„Úgy szeress, hogy fájjon”

Írta: Felházi Anett

A szadomazochizmus lélektana és kezelési lehetőségei

 

A döbbenet, a félelem, az értetlenség élményét éltem át, amikor először feltárult előttem egyik páciensem átlagostól eltérő szexuális élményvilága. Amikor valaki durva ütlegelés, levizelés, megalázás által él át szexuális izgalmat és örömet, idegen és kevéssé megosztható, megdöbbentő élmény. Még terapeutaként is nehéz empatizálnunk azokkal, akik a szexuális beállítottság erőszakos formáit használják a szexuális vágy felkeltésére és szexuális örömszerzésre. A szexuális szadomazochisták ritkán keresnek terápiás segítséget, súlyosabb esetekben gyakrabban kötnek ki kórházi ügyeleteken vagy a rendőrségen. A pszichológiai kezelésben döntő szerepe van saját változás iránti igényüknek, probléma-belátásuknak. Azt tapasztalom, ha meg tud erősödni bennük a valódi intimitásra, társra való igény, nagyobb eséllyel kaphatnak segítséget.

Normalitás vagy kórosság?

 

Hol vannak a szadomazochizmus határai? A szexuális mazochisztikus vonásokat megtaláljuk a szexuális élet normál és patológiás szintjein is. Az enyhébb szadomazochisztikus játékok a szexualitásban, amiket az erotika fokozására használhatunk, szigorú értelemben már nem mazochizmus. A fájdalom normál elviselése kemény munkában, a kielégülés halasztása, a másik agressziójának tudomásul vétele szintén normálisnak, már-már megszokottnak tekinthető. Előfordul, hogy a szigorú (gyermekkorból származó szülői tiltásokkal, tabukkal teli) felettes-én csillapítása szükséges ahhoz, hogy a személy szexuális kielégüléshez jusson. A mazochisztikus történés és/vagy fantázia segíti, engedélyezi az amúgy tiltott szexuális örömet és orgazmust.

A szervezettebb szintű szexuális mazochizmus esetében az agresszió az erotikus érzéseket fokozza, de alacsonyabb szinteken az erotika egyre jobban elhalványodik, egyre inkább egy szegényes kultúrájú, primitív agresszió kezd uralkodni. Fejlettebb szinten, amikor egy szadomazochista pár szexuális együttlétre „szerződik”, az együttlétet biztonságosnak ítéli meg. Súlyosan traumatizált páciensek esetében a szexualitás könnyen kitör a „játékos” keretből, az önkárosító vonásokkal összekapcsolódó szexuális mazochizmus eseteiben az életveszély is izgatottságérzetet vált ki, gyakran súlyosan megsérülnek, durván megverik és kirabolják őket.

 

Mit érthetünk meg abból, hogy a fájdalom a szexuális örömszerzés eszközévé válik?

Hogyan és miért?

Egy szexuális mazochista veréssel olyan közel tud kerülni a partneréhez, ahogy erotikával, gyengédséggel nem képes. Az érzések különválnak a szexualitástól. Legtöbbször az érzelmi kiszolgáltatottságtól és a megszégyenüléstől való félelmében részesít előnyben olyan szexuális módokat, amelyben önként vállalja a bántalmazott szerepét. A fizikai fájdalom megmenti őt a feltételezett érzelmi megaláztatástól és különlegességi érzéseket is ad. Az izgalom, ami nagyon hasonlít a szexuális izgalomra, sem szükségszerűen szexuális természetű.

A szadomazochista „szexelés” célja a testi öröm – esetükben a fájdalom – önös kisajátítása, melyet némi pszichés kielégülés kísér. A partner célja és érzelmi elvárásai tagadva vannak, míg az érzelemmel teli szerelmi együttlétben az érzések, élmények átélése során a célok közösek. A partner nem több mint használati tárgy a vágyott kielégülés szolgálatában. Az egymást kiegészítő szadomazochista kapcsolódások átmenetileg egyfajta kapcsolati biztonságot és megtartást mégis képesek adni, helyettesíteni próbálják a bizalmon alapuló intim kapcsolat megtartó erejét. Gyakran a szexuális párok többször keresik fel egymást, de nem ritkák az egyéjszakás alkalmak sem.  Ilyenkor sajnos a szexpartnerek eltűnése újra erős értéktelenség-érzést vált ki. Megint beindul a megalázottság keresése, ellentétébe fordítaná a megalázottságot: vággyá, céllá alakítja. A mazochista azt érzi, hogy a fizikai fájdalom hoz megkönnyebbülést. Gyakran saját magukat is bántják, megsebzik.

Talán azt is szeretné megélni, hogy nagyon akarja őt az a személy, aki uralkodik felette.

 

A szadomazochizmus tárgyalása során egy másik fontos mechanizmusra hívom fel a figyelmet. A „szexualizáció” folyamatának alkalmazása átalakítja az agressziót szadizmussá: a mazochista félve saját nyugtalanító romboló késztetéseitől átteszi az agressziót a másikba. Úgy szabadul meg saját tiltott/tagadott agresszív szükségleteitől, hogy a másikba delegálja azokat. Feltételezhetően a két személy tudattalanja kölcsönösen befolyásolja egymást.

 

 „Én választom meg a szenvedést, sőt örömömet lelem benne, nem vagyok kiszolgáltatva a fájdalomnak, amit a másik okozhat nekem!” A testi fájdalom a lelki fájdalom kivédését szolgálja. Egyik páciensemmel együtt tártuk fel a kapcsolatot az érzelmi frusztráció és a vágyott szexuális fájdalom között. Esetében sokszor több hétköznapi, aszexuális frusztráció keltette düh (munkahelyi túlterhelődés okozta kiszolgáltatottság érzés) is könnyen mozgósította a vágyat, hogy alkalmi szadisztikus partnere bántalmazott áldozatává váljon, önként vállalva a fájdalmat. Fantáziáiban így próbált kontrollt szerezni a frusztrációk felett.

A szadomazochisztikus kapcsolatokban izgatott, intenzív érzések jelennek meg, amik helyettesítik az őszinte szerelmet és gondoskodást, megvédenek a veszteség, segítségnélküliség és a romboló szükségletek veszélyétől. Annyira negatívak az anyával töltött korai kapcsolati élmények, annyi a fájdalom és csalódás, ami a kötődéshez kapcsolódik, hogy mindez a bizalom és az érzelmi függőség elutasításához vezet. Egy másik páciensben máig él az a gyerekkorában megfogalmazott félelme, hogy egyszer majd megszeret valakit és az kineveti és megalázza érzései miatt, aztán elhagyja.

 

Milyen családi érzelmi légkör alakíthat ki ilyen zavarokat, eltéréseket?

Feltételezhetően a szadomazochista torzulások célja, hogy a személy elkerülje a gyerekkori önérzeti megalázottság megismétlődését. Még olyan áron is, ha lemond érzelmi szükségleteiről. A terápiák során feltárul, hogy szexuális mazochisták emlékeiben egy érzéketlen, szükségleteit figyelembe nem vevő, kiszámíthatatlan és romboló anya képe él. A gyermekkori kötődési helyzetekben kialakult félelem és őszintétlenség későbbi kapcsolataiban érzelmi bevonódását gátolja.

A családi kommunikációból vélhetően hiányzott a bizalom, elsősorban az anya szempontjai érvényesültek. Az anya kizsákmányoló viselkedése a felnőtt személyiségében is élő, súlyosan negatív énképet alakít ki. Pácienseim kapcsolati kudarcai csak felerősítették azt a mélyen gyökerező érzést, hogy velük valami baj van és nem szerethetőek.

Kapcsolati perverz szadizmus

A kezelés nehézségei

 

A mazochisztikus zavarok kezelése során nagy veszélye van a terápiás kapcsolat szadomazochisztikussá válásának. A páciens a terapeutát is veszélyesnek látja, szeretné, ha ebben a kapcsolatban is a számára ismert kapcsolati mintázat ismétlődne. Ez irányba tudattalan nyomást is gyakorol a terapeutára. Fontosnak tartom elmondani a pácienseimnek, hogy nem szeretnék szadisztikus, tiltó terapeuta lenni, hasznosabb lenne, ha önmagát tudná irányítani és önmagáért érezne felelősséget. Én csak személyiségének különböző részeivel tudom összeismertetni, és segíthetem feltárni bizalmatlanságának gyökereit. Segíthetek a düh és a szorongás elviselésében, ami ellen eddig szelf-bántalmazó átalakításokkal védekezett. A páciens a terapeutát mindenhatónak és kegyetlennek láthatja, a kapcsolatot könnyen lerombolhatónak. Azt tanulta, hogy a másiknak való totális alávetés túlélésének feltétele. Váltakozva azonosulhat a kegyetlen belső képpel is, a terapeuta kudarcával hatalmat nyerhet és megszabadulhat a félelemtől és a fájdalomtól.

Fontos terápiás hatótényező tud lenni, ha a pácienssel egy „új kapcsolati helyzetbe” lehet belépni, ahol a terapeuta nem csupán helyettesítője a korábbi nem jól hangolódó, szadisztikus anyának, hanem egy új, teherbíró, elég-jó tárgyként szerepelhet.

A páciensek, mivel tagadják a vágyat az érzelmi függőségre és a hiány érzését, irtózva gondolhatnak arra, hogy valaki közelében éljenek, a terápiában a vágy megjelenését támogatni kell. Erősíteni kell a pácienst abban, hogy megértse és kibírja: a terápia során fokozatosan megjelenő hiány- és magányérzés jelenleg ugyan fájdalmas és gyötrő, de szükségszerű és ennek megerősödésével tud utat nyitni a valódi párkapcsolatok felé. Az empátia, a hiteles visszatükrözés és elfogadás erősíti az ént, növeli az önbizalmat és mindezzel a páciens fel tudja venni a harcot a szélsőségesen negatív én-részekkel szemben is (melyek a mazochisztikus kihasználtságot elfogadhatónak tekintették).

Ezek a sérült személyek bizalom nélkül életük végéig megalázó, felszínes kapcsolatokban tengődhetnek, amikből nem képesek önmaguktól kimenteni magukat. A pszichoterápia segíthet nekik ebben.