Az idő szubjektív pszichikai vetületét, mint lelki tartalmainkat általában, tudatos, tudatelőttes és tudattalan komponensek alkotják.
Milyen gyakran halljuk: most vagyok annyi idős, mint az anyu volt, amikor én születtem vagy ennyi idősen nősült a papám és sorolhatnánk a különböző életesemények természetes idői egybeesésének variációit.
Természetesen könnyebben illetve nagyobb örömmel ismerünk rá és emlegetünk pozitív töltetű idői megegyezéseket. Pedig a negatív történések esetén is nyilvánvalóan előfordul ugyanez: nemsokára annyi idős leszek, mint apám volt, amikor szívinfarktusban meghalt vagy a lányom annyi idős most, mint amikor én voltam szüleim válásakor.
Lélektani eredetű, akár halálfélelembe torkolló testi panaszok, de bármely szorongásos tünet megjelenésekor- a pszichoterápia során – gyakran derül fény ilyen idői egybeesésre. Körülírható tünet nélkül, a viselkedés illetve az érzés-gondolatvilág megváltozása is lélektani konfliktust sejtet.

Egy ismerősöm mesélte:
Barátnője, aki jelenleg 42 éves, jó házasságban él férjével és gyermekeivel. Az utóbbi időben mintha megváltozott volna a viselkedése. Költekezésbe kezdett, drága holmikat vásárol magának. Férjét lakáscserére, új autó vásárlására nógatja. Ő maga is egyre több különmunkát igyekszik vállalni, hogy a nagyobb pénzbevétellel biztosíthassa „élete jobbításának”, megváltoztatásának esélyeit. Családja és környezete egyre gyakrabban minősíti önzőnek. Úgy viselkedik, mint aki csak a saját igényeivel képes törődni. Természetesen ez házasságában is egyre több konfliktust okoz.

Ha odafigyelünk e történet elmesélésének szóhasználatára, két szó, a „megváltoztatás” és a „képes” /törődni/ szinte elárulják nekünk a probléma mibenlétét. Arra gondolhatunk, hogy ez a barátnő nem holmi öncélú egoizmusból, hanem saját belső „kínjaiból” eredően nagyon szeretne valamit „megváltoztatni”, jelen állapotában szinte „képtelen” mások igényeire odafigyelni, tudattalan vágyai szinte teljesen lefoglalják. Az elmesélés folytatásából tudom, hogy e hölgy édesanyja 43 éves korában, hirtelen meghalt. Természetesen teljes biztonsággal, pusztán a hallottak alapján nem állíthatjuk, de erős lehet a gyanúnk az „idői egybeesés” lélektani krízist provokáló mibenlétére.

A tudattalan tartalmak körébe tartozó úgynevezett „időzített krízis” jelenségéről van szó. Krízisállapotaink időintervalluma a percektől a hónapokig tarthat. Sőt olyankor is lélektani értelemben vett krízisben lehetünk, amikor nem is gondolunk rá, nem is tudunk róla. A fenti eset is erre lehet példa. Bizonyos időpontok, életszakaszok lélektani egyensúlyunk számára olyan tudattalan veszélyforrások lehetnek, amelyek óriási erővel befolyásolhatják mindennapjainkat, viselkedésünket, döntéseinket és vezethetnek akár nyilvánvaló krízisállapothoz is.

Persze ne gondoljuk, -sajnos-, hogy a dolog ilyen egyszerű, hisz nem mindig ilyen „egyenes” összefüggésekről van szó.
Eszembe jut egy paciensem, akinek családja felé irányuló érzelmi elsivárosodás, mondhatni egyfajta „érzéstelenített” állapotba kerülés volt a tünete. Kb. egy éve kezdte önmagán tapasztalni, hogy férje után már saját egyszülött kislánya felé sem érzett úgymond semmit. Közömbössé váltak számára, szó szerint hidegen hagyták. Ennek megtapasztalása egyre mélyülő bűntudati válságba sodorta s a pszichoterápiára fokozódó öngyilkossági vágyai, fantáziái miatt jelentkezett.

Pszichoterápiája során, amely osztályos pszichoterápiás rendszerben zajlott, lassan felszínre kerültek saját gyerekkori elszenvedett keserű élményei /traumái/: szülei elváltak, majd egy idő után anyja újraházasodott. Nevelőapjával nagyon rossz kapcsolatban volt, fizikai bántalmazások, túlzott szigor jellemezték kapcsolatukat. A kialakult helyzet miatt akkor anyja felé is negatív érzéseket táplált. Paciensem természetesen nagyon ügyelt arra házassága és kislánya nevelése során, hogy ők igazi szeretetteljes kapcsolatban éljenek s különösen ügyelt arra kezdettől, hogy lánya és férje között harmonikus apa-lánya kapcsolat legyen. Ez így is volt az ő „érzéstelenített” állapota jelentkezéséig. Érthetetlen volt mindenki számára a családban, hogy mi történhetett vele.

Nagyon leegyszerűsítve / és most az időzített krízisre centrálva figyelmünket/ a következőképpen foglalhatjuk össze a benne-vele történteket: ez az „érzéstelenítés” a benne tudattalanul meglévő negatív érzések kivédése érdekében történt és védte őt meg attól, hogy saját lánya felé, az irigysége mentén keletkezett dühét, indulatait úgymond ne kelljen átélnie. Milyen furcsa, ugye? Feléledtek benne gyermekkorában elszenvedett sérelmei és hiányai. Saját lányától irigyelte a jó apa-lánya kapcsolatot. Féltékeny volt .
„ Mondanunk sem kell”, hogy lánya kb. annyi idős volt tünete jelentkezésekor, mint ő akkoriban, amikor anyja újraházasodását követően a nevelőapai helyzetbe került .
Ez az eset jól megvilágítja, hogy az időzített krízisállapot jelensége nem feltétlenül konkrét dátumot, tökéletes hasonlóságot jelent.
Fenti történetben egy másik lélektani mechanizmus, az ún. ismétlési kényszer jelensége is megmutatkozik. /Újból előállítani a korábban elszenvedett traumatikus, konfliktusos szituációt. Legmegragadhatóbb példa erre, amikor valaki már harmadszor köti össze az életét alkoholista emberrel./ Mégpedig úgy, hogy a létrejött tünet következményesen a mindennapok szintjén éppolyan érzelmi eltávolodáshoz vezetett közte és családja között, továbbá eközben szeretői viszonyt is létesített, veszélybe hozva ezzel házasságát, amely hangulat, állapot számára „kísértetiesen” hasonlít saját gyermekkori helyzetéhez.

Egy analitikus /a probléma, tünetek tudattalan hátterét feltáró/ pszichoterápiában nemcsak a múltbeli és jelen élményeink, érzéseink felismerésére, megfogalmazására, összefüggések megtalálására van módunk, hanem lehetőség és szükség is van arra, hogy az „elfelejtett”, de tudattalanul nehéz súlyokként magunkon cipelt és így jelenünkre is kiható élményeinket, LERENDEZETLEN érzéseinket FELDOLGOZHASSUK, adott esetben „időzített bomba” jellegüket „semlegesíthessük”.