Napjainkban a számítógépes játékok fejlesztése és forgalmazása óriási üzlet. Részvényesek és kereskedők milliárdokat fektetnek ebbe az üzletágba is, akárcsak a szórakoztató ipar egyéb termékeibe. Egy jól sikerült játékprogram – akárcsak egy izgalmas film vagy tv műsor – akár órákra is lekötheti a gyermekeket. Akár napokra is. Sőt!

Néhány szülő azt tapasztalja,
hogy kamaszodó gyermekét más nem is érdekli, csak az újabb és újabb számítógépes
játékok. Gyermekeik láthatóan elfordulnak a szürke valóságtól, és az izgalmak
virtuális világába vetik magukat. Kell-e, hogy aggódjunk emiatt, vagy nyugtassuk
meg ismerőseinket és önmagunkat, hogy: majd kinövi a gyerek, és megtalálja a
helyét a valódi világban is?

Úgy gondolom, hogy a
játékszenvedély lehet káros gyermeknél és felnőttnél is, ha az érdeklődési kör
annyira beszűkül, hogy mellette alig jut idő és energia az élet egyéb területeire.
Vajon mi idézheti elő ezt a fajta beszűkülést?

Az élethelyzetek kihívást
jelentenek gyermek és felnőtt számára egyaránt. Az igények, vágyak és félelmek,
melyek emberi kapcsolatainkat átszövik, hatással vannak az önmagunkról kialakított
képre. Ezzel önmagunkról és a világról kialakított képünk egyre gazdagabb, differenciáltabb
lesz, és egyre közelebb lesz a valósághoz. Ez így is történne akkor, ha bizonyos
érzéseket és gondolatokat nem részesítenénk előnybe másokhoz képest; de természetesen
a kellemes tapasztalatokra nyitottak vagyunk, a kellemetleneket pedig igyekszünk
elkerülni. És itt jön a virtuális valóság szerepe! A virtuális valóságot úgy
építik fel a számunkra, hogy kielégítse azokat az igényeket, amiket a természetes
környezet nem tud, vagy nem akar kielégíteni.

A helyzetek érzelmeket hívnak
elő belőlünk. Az érzelmek gondolatokat ébresztenek bennünk: pl.: “ez kellemes”,
“ez tetszik”, “ez bonyolult”, “ezt nem akarom”.
Kialakul egy fajta viszonyunk, érdeklődésünk, igényünk azzal kapcsolatban, hogy
milyen környezetet szeretnénk, és milyet nem, milyennek szeretnénk látni magunkat,
és milyennek nem. Tetteink érzelmi hozzáállásunkból és gondolatainkból születnek
meg. Tudatunk befolyásolja tetteinket, és tetteink következményei hatással
lehetnek a tudatállapotunkra.

Ha sikerül megoldani egy
problémát, akkor azt a megoldást begyakorolva kialakulhat egy magatartásforma,
ami képessé tesz bennünket hasonló helyzetek megoldására. Ha egy bizonyos viselkedéssel
sikerül elkerülni egy problémát, sikerül megszabadulni egy nyomasztó érzéstől,
akkor ez az elkerülő magatartás válhat szokásunkká. Ha a számítógépes
játék vagy a TV segítségével rendszeresen sikerül átélni egy olyan érzést vagy
hangulatot, ami hiányzik nekünk, akkor kialakulhat egy kötődés a virtuális valósághoz.
Az életmód a megszokott és rögzült magatartásmódok összessége. Én egy
életmódot akkor neveznék egészségesnek, ha a segítségével olyan magatartásmódokat
sikerül begyakorolni, melyek segítenek abban, hogy megoldjuk az életkorunkból
és élethelyzeteinkből adódó kihívásokat. Károsnak pedig azt nevezném, amely
inkább elmélyíti a problémákat, és általa nem fejlődnek, vagy visszafejlődnek
azok a képességeink, melyekkel sikerülne megoldani őket vagy túljutni rajtuk.

A kutatások szerint a
TV nézéssel és a számítógépes játékokkal eltöltött idő a – mutatóujj gyors gombnyomási
reakcióidejének fejlődésén kívül – semmi olyan képesség kifejlesztésében nem
segít, aminek az élet más területein hasznát vehetnénk. Bár szülőként reménykedni
szoktunk ebben. Valójában a közép és felsőfokú számítástechnikai iskolákban
néhány hónap után már semmiféle előnyt nem jelent az, hogy valaki kisgyerek
kora óta számítógépes játékokkal játszott. A TV és a számítógépes játék szerepe
az életünkben tulajdonképpen inkább az, hogy a segítségükkel megváltoztassuk
a tudatállapotunkat, elfelejtsük a problémáinkat, beleálmodjuk magunkat egy
álomba, ami nem olyan nyomasztó, mint a valóság. A valós élethelyzetektől
a virtuális világokba menekülés szokása ebből a szempontból tehát – a tartós
függőség megjelenése esetén – a személyiségfejlődés szempontjából egészségtelen
életmód kialakulását eredményezheti.

Ha ezek a tevékenységek
mindennapossá válnak, és azt tapasztaljuk, hogy egyre több időt lekötnek, érdemes
elgondolkodni azon, hogy nem azért nyúlunk-e hozzájuk, mert bizonyos érzéseket,
gondolatokat nem tudunk elviselni. Figyeljük meg, hogy milyen TV műsorokat nézünk
szívesen. Figyeljük meg, hogy gyermekünk milyen játékokat játszik.

Azt gondoljuk talán, hogy
véletlenszerűen választjuk ki azt, hogy mivel szórakoztatjuk magunkat. De ez
nem így van. Ami izgalomba hoz, az megmutatja lelki világunk mélységeit.
Jelezhet valamit vágyainkról, ha van szemünk hozzá, hogy észrevegyük. Gondolkodjunk
el azon, hogy honnan származhatnak ezek az igények, és mi a jelentőségük? Mi
jelentene előrelépést számunkra vagy gyermekünk számára? Ha segítenénk érvényesíteni
ezeket az igényeket, vagy ha lemondanánk róluk?

A számítógépes játékban
a gyermekek megélhetik azt a sikerélményt, ami az életben hiányozhat nekik.
Kifejezhetik azt a dühöt és agressziót, amit a mindennapokban esetleg nem engedhetnek
meg maguknak. Egy kamasz számára nagyon fontos az, hogy átélje a lázadást, és
higgyen a saját képességeiben, hogy hatással lehet a dolgok alakulására. Át
kell élnie a növekedést, a fejlődést, és neki és a környezetének meg kell emésztenie
azt, hogy ez szükségszerűen együtt jár az értékek bizonyos mértékű rombolásával.
A játékprogramok biztosíthatják ezeket az élményeket. Játék közben az ember
mindezeket elhiszi magáról abban a módosult tudatállapotban. Utána, a valóság
pedig még kiábrándítóbb és még nehezebben megemészthető lesz. Fokozódhat
ezzel az önbizalomhiány, és a valóságtól való rendszeres elfordulás, ami pedig
természetes módon a képességek stagnálásához vagy visszafejlődéséhez vezethet.
Annak érdekében, hogy ezt biztonsággal megakadályozzuk, időben korlátozzuk azt
az időt, amit a gyermek társaság nélkül, egyedül TV nézéssel vagy számítógépezéssel
tölt el. Fontos azonban, hogy ezzel együtt minden nap betartsuk az “első
a munka, aztán a szórakozás elvét”.

Szülőként kezdetben a
technika áldásos hatásaként éljük meg, ha a gyermekünket sikerül lekötnünk a
TV-vel vagy egy klassz számítógépes játékkal. Legyünk tudatában annak,
hogy ilyenkor a megkönnyebbülést az okozza, hogy megtaláltuk a legolcsóbb baby
sittert, akire ideiglenesen rábíztuk a gyermekünk nevelését. Ennek ára hosszú
távon az lesz, hogy a gyermek emiatt lehet, hogy nem tanulja meg, hogy hogyan
tud ő maga megküzdeni a saját feszültségeivel. Ha mindenáron el akarjuk
kerülni azt, hogy a gyermek unatkozzon, akkor csökken az esélye annak, hogy
a gyermek megtanulja feltalálni magát.

Fontos, hogy különbséget
tudjunk tenni a játékok és élmények alkalmankénti kipróbálása és a rögzült magatartásmódok
között. Ha rálátásunk van arra, hogy egy életmód hová vezethet, akkor meg tudjuk
állapítani azt is, hogy az káros-e. Ha meg akarjuk reformálni az életmódunkat,
akkor időben korlátozzuk azt, ami káros, és próbáljunk ki új viselkedésformát
egy-egy kihívást jelentő helyzet kezelésére.

Irtzl Károly pszichológus
(www.irtzlkaroly.hu)