A családterápia egyrészt módszer, másrészt szemlélet.
Módszer annyiban, hogy a konzultációkra vagy terápiás ülésekre az egész, együtt élő családot meghívja. Egyéni terápiában a teljes figyelem a kliensre irányul és ez a figyelem önmagában segítő hatású; csoportos terápiákban a csoport ereje, támogatása adódik össze egy-egy téma feldolgozásakor; a családterápia pedig arra a „természetes” csoportra épít, akik rokoni kapcsolatok alapján, vagy egy fedél alatt élve tartoznak össze.

Szemlélet annyiban, hogy a családra rendszerként tekint, vagyis úgy látja,
hogy bárkinél, vagy bárkik között jelentkezik probléma a családban, az
mindenkire hatással van valamilyen módon, mindenki érez belőle
valamennyit, mindenkinek van véleménye róla. Emellett úgy szeretjük látni mi,
családterapeuták, hogy a közös helyzeteket közösen is hozzuk létre –
kölcsönösen segítve elő, hogy pl. egy hétvégi program remekül sikerüljön,
vagy éppen kellemetlen élménnyé váljon – noha kétségtelen, hogy vannak aktívabb
szerepet vállalók és kényelmesebbek is, ahogy például a bőbeszédű
családtagnak a csendesebb tagok teszik lehetővé, hogy történeteivel
kitöltse a csendet.

A fentiekből következik, hogy a probléma megszüntetésében nagy
segítség lehet, ha mindenki megfogalmazhatja szempontjait, és sikerül találni
egy olyan célt, aminek érdekében mindenki szívesen tesz valamit, kölcsönösen
előremozdítva a változást. Ez gyakran meggyorsítja, vagy hatékonnyá teszi
a problémák kezelését: minél több ablakot nyitunk egy szobában, annál hamarabb
frissül fel a levegő. Persze van olyan helyzet is, ahol a célok
eltérőek: ilyenkor az első fontos eredmény az lehet, hogy mégis
sikerül együttműködést teremteni.

A problémák keletkezéséről azt gondoljuk, hogy mivel család feladata
kettős: állandóságot biztosítani a benne élőknek, és segíteni
őket a változásokhoz való alkalmazkodásban – a két, ellentmondó szempont
közötti egyensúly megtalálása önmagában megterhelő feladat. Vannak
ugyanakkor olyan természetes élethelyzetek, amikor a korábbi megoldások,
szabályok és egyensúly nem működik, újat kell írni. Ez olykor meghaladja
a család teherbírását, a működésben zavar támad, és ezt valamely
kapcsolati és/vagy pszichoszomatikus tünet jelzi. Emellett vannak váratlan
helyzetek, amikre nem lehet felkészülni, még gondos előrelátás esetén sem
– ha ez még hozzáadódik egy amúgyis konfliktusosabb időszak
nehézségeihez, az a legösszetartóbb, legjobban szervezett családot is
kimozdíthatja az egyensúlyából. Az egyensúly megtalálása olykor magától is
megtörténik, ám gyakran szerencsés lehet külső segítség igénybe vétele –
megkérdezzük a barátainkat, ötleteket keresünk a világhálón, vagy szakember
közreműködését kérjük.

Családterápia hasznos lehet akkor, ha a probléma egyvalakinél jelentkezik,
és ő családban él – pl. bepisilő kisgyermek, tanulási zavaros
kamasz, depressziós szülő, krónikus beteg családtag, szenvedéllyel
élő rokon és a sort hosszan-hosszan folytathatnánk -; ha a probléma
nehezen megfogalmazható, de az egész család érzi – sok vita, veszekedés, valaki
kiszorul a családból, „fekete bárány” lesz, veszteség, gyász a
rokonságban, az élethelyzetek gyors megváltozása -; és ha a probléma pont
valamely családi kapcsolat megromlása – „anyós- és
„após”-konfliktusok, testvérkapcsolati zökkenők,
párkapcsolati zavarok, hűtlenségi krízisek, szexuális problémák – .
Egyébként ezt, mint minden pszichoterápiás módszer javaslati és ellenjavaslati
szempontjait, a családterápiás protokoll tartalmazza, amely hozzáférhető
az alábbi linkre kattintva: családterápiás
protokoll.

Hazánkban a családterapeuták tevékenységét a Magyar Családterápiás Egyesület
fogja össze. Honlapjukon (www.csaladterapia.hu)
hozzáférhető mindazok névsora, akik elismert családterapeuta vizsgát
tettek, és ily módon megbízható tudással és gyakorlattal rendelkeznek. Majdnem
minden nagyobb városban dolgoznak családterapeuták, a legkülönbözőbb
munkahelyeken: nevelési tanácsadókban, rendelőkben, kórházakban,
családsegítőkben és magánrendeléseken egyaránt. Az Egyesület
elérhetőségein érdeklődve szívesen segítenek a lakhelyhez
legközelebb – vagy igény esetén a legtávolabb – működő terapeuta
megtalálásában. Budapesten is több helyszínen dolgoznak felkészült
családterapeuták. Ilyen a több, mint húsz éve működő Családi
Szolgálatok Ligája Alapítvány központja (www.csaladiszolgalat.hu), ahol
jelenleg is huszonegynéhány széleskörű végzettségű (orvos,
pszichológus, gyógypedagógus, szociális munkás, mentálhigiénikus, stb.),
családterápiás képzettségű szakember dolgozik és találkozik családokkal
nap, mint nap. Mint általában, a bejelentkezés ide is telefonon történik
(06-70-324-10-72) hétköznapokon, munkaidőben. Munkatársunk fogadja a
jelentkezést, majd a terapeutákkal történő időpont egyeztetés után
értesíti a családot, hogy az általa kért időpontok közül melyiken
kerülhet sor az első találkozóra. Minden egyéb részletről az
első ülésen a család és a terapeuták közösen döntenek.

Egy találkozás általában másfél – két órát tart, a találkozókra rendszerint
kéthetente, esetleg ennél ritkábban vagy gyakrabban kerül sor, és egy terápiás
folyamat 6 – 20 ülésből áll; mindezt a felek közösen döntik el a szakmai
szempontok és a család lehetőségeinek függvényében.

A családterápiát általában ketten, szerencsés esetben egy nő és egy
férfi terapeuta vezetik. Gyakran, ahol erre lehetőség van, a frissen
végzett kollégák is bekapcsolódnak a munkába, átpillantó tükrön vagy zártláncú
videóhálózaton figyelemmel kísérik a találkozókat, és észrevételeiket,
ötleteiket a felkészülés és megbeszélés során megosztják a terápiát
vezető párossal. Ahogy a családban is számos nézőpont és vélemény
fogalmazódhat meg, a terapeuták munkáját is nagyban segíti a „több szem
többet lát” ősi bölcsességben megfogalmazódó tapasztalat.

Az ülések alkalmával ugyanúgy találkozhatunk beszélgetéssel, mint kreatív
technikák alkalmazásával, pszichodramatikus elemek használatával, meghatározott
gyakorlatok megoldásával vagy egyéb, más elismert terápiás eszköztárból
származó beavatkozással – a terapeuták képzettségének és kompetenciájának
megfelelően. Nagyon valószínű azonban, hogy sor kerül a családfák
áttekintésére, a családi minták és kapcsolatok történetének feltérképezésére, a
bevált és a nem sikeres problémamegoldási módok elemzésére, és a
hozzáférhető megoldások átgondolására. A terapeuták valószínűleg
többet kérdeznek, mintsem „jótanácsokat” osztogatnak, és sokszor
elmondják, mi az amit az adott ülésen láttak, tapasztaltak – jó alapul a
tapasztalatok levonására. Biztosan nem kerül sor ítélkezésre a terapeuták
részéről, valaminek eldöntésére a „család feje felett”, és
valaki igazának bizonyítására a többiekkel szemben. És szinte soha nem kell
fekvőtámaszt csinálni – kivéve, ha a család és a terapeuták ebben nem
egyeznek meg.

Hogy egy családterapeuta jól dolgozik, ez többek között abból látható, hogy
a találkozók végén minden családtag úgy érzi, el tudta mondani a véleményét, és
vagy mindenki úgy érzi, hogy a terapeuta őt pártolta, vagy senki nem érzi
ezt – vagyis a szakember meg tudta őrizni pártatlanságát,
érdeklődését, és kívülállását – ezek azok az eszközök, amik
lehetővé teszik, hogy segítsen a családnak.

Kozma-Vízkeleti Dániel, klinikai szakpszichológus, családterapeuta