Tanulmányok a pszichoanalízis budapesti iskolájának történetéről és hatásáról
Thalassa Alapítvány, Budapest, 2008. 448 oldal. 3900 Ft.

A tanulmánykötet célja, hogy feltárja azt a tágabb történeti, kulturális és tudományos hátteret, amelyen a magyar és nemzetközi pszichoanalízis legkiemelkedőbb alakjának Ferenczi Sándornak (1973-1933) munkássága kibontakozott, majd kialakult a magyar pszichoanalitikusok azon csoportja, amely „a pszichoanalízis budapesti iskolájaként” vált világhírűvé.

A tanulmánykötet négy részre tagolódik. Az első rész („A budapesti iskola” magyar és nemzetközi kontextusban) öt tanulmányt tartalmaz. Békés Vera dolgozata a magyarországi pszichoanalitikus mozgalom kezdeteivel foglalkozik, rámutatva az egyik legjelentősebb budapesti értelmiségi hálózat, a Polányi család Ferenczi Sándor kapcsolatára. Erős Ferenc és Székács Judit tanulmánya Ferenczi és a neves angol pszichoanalitikus, Ernest Jones személyes kapcsolatát elemzi, levelezésük tükrében. Bókay Antal tanulmánya a pszichoanalitikus mozgalomban a húszas években, Ferenczi és egyik bécsi kollégája, Otto Rank részvételével lezajlott vitákat elemzi. Mészáros Judit írása a magyar pszichoanalitikusok több hullámban lezajló emigrációjának okait, körülményeit vizsgálja, kiemelve az emigráció jelentőségét a nemzetközi pszichoanalitikus mozgalom fejlődése szempontjából. Borgos Anna tanulmánya az elsősorban József Attila pszichoanalitikusaként ismert Gyömrői Edit gazdag és változatos életútjával, sokoldalú szakmai, tudományos és politikai tevékenységével foglalkozik.

A kötet második részében, amelyben három tanulmány olvasható, az irodalmi és nyelvészeti vonatkozások kerülnek előtérbe. Hárs György Péter dolgozata Ferenczi Sándor, a német pszichoanalitikus, Georg Groddeck és a magyar író, Füst Milán viszonyáról szól. Valachi Anna tanulmánya a pszichoanalízis és a magyar irodalom egy évszázados kapcsolatát mutatja be. Takács Mónika a budapesti iskola két jelentős alakjának, Hollós Istvánnak és Hermann Imrének a nyelvvel, a beszéddel és a hangképzéssel kapcsolatos munkásságát tekinti át.

A kötet harmadik, négy tanulmányt tartalmazó része a „budapesti iskola” terápiás, klinikai munkásságának jelentőségét tárgyalja. Szummer Csaba azt vizsgálja dolgozatában, hogy Ferenczinek a lelki traumára vonatkozó elképzeléseit miként elevenítik fel a trauma-elmélet mai képviselői. Lénárd Kata tanulmánya ugyancsak Ferenczi trauma-elméletével, foglalkozik, abból a szempontból, hogy Ferenczi felfogása miként értelmezhető újra a modern fejlődés-lélektani elméletek és a csecsemőkutatások fényében. Gyimesi Júlia dolgozata azt elemzi, hogy a Ferenczi munkásságában miként jelentik meg a telepátia és az okkult jelenségek pszichoanalitikus értelmezése. Csabai Márta írása az Egyesült Államokban élt Alexander Ferencnek és az Angliába emigrált Bálint Mihálynak a modern pszichoszomatikus szemléletre és az orvos-beteg kapcsolat tanulmányozására gyakorolt hatását vizsgálja.

A tanulmánykötet negyedik része két dolgozatból áll, és további perspektívákat villant fel a „budapesti iskola” jelentőségének és hatásának megértéséhez. Hárs György Péter dolgozata a Ferenczi Sándor és nagyhírű német esztéta és filozófus, Walter Benjamin közötti párhuzamokat kutatja. Friedrich Melinda tanulmánya a korai pszichoanalízis történetének két tragikus sorsú alakja, az osztrák pszichiáter és avantgárd forradalmár, Otto Gross, illetve a magyar író és pszichiáter, Csáth Géza munkássága között von párhuzamot.

A kötet pszichológusoknak, pszichoterapeutáknak, filozófusoknak, történészeknek, irodalmároknak, a XX. századi magyar eszmetörténet iránt érdeklődő olvasóknak ajánlható.