A Londoni és az Ír Csoportanaliktikus Társaság együttműködésében, Dublinban
megrendezett 14. Európai Csoportanalízis Konferencia fő témaköre a vágyak és
kétségek dialógusa volt.
A kétely, kétségbeesés különböző okokból, de mindenki életében előfordul hosszabb,
rövidebb ideig. A csoportanalízis, amely a csoportban zajló tudatos és a tudattalan
folyamatokra fókuszál, értelmezéseket keres és mutat be a kétség és a vágy összefüggéseire.

 

 

A vágy a legmegfoghatatlanabb fogalom a pszichoanalízis irodalmában. Megfoghatatlansága
valószínűleg komplexitásában rejlik. Abban a komplex mixtúrában, melyben tudatelőttes,
szubszimbolikus, megnevezhetetlen és megfoghatatlan tartalmak találhatóak, amik
előre meg nem jósolható hatással vannak tudatos világunkra, bizonyosságainkra.
A hangsúly ezúttal az identitáson van, amit a mai gondolkodás szerint, már nem,
mint koherens, stabil, egységes entitást tekintünk, hanem sokkal inkább, mint
sokrétű, komplex, képlékeny identitásunk egy-egy oldalát. A vágyak, fantáziák,
identifikációk és kapcsolati konfigurációk több szinten zajló kölcsönhatásai
változnak a különböző társadalmi kontextusokban, valamint életünk jelentős állomásainál.
Belső heterogeneitásunkból potenciális összhang, inkongruencia vagy disszonancia
fakadhat, melyek tudattalan vágyak és fantáziák pszichoszexuális megnyilvánulásaiban
érhetők tetten.

I. A VÁGY ÉRTELMEZÉSEI

1. A vágy, mint a szimbolikus gondolkodás katalizátora

A pszichoanalitikus gondolkodásban a vágy keletkezésének helye az a pillanat,
mikor egy hiány vagy veszteség tudatos felismerése bekövetkezik. Ez aktiválja
azt a késztetést, ami a kívánt előző állapot helyreállítására irányul.
Valami hiányának szimbolikus megjelenítése lehetővé teszi a flexibilis gondolkodást,
ami nem más, mint a fantázia, a szimbólumalkotás képessége, ami segíti a lelki
összefüggések közötti szakadékok, lyukak kitöltését.
A gyermeki szelf azonban nem vákuumban formálódik, hanem egy primer, aszimmetrikus
dialógusban. A gondozó világába zárva, a csecsemő tápláléka, a szülők által
megélt valóság, valamint azok fantáziaképei lesznek.

2. A vágy, mint párbeszéd

A személyiség keletkezése interakciós folyamatokból eredménye. Születéstől
fogva – ha nem előbb -, interperszonális cserefolyamatok formálnak bennünket.
Belső világunkat és külső valóságunkat másokkal együttműködve alkotjuk és e
közös tapasztalatok, mint önéletrajzi dokumentációk testünkben és szellemünkben
tárolódnak.

Az anya arca a csecsemő tükre mondja Winnicott, melyben emocionális reagálási
készsége formálódik. A csecsemő szubjektív világát, így gondozójának szubjektív
világa hatja át.

3. Az elismerés utáni vágy

Túl azon, hogy belátjuk, a vágy egyfajta üresség betöltő szerepét, a vágy egyúttal
annak a vágya is, hogy saját vágyunkat a másik észrevegye, felismerje. Önreprezentációnk
érvényesítése, megerősítése a másik fel- és elismerésén keresztül történik és
az identitás értelmezésének, illetve az értelmezés finomításának eszközévé válik.
Az a gyermek, akinek véleményét kikérik, olyan működési tudatot fejleszt ki,
mely szerint képes befolyásolni másokat, akik törődnek vele, melyben hite van
abban, hogy képes elérni a vágyott állapotokat.

4. Vágyakozás mások vágya után

Egy másik szinten a vágyat mindig potenciális csalódási lehetőség kíséri. Pszichoanalitikus
elméletek sokféle szempontból próbálják megfogni a vágy eredetének természetét.
Mégis akár a teljes egyesülés, egybeolvadás, vagy az igazi transzformáló erővel
bíró másiktól érkező megnyugtatás, vigasztalás utáni vágyódásról legyen is szó,
a tudatosság egy hiány jelenlétében gyökeredzik. Vagyis nem lehet pontos fogalmunk
arról, hogy mi is az, az újra meglelt ideális állapot, ami hiányzik. A tudattalan
vágy, lehetetlenné tesz minden pontos meghatározást.

5. A Másik vágya

Több szintű lelki valóságaink az elfelejtett múlt interakcióinak nyomait is
tartalmazza, úgy mint mások lelki lényegének maradványait.
A tudatos vágyon felül, minden gyermek ki van téve mind a felnőttek empátiás
képességeinek, mind pedig azok misztikus üzeneteinek, melyeket akaratlanul is
közvetítenek tevékenységeikben és elképzeléseikben. Ez egy ki nem mondott kommunikáció
saját erotikus életükről, legfőbb gondjaikkal kapcsolatos érzelmeikről, mint
például: irigység a csecsemőnek járó gondoskodás miatt, egymás iránti szexuális,
versengő és agresszív érzelmeikről, valamint kimondatlan érzéseikről a csecsemő
fogantatásával, kihordásával és megszületésével kapcsolatban. A gyermek így
eggyé válik a szülői tudattalan egy érthetetlen aspektusával, melyek szülei
saját gyermekkori traumáinak hatásait, valamint felnőttkori tapasztalatait,
és szüleik saját feldolgozatlan hagyatékának emléklenyomatait tartalmazza. Ezek
beépülhetnek a kisgyerekbe, mint egy “idegen test”, a helyre nem hozható másság
egy alkotóeleme, ami nem integrálódik a szelfbe.
Ezen archaikus erők egyre csak űzik a személyt, hogy vakon keresse a titok kulcsát,
a magyarázatot a rejtélyre, vagy, hogy helyreállítsa a megszakadt folyamatot,
és rekonstruálja az elveszett anyaalakot. Mintahogy azt Freud is megfigyelte
ezt az archaikus emocionális élményt akkor is szenvedélyesen keressük, ha az
fájdalmas volt, megalázó és káros. Amíg meg nem értjük, kísértik érzéseinket,
és ellenállhatatlan a késztetés, hogy végigjátsszuk a belső forgatókönyvet a
kinti világban is. Megjelenhet ez tünetek, deviáns viselkedések, perverziók
formájában, valamint beteges kapcsolati választásokban. A saját gyermek születése
és gondozása is aktiválja ezeket az archaikus erőket.

II. A VÁGY DESTRUKTÍV EREJE

Cherry Potter előadásában a vágy alkotásra ösztönző erejéről, a vágy destruktív
erejére helyezi a hangsúlyt.
Három esettanulmányon és egy filmen keresztül mutatja be a vágyak szélsőségesen
destruktív megnyilvánulási formáit, ahol a megalázás, megszégyenítés, őrjöngésig
fajult düh, fizikai bántalmazás, szexuális erőszak és lelki terror ördögi körforgásában
hajszolja egymást elkövető és áldozat.
Az erőszak kiélése felszabadító erejű az áldozat “áldozattsága” pedig az elkövető
hatalmi törekvéseit táplálja és férfiasságát bizonyítja.
A gyermekkorban megélt ‘nem megértések’ vagy félreértések az elfogadhatatlanság
tudatát alakítják ki, ahol alaktalan, tagadott és nem képviselt vágyak kavarognak
a felszín alatt. Ez a felnőttkorban addikciók és kényszerek formájában ölthet
testet, ezenfelül a gyermek fejlődő agya állandó hiányos idegi válaszmintákat
szenved el és ‘tárol’. Ehhez hasonlóan érzelmileg veszélyes hatással bír a szülői
depresszió, erőszak.

Az agresszív szerelem/gyűlölet kapcsolat forgatókönyve három felvonásban

1. Felvonás: A nárcisztikus, megközelíthetetlen személyiség szenvedélyes, grandiózus
szerelemérzetét felszítja a “kinti” világ emberei iránt érzett irigység és gyűlölet.
2. Felvonás: A gyűlölet elfojtásra kerül, az elkövető infantilis regresszióba
süllyed, ahol újraéli azt a dührohamot, amit önkívületig dühös anyja iránt érzett,
mert őt nem szerette úgy, ahogyan kell. Ezt az érzésvilágot projektálja az áldozatra,
akinek ezért bűnhődnie kell. Az áldozat többszöri életveszélyes sérülés után
elmenekül és segítséget keres.
3. Felvonás: A dühroham lecsillapodik. Az elkövető elhagyatott, síró gyermekké
válik, aki halálra van rémülve attól, hogy az áldozat elhagyja, telve van bűntudattal
és lelkiismeret-furdalással. Az áldozat újra az idealizált anya pozíciójába
kerül. Ez az a pillanat, amire mindig is vágyott. Végre vágynak rá! Végre a
másik is belátja, hogy ő az egyetlen, aki pontosan tudja, hogyan kell az elkövetőt
igazán szeretni és oltalmazni. Visszautasítja a segítséget – mert ezt mások
úgysem érthetik -, és visszatér az elkövetőhöz.

Hogyan érthető meg mi történik ezekben a kapcsolatokban?

1. Hasítás és projekció, egyfajta projektív identifikáció: Az elkövető dühe
és a düh, amit ez az áldozatban generál (megtorlásért kiáltva), mindkettőjük
számára a legismerősebb érzésvilág. Az elkövető és áldozat között az a különbség,
hogy az elkövető agresszív cselekedetekben éli ki dühét, míg az áldozat ezt
nem meri, attól való félelmében, hogy elveszít mindent és mindenkit, amit és
akit szeret és amihez az életben maradásához szüksége van. A dühroham után fordul
a kocka az elkövető lesz a magatehetetlen, elhagyatott áldozat, és áldozat éli
át azt a hatalom érzetet, hogy ő az egyetlen ember, aki a másik élete felett
képes uralkodni.
2. Az erőszak ismétlődése: Gyerekként megélt szeretet élményünk lesz az a minta,
amit felnőtt intimkapcsolatainkban keresni fogunk. Ha a szeretetet fájdalommal
és félelemmel asszociáltuk, akkor ez lesz a mozgatórugója szerelmi kapcsolatainknak
is. A bántalmazások elszenvedői sokkal inkább választják a destruktív kapcsolatokban
való bennmaradást, mint azt a gyötrő szorongásérzetet, amely az egyedülléttel
és identitásuk elvesztésével fenyegeti őket. Az áldozatnak szüksége van a bántalmazóra
identitása megőrzéséhez.
3. Hatalom és tehetetlenség: Az elkövető és áldozat csak függőségi és függetlenségi
kapcsolati mintájukban különböznek inkább, mint személyiségük szerkezetében.
A személyiség fejlődésére jelentős befolyással bír a szociális és kulturális
környezetet, különösen a patriarkális hatalmi hierarchia és annak hatása a női
és férfi identitásbeli különbségek kialakulására.

A legutolsó statisztikák szerint Angliában minden évben 3 millió nő szenved
el erőszakot, szexuális zaklatást, kényszerházasságot, kényszerprostitúciót,
vagy a nemek közötti különbségeken alapuló erőszak valamely más formáját. Jelenleg
minden héten legalább két nő hal bele a partnere általi bántalmazásokba. A fegyverkezés
és drogkereskedelem után még mindig a prostitúció a legjövedelmezőbb alvilági
kereskedelmi forma. Csak Londonban 80.000 férfi fizet rendszeresen szexuális
szolgáltatásokért.
Fundamentalista vallási szekták is feltűnő hasonlóságot mutatnak abban, hogy
kimondott és ki nem mondott előnyöket biztosítanak a férfiaknak, többnyire a
nők szigorúbb korlátozása árán.
A feminista mozgalmak a 20. század folyamán hihetetlen eredményeket értek el,
mind társadalmi, mind politikai vonatkozásban a nők helyzetének javítása érdekében.
Ennek ellenére a nemek harca és a szexuális erőszak úgy tűnik tovább folytatódik.

Rehák Judit