Megérkezve Budapestre azt hallottam klinikus barátaimtól, hogy Mérei a legjobb és a legérdekesebb pszichológus Budapesten. Azt is hallottam, hogy a Lipótmezőn dolgozik. Terepkutatásaim elvezettek a Nagy Házig, ahol meg kellett keresnem Mérei Ferenc Tanár urat a hírneves helyen. Leparkoltam a kapu előtt, mire kilépett a portás, és felajánlotta, hogy elkísér, mert „nem biztos, hogy megtalálja az utat egyedül a „hölgy”. Az épület egyik oldalsó bejárata előtt lifttel mentünk fel az első szintre, ahol két szoba volt egybenyitva, az egyikben egy fiatal pszichológusnő ült, aki megtudva, kit keresek, kinyitotta a közlekedő folyosót, és rámutatott egy másik ajtóra, és mondta is, hogy ott találom a Tanár urat.

Beléptem, és Mérei udvarias férfiként felállt, és bemutatkozott, Valóban jó helyen jártam. Ezután érdeklődött, mi okból keresem őt. Mondtam, hogy jó pszichológus szeretnék lenni, és mintát keresek. Ekkor Mérei elnevette magát, és annyit mondott, „maga tetszik nekem”, „rögtön a lényegre tör.” Tudja mit, beszéljen kicsit magáról. Magam is Párizsban fejeztem be a tanulmányaimat egy ma már híres tudósnál. Maga mit csinált, kikkel találkozott?

1.) Párizsban pszichológiát tanultam az egyetemen, késöbb Moscovici prof tanítványa lettem az École des Hautes Études en Sciences Sociales keretében, és ott, majd Budapesten lettem doktor.

Sokféle tudományos körbe jártam, így pl. az Institut Francais de Psychanalyse néven ismert központba is, ahol érdekes előadásokat hallgattam. Híres emberek adtak elő. Egy másik próbálkozás a csoportos munka felé hajtott, és beiratkoztam az akkori idők (70-es évek) divatos csoportos pszichológiai módszereket alkalmazók köreibe is, pl. a Bio-energetikai központban fellépő szakemberek közzé, akik segítettek abban, hogy kipróbáljuk a négykézlábon járást például, ami olyan fajta regressziót váltott ki, mint amit a gyerekjáték szokott előidézni felnőttek társasjátékai során, amikor a felnőtt gyerekké válik a játék hatására. Számomra a leghasznosabb gyakorlatokat az identifikációs játékok jelentették, amelyek során kipróbáltuk többek között az azonosulást tárgyakkal. Érdekes lett például az a történés-sor, ami azzal kezdődött, hogy” szemezni” kezdett mindenki egy tárggyal, magam egy órával léptem kapcsolatba, mégpedig egy faliórával, és egyszer csak azt éreztem, hogy órává változom, és a testemből érkezik a „tic-tak-ritmus. Ilyen értelemben kezdtem beszélgetni egy karórával, amit egy férfi viselt. Viselője „vette a lapot”, és érdekes dialógus zajlott köztünk.

Ezek után Mérei Ferenc meghívott egy szakember-csoportba, ami a Pasaréti úton szerdai napokon Mérei Tanár úr saját lakásában működött. Úgy éreztem magam, mint, akit kitűntettek. A meghívás a MÉREI-CSOPORTBA (MCS), valóban annak számított, kitűntetésnek.

A Gyermektanulmány a legnépszerűbb Mérei –könyvnek számít jelenleg is, a második siker bizonyára a pszichodráma-módszer tanítása és leírása lett volna, ha a tanítványok és Mérei tudtak volna együtt dolgozni a pszichodráma nyelvén, de ez nem ment, tul erős volt a rivalizáció, azaz a versengés főként a nők között Mérei figyelmét felkeltemi.. Próbálkoztunk ezzel később, de a sok szerző jelenléte a színen akadályt jelentett. Egy szerző, aki pszichodráma vezető is, meg tudja írni mindazt, amit látott, hallott és tapasztalt. Erről Mérei Ferenc és Binét Ágnes Gyermektanulmány című könyvében gyermekek vallanak.

Mérei Ferenc látásmódját és lélektani kezelési módjait pozitív módon befolyásolta, hogy a gyermekpszichológus módszereit is tudta alkalmazni a pszichodrámában, amelyben a valóság es a játék együtt szerepelnek, hiszen egy tőről fakadnak,

Tanár úr szerdánként nagyon élvezte ezeket az órákat a Műhelycsoport (MCS) tagjaival. Nagyon szeretett játszani velünk. Beült a piros fotelébe, és egy piros függöny mögé bujt el, majd játékból igy szólt: „Én vagyok a piros függöny, jöjjön közel, aki játszani akar velem, és öltse fel magara kedvenc színeit. (Mindenki hozott otthonról anyagot ehhez).

Máskor csak beszélgettünk, miután elmondtuk, hogy érezzük magunkat, és mi lenne a téma, amelyet hoztunk. Ha nem hozott senki témát, akkor kerestünk, vagy megkérdezte, van-e még valami újdonság a tarsolyomban. Én pedig meséltem, és utána kipróbáltuk azt, amit hoztam Párizsból.

,Első csoportélményeim- pszichianalititikus-, majd Mérei-módszerrel

1.) Párizsban élve kutattam, milyen lehetőségeket tart számon, miket hirdetnek a pszichológiai lapok, és megértettem, hogy itt késő este is van élet. Találtam egy este 9h-kor kezdődő pszichoanalitikus kiscsoportot, ami a jobb parton kapott helyet. Ritkaságnak számított, mivel ilyenkor már csak a színházak működtek, meg a pszichoanalízis egy kis csoportban. Francia nő és spanyol férfi voltak a vezetők. Az esti analitikus csoport este 9h-kor kezdődött a teljes sötétségben, majd asztali és fali lámpák megvilágításában folytatódott intim közegben. A spanyol férfi analitikus, Mauricio, megkérdezte, kinek van témája, és ki szeretne játszani. Ekkor felemeltem a kezem, és jelentkeztem. A férfi vezető hirtelen felgyújtotta a lámpákat, és a jelentkezővel egy pár perces interjút készített, melynek során kiderült, hogy Budapestről jött a jelentkező nő, meg az is, hogy Mauricio viszont Barcelonából érkezett. A spanyol doktor elmondta, hogy havonta egyszer jár át Barcelonából Párizsba dolgozni, ami mindig izgalmas számára, mert kiszámíthatatlan. Vezetőtársa, Simone, párizsi nő volt.

Méreit nagyon felizgatta, hogy voltam pszihodráma csoportban Franciaországban, mert ő Budapesten úgy hallotta egy közös ismerőstől, hogy a Moreno–féle pszichodráma már kezdett híveket szerezni, de magam erre egy analitikus csoportban találtam rá később, és ennek hatására jelentkeztem, hogy kimegyek Amerikába később, hogy találkozzam Tzerka Morenoval, ami izgalmas volt, nagyon élveztük a találkozókat. Amíg élt, tartottuk a barátságot egymással.

A francia pszichodráma játékkal végződött. Párizsban, aminek címe „Lépcsőházi ismerkedés” lett, egy véletlen találkozást adott elő, ami spontán született a párizsi helyszínen. A spanyol csoportvezető férfi a budapesti nőt választotta partnernek, e sorok szerzőjét. Mind a ketten kívülállók voltunk, és spontán játszhattunk a szerelemről.

Párizsban volt az első pszichodráma-élményem, pszichoanalitikusok vezették.

Mérei Ferenc tanár úr Mindenkitől elvárta, hogy néhány évet töltsön ki-ki a pszichoanalízis élményében. Sigmund Freud módszere világhírű módszer lett minden fejlett országban, sőt jelenleg is az. Nagyon modern szemlélettel rendelkezett.

Minthogy analitikus is szerettem volna lenni, elmentem Nemes Líviához analízisre, Mindenki Lilinek nevezte, saját magáról is Liliként gondolkozott.

Nemes Lívia analízise és barátsága Mérei Ferenccel

Nagyon nagy élmény volt számomra Lilivel dolgozni éveken keresztül, Lili tudott adni sokat, annak, aki odafigyelt és kért. Heti 2-, majd 3 alkalom rátanított arra, hogy ne siessek, hanem várjam ki, hogy jöjjön egy ötlet, egy gondolat, és merjek kérdezni, és asszociálni is, amikor Lili ott ül a fotelben, magam pedig a pamlagon heverek, ami közben kiderült, hogy Méreivel egyidőben is voltak börtönben Nemes Lili és Mérei, de Mérei büntetésének ideje hosszabb volt, mint a többi politikai fogolyé, akik nagyjából egy- időben ültek börtönben is összeesküvéssel vádolva. Ez az u.n. Törzs volt, igy nevezték magukat azok, akik a leghosszabb büntetést kapták. Volt alkalmam utazások alkalmával összefutni velük olykor, amikor Tanár Úrral megbeszéltünk egy találkozót lakásában ,például utazások előtt. Beavatott voltam, és a többi férfi, a néhai börtöntársak, tudomásul vették ezt, és köszöntöttek.

Utazások Mérei Tanár Úrral

Legszívesebben vonaton utaztunk együtt, mivel a vonat lehetővé tette a hosszú beszélgetéseket. Amikor együtt utaztunk, mindig történt valamiféle különös dolog.

Furcsa történések

Bologna felé első osztályú helyjegyet rendeltünk, ez mindig bevált nekünk, nyugodt és kényelmes éjszakát biztosított a hosszú út, valamint zavartalan beszélgetést. Úgy gondoltuk, pihenünk, aztán beszélgetünk amig jól esik, csakhogy közbejöttek furcsa történések, de főként furcsa emberek, akikre nem számítottunk.

Férjem kísért ki minket autón az állomásra, egy ideig elbeszélgettünk hármasban, majd integettünk, amikor a vonat elindult. Tanár úr szerint a repülő-út üres, érdektelen, nincs idő semmire, mert mire kibontanál egy témát, megérkezel. Épp készültünk az éjjeli nyugalomra, Tanár úrnak rutinja volt ebben, kitette a plédet és a kispárnát a szemközti hosszú ülésre, és akkor az utazás alatt első ízben elővettük a takarót, amit hoztunk. Tanár úr, úgy tűnt, gyakori vonat- utazó, holott első ilyen útja volt, amint ez később kiderült, viszont mindig fantáziált arról, hogy beutazza egész Európát vonaton. Mint a gyerekek, akik utazást játszanak, úgy élvezte, hogy végre elérte, amiről csak álmodozott eddig, na meg, amikről írt a gyerekeknek (ld. Gyermektanulmány).

Szóval mi is „babáztunk, labdáztunk”, azaz élveztük a szabadságot, ami ilyen formában ritka felnőttkorban. „Jobb, mint egy focimeccs”, tette hozzá a Tanár úr. – De hol a labda -, kérdeztem. Pár perc múlva kiderült, hogy ki a labda a jelen esetben. Akkor lépett be az ajtón.

Fiatal férfi jött be a kabinba, és elfoglalta az egyik kétszemélyes ülést, amire kipakolta ennivalóját, a fokhagyma- illatú kolbászt és a kenyeret. Kérdezte, kérünk-e belőle, de nem kértünk. Láttuk a demizsont, amiben bor volt, azt itta és kínálgatta, de bort sem fogadtunk el.

Jeleztük, hogy eloltanánk a lámpát, de a fiatalember nem látszott érteni, mit akarunk tőle, pedig mondogattuk, hogy aludni szeretnénk. Kinyitotta a demizsont, és ettől kezdve egyre részegebben dalolt valamilyen nótát. Ekkor jeleztük egymásnak Tanár úrral, hogy helyet változtatunk, mivel a fiatalember egyre zavaróbb lett, pedig már felmásztam a csomagtartóra, hogy békén hagyjon, amivel akaratlan sikert értem el, mert megcsodálta, amint mászom felfelé. Néhai tornász-voltom jelent meg akkor ott, noha csak nyugalmat kerestem. A már dalolászó pasi elkapta a lábamat, amivel ezután jól bele rúgtam oda, ahol a legérzékenyebbnek gondoltam őt. Ekkor épp jött a kalauz, és ez véget vetett a jelenetnek. Tanár úr odasúgta, hogy gratulál, milyen remekül elbántam a hőzöngő fiatalemberrel.

Vagont váltottunk, amikor épp odaért a kalauz, aki odasúgta, szívesen megosztana velünk egy történetet. Érdekes volt, mennyire vonzottuk a furcsa lényeket, akik miatt egyre jobban elfáradtunk, és kerestük, hol es hogyan tudnánk pihenni legalább egy órát. Ekkor elénk állt a kalauz, hogy szívesen elmondana egy történetet, ami róla szól.

 Ugye, nem bánják, ha elmesélem, hogy öltem meg a feleségemet?

Egymásra néztünk a Tanár Úrral, hogy mit hoztunk be ide, a vonatba, amivel mindenkinek megoldjuk a nyelvét.

• Csak tessék, de utána alvás lesz, rendben? A Tanár úr komolyra vette a szózatot, mert valóban aludni szerettünk volna a holnapi olaszországi érkezés előtt.
A kalauz biccentett, és hívott minket arra a helyre, ahol ki lehetett látni az éjszakára, és ott kezdte mondani, hogyan ölte meg a feleségét.

Egymásra néztünk Mérei Tanár Úrral, és belementünk, hogy mesélje el a történetét.
– Elmondom, hogy öltem meg a feleségemet, szép asszony volt. – Közben intett, hogy kövessük, majd közel a vagon kijáratához megállt, és ránk nézett a zakatoló vonat zajába teljesen beleszédülve, és rágyújtott egy cigarettára.
– Otthon voltunk mind a ketten, Viola szép asszony volt, fehér bőrű gömbölyű idomokkal, én meg a a féltékeny férj, és arra gondoltam, mit csinálhat otthon, amikor én úton vagyok, ezt firtattam állandóan. Szép nagy kertünk van otthon a faluban, ahova holnap visszatérek.

Ekkor hirtelen megállt a vonat két percre, hogy a kalauz leszállhasson, és találkozzon kedvesével, aki a kútban lakott már mindörökre. Az emlékezés azonban feltámasztotta képzeletben asszonyát, és ezzel a férfi átélte minden este, hogy szüksége van az újrakezdésre, hogy vezekeljen, de ehhez hallgatóságra volt szüksége, színházra, ahol a nézők megtapsolják.

Tanár úrral találkozott a tekintetünk, és arra gondoltunk, meg is beszéltük később, hogy vannak ma is csodák, hátha talál új asszonyt a féltékeny férj, de jobb megoldás, ha inkább egyedül él, lényeg, hogy ne akarjon bosszút állni senkin, aki felbukkan a közelében, és akire rávetítheti az áldozat szerepét. Azért keres hallgatóságot a kalauz, és ismételi vég nélkül belső kényszerének engedelmeskedve a gyilkosság egész folyamatát, hogy felmentést nyerjen a bűntette alól.

Jobb, ha színházat játszik, semmint gyilkosságot, mondtam hirtelen, és Tanár Úr bólintott. Mi végre lefeküdtünk az első osztályú fülkénk egyik sarkában, magukra húztuk a takarót, és élveztük a csendet. Miközben a kalauz mesélt, mozdonycsere történt, és az új villanymozdony nem okozott zajt, így szinte mozdulatlanul aludtunk reggelig, és máris megérkeztünk Bolognába, ahol hotelszoba várt ránk, meg a halvány napsütés, este pedig egy kongresszus megnyitóján vettünk reszt, ahol én szerepeltem kettőnk nevében. Az álomról beszéltem, ami később könyv formában látott napvilágot. Tanár Úr bíztatott, hogy írjak, neki a börtön miatt kevés ideje maradt erre.

Ami megkoronázta életét, az csoportmunka lett.