogy a legbensőbb testi együttlét örömének meghosszabbítása örök emberi vágy és törekvés. Evvel hozható összefüggésbe, hogy sok ősi kultúrában, még ha azok már patriarchálisak is, a nő, a női test a szexualitás letéteményese, szimbóluma (persze szaporodásban vitt szerepe szintén nem lebecsülendő, mint ok). Ugyanis a nőstény képes fizikailag, nemi szervileg, hosszabb orgazmusra. Tehát ha a férfi rá tud a nő örömére hangolódni, benne van a tutiban. Gyakorlatilag ez a legevidensebb módon úgy valósulhat meg, feltételezve a szimultán orgazmust, hogy benne marad a nőben ejakulációja után, és hagyja, hogy a nőstény szervének pulzálása újabb orgazmusra késztesse. De a szexuális öröm nem csak a nemi szervekre terjed ki. Az örömérzet természetesen az agyban keletkezik, de mind a légzés, mind a szívműködés megváltozik, a hormonok, nyálkahártyák szorgoskodnak, az ízlelés, szaglás, látás, tapintás felfokozottan működhet, az orgazmus a lehető legteljesebb testi érzést nyújthatja, a legjobb kábítószeres élménynél is jobbat, ‘a natural high’-t. Ezek az érzések, tapasztalások nem közvetlenül (nemi)szerv függők, és éppúgy ragadósak, mint a nevetés vagy sírás. Légzésgyakorlatokkal, a szív ritmusának megváltoztatásával és a nemi szervek tudatos mozgatásával a tantrikus szex is ennek a teljes testi élménynek elérésére törekszik. Úgyhogy az a hím, amely saját inci-finci orgazmusát tartja az aktus beteljesülésének, önmagát fosztja meg a mennybemeneteltől, tűzijátéktól – az odaadásról, a teljesebb, kiegyensúlyozottabb társkapcsolatról nem is beszélve. Macsóból persze lehet, hogy ötöse lesz, csak a macsó az görcs. Nem a felsőbbrendűség kimutatása, hanem a kisebbségi komplexus kompenzálása. Talán a tantrikus szexről még annyit, hogy ez a férfit is trenírozhatja egy elnyújtott orgazmusra, ahol a sperma nem lövell ki, hanem csöpörög. Senkit sem szeretnék lebeszélni, kétségtelenül nagy bravúrnak tűnik, de először is megvalósítása sokéves szellemi koncentrációt igényel, másodszor pedig, ha jól értelmezem, ennek lényege nem az örömérzés megnyújtása vagy növelése, hanem a szexuális energia szellemivé alakítása, a szexualitás béklyóin való felülemelkedés. Az is biztos nagyon szép lehet.

Menstruáció irigység kontra Freud pénisze

‘A te köldököd, mint a kerekded csésze,
nem szűkölködik nedvesség nélkül,’

mondja az Énekek éneke. De kinek a köldöke kerekded, ráadásul nedves, csésze? Nem sokkal inkább medencéről, ölről szólna-e egy jobb fordítás? A nedvesség, a lé, amit a szeretők összeszűrnek ebben a szent kehelyben, természetesen, a nő hüvelye folyásának és a férfi spermájának, a love juices-nak, keveréke. (A szerelem nyelvében tehát nem a placenta, vagy a pete a geci megfelelője, kedves vidéki versenyzők, hanem a pinalé. Állaguk, színük is hasonló.) De van egy harmadik, szintén női folyam, a nő sötétebb, sűrűbb leve: a vér. A kehely kevert borában a vörös, a Grálban a megváltó titkokat rejtő szent ital, amiért a sok daliás lovagnak oly megnemesítő és fölemelő megpróbáltatáson kell átverekednie magát, a női vérző öl, amit a keresztény mitológia Krisztus vérévé plagarizált.

A női vérzés és a vérző nő ősi kultúrákban imádat tárgyát képezték. Az a képesség, ami mind az állatoktól, mind a férfitól megkülönbözteti, a halhatatlanság irányába mozdította el a nőről kialakult képet. Vérzik, és mégis életben marad. (Woman partakes of immortal being, because she bleeds and still lives.) Vérző sebét bölcsnek nevezték, mert olyat tud, amit semmi más. A menstruációs ciklus lejegyzése vezette az emberiséget a 28 napos holdciklus alapos megfigyeléséhez, ami aztán az asztrológia kifejlődéséhez vezetett. Az pedig a sikeres öntözéses gazdálkodás egyik alappillére. Nem véletlen tehát, hogy az ember és természet termékenységét női istenek szimbólumán keresztül kapcsolták össze. Egyes elemzők szerint a menstruálást azért tekinthetjük az evolúció csúcsteljesítményének, mert kreatív hozzáállásra sarkall, látványosan megújuló energiákból építkezik. A nő az élet, elmúlás, újjászületés körforgását rendszeresen éli meg saját testén keresztül. Avval, hogy tudatosan a nem termékeny időszakban szeretkezik, a szexualitás kreatívabb formáinak kezdeményezője. A nőé az igazi, eredeti beavató/oktató szerep, mert neki van közvetlen tapasztalata az osztatlan létről, ahol a test történéseinek aprólékos megfigyeléseiből elvontabb természeti, szellemi és spirituális rendszerekre tud következtetni. A korai társadalmak szellemi kalauzai, a sámánok, nagy valószínűséggel mind nők voltak. A női vérzés volt az eredeti megváltó vér, Krisztus csak koppintott. A hindu vallásban Kali-Maya meginvitálja az isteneket, hogy ‘fürödjenek méhe véres folyamában és igyanak belőle; és ők szent kommúnióban [közösség és áldozás] ittak az élet forrásából, fürdöttek benne, és áldva emelkedtek a mennyekbe’. A taoizmusban is van egy olyan út a halhatatlansághoz, amelyben a férfi magába szívja a vörös jin levet, ami a nő Misztikus Kapujánál található. A maorik minden szentséget vörösre színeznek. A Stix folyó is a vértől nyerte sötét színét. Hera eredeti jelentése méh, Pallas Athénéé vulva. A görög és római templomokat díszítő ökörfej embléma, a szent bucranium, a kétszarvú (petevezetékes) méhet jelképezte. A női vérzést valószínűsíthetőleg egyetemesen tisztelték és imádták, de ennek szöges ellentéte, a tabu is kialakult, mert a szent dolog veszélyes is lehet. Nem véletlen tehát, hogy a boszorkányüldözők, a női bölcsek holokausztjának kovácsai, azt tartották, hogy a boszorkányok kommúniós bora menstruációs vér volt. ‘Claret’ (vörösbor) eredeti értelme meg/felvilágosodás volt, és a férfi boszorkányok beavatásakor a Tündér Királynő hívja meg őket, hogy az ölében lévő claret borból vegyenek magukhoz. Minden vallás istenei és szentségei a következő démonaivá alakulnak. Így lett a kétszarvú embléma az ördögé, a női vérzés tabu és tisztátalan, a női bölcsesség, tudás lekezelendő.

Mi oka lenne a nőnek a hímtagot irigyelnie? Nem inkább a férfinak lenne minden oka, hamár, az életet adó női ölet, a tápláló emlőt, a megváltó vérzést sajátjaként akarnia? Nem csupán egy olcsó politikai inverzióról van szó? Macsó görcsről, a kisebbségi komplexus kompenzálásáról? Mintahogy korunk pacifista feministái mondják: A háború nem más, mint menstruáció irigység. (War is mentsrual envy.) (Pedig már beleéltük magunkat, hogy ifj. Bush a világ legnagyobb feministája, mióta porrá rombolva otthonaikat, repeszbombákkal fertőzve földjeiket, fölszabadította az afgán majd iraki nőket.)

A hölgyek siralomvölgye, ahol szeretni szégyen, avagy: csak a láncainkat veszíthetjük el

Sírtunk már eleget. Hogy a nőknek nincs, mert a pasi szemét. De ha a pasi szemét, a saját szemét is kiszúrja kis miniorgazmussal, kis macsó görccsel, kis vagy nagy női elnyomással. Nem jó ez neki se.

De nyilván, helyzettől függően, a nő is megéri a maga pénzét. Hazudik, szégyellős, vagy kiszolgáltatott és kénytelennek érzi magát arra, hogy szexualitását társadalmi vagy és anyagi biztonságra váltsa, és nem tudja már arra használni, amire az van. Az amőbák is generációváltáskor olvadnak össze. De miért hagyjuk ezt annyiban, mi főemlősök és főemlősnék? Orgazmusából kizsákmányolt elnyomottnak nem jó lenni. Persze, az állam, a fogyasztói társadalom, az egy szemét geci elnyomó, sőt erőszakszervezet, rohadt, aljas ideológiákat szövöget orvul ellenünk reggeltől estig, aztán meg tukmálja ránk az agymosást, sulykolja a sztereotípiákat. Neki az a dolga. De mi, Józsik, Pisták, Könnyű Katák is felelősek vagyunk ennek befogadásáért, a magunkévá tételéért. Miért ne próbálkozhatnánk szimmetrikus párkapcsolatokkal, miért ne lehetnénk őszinték legbensőbb vágyainkat illetőleg? Vegyük már észre: a mi testünk a miénk. Hölgyeim, uraim, fel kéne szabadulni már! Ne szégyelljünk tovább szeretni. Mi magunk vagyunk felelősek saját testi és lelki boldogságunkért. A belénk idegzett aktív-passzív szerepeket fölül kellene vizsgálnunk, és csak temperamentumunkra, nem pedig nemünkre kellene hallgatnunk. Az igeneket kellene szeretni, nem a nemeket. Miért ne létezne demokrácia az ágyban, miképpen a mennyben is?