Az onkológia új területe, az onkopszichológia az elmúlt 25 évben egyre több figyelmet kap a betegektől, a hozzátartozóktól és a szakemberektől, mert fokozódik az érdeklődés a rosszindulatú daganatos betegségek megelőzésének, kivizsgálásának és kezelésének pszichológiai, szociális és viselkedési tényezői iránt. Közismert, hogy a rosszindulatú daganatos betegek nagy száma miatt ez a kór sajnálatos módon népbetegségnek számít hazánkban.

Ma már a rohamosan fejlődő komplex onkológiai ellátásába beletartozik az érintettek (betegek, hozzátartozók, szakemberek) pszichoszociális jóllétének (Quality of Life = életminőség) biztosítása, és különösen a lelki megküzdési (coping) mechanizmusok támogatása.
Az onkopszichológia meghatározása, az onkológiába történő integrálásának előfeltételei

Az onkopszichológia az onkológiához, a pszichológiához, a pszichiátriához és a szociológiához egyaránt tartozó, úgynevezett határterületi tudomány.

Az onkopszichológia dimenziói:

1. A rosszindulatú daganatos betegségek hatásának vizsgálata a betegek, a hozzátartozók és a szakemberek lelki működésére, ennek alapján a komplex segítségnyújtás megvalósítása (pszichoszociális dimenzió)
2. Bizonyos lelki és a magatartásbeli tényezők szerepe a rák kialakulásának kockázatában és a túlélésben, a szemléletformálás elindítása, kiterjesztése az egész lakosságra (pszichobiológiai dimenzió).

Az onkológia területén, az onkoterápiák fejlődése miatt egyre gyakoribb a multidiszciplináris együttműködés a különböző képzettségű szakemberek között: onkológusok, klinikai pszichológusok, pszichiáterek, szociális munkások, szaknővérek, szakasszisztensek, gyógytornászok, dietetikusok, logopédusok, gondozó lelkészek, önkéntesek, stb. dolgoznak együtt a betegek rehabilitációja érdekében. A mentálhigiénés szakemberek folyamatos, konstruktív együttműködése az onkológiai team tagjaival az onkopszichológia szakmai integrálásának legfontosabb feltétele.

Az onkopszichológia főbb céljai

1. A betegek és hozzátartozóik folyamatos, szükség szerinti pszichoszociális ellátásának megvalósítása és beépítése a komplex onkológiai ellátásba
2. Az onkopszichológia elméleti és gyakorlati oktatása képzésben lévők (graduális és posztgraduális képzés), és szakemberek számára
3. A rosszindulatú daganatos betegségek megelőzésével és kezelésével kapcsolatos pszichoszociális faktorok kutatása, ismertetése, különös tekintettel a pszichológiai, szociális és magatartási rizikótényezőkre
4. A daganatos betegek által gyakran észlelt distressz csökkentése érdekében tett intervenciók hatékonyságának (pszichoterápia, magatartásterápia és pszichofarmakológia) kutatása
5. A szakemberek és a nyilvánosság felvilágosítása arról, hogy a pszichológiai és a szociális problémák felismerése, megoldása, valamint a kulturális sajátosságok figyelembevétele a komplex onkológiai kezelés/gondozás része
6. A betegek megfelelő életminőségének (QL) javítása/megtartása az onkológiai kezelés egész folyamata alatt központi jelentőségű, emiatt fontos a Quality of Life kutatások kiterjesztése minden betegség-csoportra és betegség-stádiumra
7. Az egészség-politikusok tájékoztatása, aktivitásának fokozása a rák rizikó faktorok csökkentésének szükségességéről, a megelőzés és a korai diagnosztizálás fontosságáról, és a rehabilitáció, valamint a túlélés optimalizálásáról.

Tényezők, amelyek onkopszichológiai szempontból érintik a rákbetegséghez való alkalmazkodást

Gyakorlati tapasztalataink alapján általános, hogy a daganatos betegség diagnózisának közlése után az érintettek szomorúvá válnak és megjelenik a félelem és a düh („Miért pont én? Miért most?”). Ezeket az érzéseket (amelyek korábban a „rákra hajlamos személyiség” elméletének alapjai voltak, pedig csak a szükségszerű reakciók hasonlóságáról van szó, és nem a premorbid személyiség egyezéséről) a totális intézményekben, a kórházakban, különösen kedvezőtlen pszichológiai légkör esetén, nehéz kifejezni, és az érzelmek elrendezésében megfelelő segítséget kapni.

Abban pedig már nagyon különböznek a betegek, hogy hogyan képesek a betegséghez alkalmazkodni. Mai tudásunk alapján ugyanakkor a sikeres együttműködésen sok múlik. Éppen ezért meg kell ismernünk azokat a tényezőket, amelyek a jó, ill. a rossz alkalmazkodás előjelzői.

I. Társadalmi tényezők

A daganatos betegeket a mai napig terhelő attitűdök, hiedelmek és stigmák nehezen változtathatóak. Értelemszerűen, ha nem tesszük közzé a korszerű ismereteket, tapasztalatokat, akkor továbbra is fennmarad a félelem és a pesszimizmus a rosszindulatú betegségekkel kapcsolatban.
A leggyakoribb tévhitek: a stressz okozza a rákot, a daganatos betegség fertőző, a rákbetegek önmagukat betegítik meg lelki úton, éppen ezért nekik kell önmagukat meggyógyítani, a daganatos betegeknek kötelező pozitívan gondolkozni, a rákbetegeknek tipikus a személyisége (úgynevezett „C” típusúak, ami rákra hajlamosítót jelent), a sírás ártalmas, az onkológiai terápiás módszerek többet ártanak, mint használnak, a rák egyenlő a halállal.

II. A páciens sajátosságai

A betegséggel való sikeres megküzdés szempontjából lényeges a megbetegedett ember

• Úgynevezett premorbid (a betegség kialakulása előtti) személyiségének érettsége
• A beteg érzelmi érettsége (pl. hogyan tűri a súlyos betegség tényét, a jellemző bizonytalanságot, az időszakos kórházi tartózkodásokat, az elszakadásokat a szeretett személyektől, a testképet is érintő kezeléseket, mennyire tudja késleltetni saját terveit, stb.)
• Lelki megküzdési képességének minősége, ereje
• Lényeges, hogy aktuálisan milyen emberi kapcsolatokkal rendelkezik, mennyire tudja igénybe venni az egyébként rendelkezésére álló érzelmi támogatást
• A beteg mely életszakaszában van, és milyen normális kihívásoknak kell megfelelnie (pl. serdülőkorban a szülőkkel való érzelmi kapcsolat átalakítása, majd párkapcsolat, szexualitás, termékenység).

Tehát ezektől a sajátosságoktól, a felismert nehézségek megoldásától függ elsősorban a diagnózishoz, a kezelésekhez és a kontrollokhoz való sikeres érzelmi alkalmazkodás.

A kedvezőtlen megküzdés előjelzői:

Szociális izoláltság, rosszul működő család, kaotikus emberi viszonyok

• Alacsony társadalmi és gazdasági helyzet (szegénység, iskolázatlanság, társadalmilag hátrányos helyzetű csoporthoz tartozás)
• Szenvedélybetegség jelenléte (nikotinizmus, koffeinizmus, alkohol-, drog-, gyógyszerfüggés, evési zavar)
• Bármely pszichiátriai betegség (megállapított, vagy gyakran diagnosztizálatlan, kezeletlen) a kórelőzményben
• Más családtag rákbetegsége, illetve korábbi daganatos betegség a saját életében
• Elhúzódó gyász (szeretett személy elvesztése, munkanélküliség)
• Merev, berögzült megküzdési stratégiák
• Pesszimista életfilozófia
• Stresszorok jelenléte, megoldásával kapcsolatos tehetetlenség élménye (tartós anyagi-, és családi nehézségek, terhek).

 

III. A betegség tényezői

Számos egyéb tényezővel és helyzettel is meg kell birkóznia a rosszindulatú daganatos betegségben szenvedő embereknek. A kórfolyamat szempontjából a következőket kell számításba vennünk:

• A megállapított betegség stádiuma és megjelenési helye a szervezetben (minél előrehaladottabb a diagnózis megállapításakor betegség, annál nehezebb a tartós tünetmentesség elérése, illetve nemcsak a kívülről látható kórfolyamat, csonkítás, műtéti heg, stb. okozhat lelki tüneteket, hanem a testbelsőben zajló kóros történések is)
• Fizikai tünetek jelenléte, kezelhetősége (pl. fájdalomcsillapítás, táplálkozási nehézségek)
• A betegség várható prognózisa (orvosi kórjóslat)
• Elérhető e a beteg számára a korszerű rehabilitáció (protetizálás, plasztikai műtét, beszéd-tanulás, pszichoterápia, stb.)
• Az onkológiai kezelés humán oldalának minősége (milyen az orvos-beteg kapcsolat érzelmi szintje, mennyire jellemző a zsúfoltság, a sietség az ellátás folyamán, milyen az adott intézmény, osztály pszichológiai légköre, stb.)

Pszichológiai reakciók

Normális reakciók: szorongás, szomorúság, félelem, düh. Ma már biztosan tudjuk, hogy a diagnózis megállapításától számított két hónapon belül betegeinknek nagy szüksége van ezeknek az érzelmi reakcióknak a kinyilvánítására és amennyire csak lehetséges, az elrendezésére. Ha ez ekkor nem történik meg, akkor a betegséget az elfojtott érzelmek –érzelmi teherként- végigkísérik, nehezítve az alkalmazkodást, az önértékelés fenntartását és magát a megküzdési folyamatot.

Az alkalmazkodás főbb típusai

1. Alkalmazkodás az aktív, feltehetően kuratív (gyógyító) kezeléshez

Az agresszív (erőteljes) onkológiai kezelés folyamán elsősorban a beteg megküzdési képességét kell támogatnunk az egyénhez illő pszichoszociális módszerrel, esetleg pszichofarmakonokkal is. Az ilyen jellegű onkoterápiák esetében a mellékhatások (hányinger, hányás, stb.) igen kifejezettek lehetnek. Éppen ezért a sikeres megküzdés növelheti a beteg életminőségét és együttműködését az aktív kezelésben.

2. Alkalmazkodás a sikeres túlélővé válásához

A tartósan tünetmentessé vált emberek életfilozófiája, értékei gyakran pozitív irányba változnak. Ezek az emberek még jobban értékelik az életet, emberi kapcsolataikat, családi életüket, munkájukat, mint betegségük előtt.

De a sikeres túlélők esetében kialakulhatnak negatív változások is, melyek az alkalmazkodást nehezíthetik: Damoklész kardja szindróma (szinte állandó félelem a visszaeséstől), PTSD (poszttraumás stressz betegség), fokozott, önerőből leküzdhetetlennek érzett halálfélelem, váratlan módon gyakran csökken az önértékelésük, gyakoriak a (az egyébként kezelhető) szexuális problémák. Sokak számára lelki megterhelést jelenthet a rendszeres onkológiai kontrollra járás. A sikeres túlélőknél az „újjászületést” biztosítási és munkahelyi problémák, anyagi gondok is nehezíthetik.

Az ajánlott életmódbeli megkötések azok számára jelentenek gondot, akik dohányoztak, alkoholt-, drogot fogyasztottak, visszaéltek egyes gyógyszerekkel, nem volt egészséges a táplálkozásuk, túlsúlyosak voltak, nem tartották be a napozás és a sport szabályait. Az egészséges életmód kialakításához sokan igényelnének szakszerű segítséget, ezen a területen is multidiszciplináris együttműködésre lenne szükség.

3. Alkalmazkodás a genetikai kockázathoz és a pozitív tumor markerekhez

Azok a daganatos betegek, akiknél a betegség genetikai kockázata fokozott, aggódást élhetnek át családtagjaik egészsége miatt is. Ez a distressz tovább terheli megbirkózó képességüket. Indokolt esetben ma már lehetőség van genetikai vizsgálatok elvégeztetésére és a kapott eredmény megismerésére. A fejlettebb országokban végzett utánkövetéses vizsgálatok azt mutatják, hogy kedvezőbb a biztos rossz eredmény megtudása, mint a bizonytalanság fenntartása.

Egyes esetekben lehetnek pozitívak egyes tumor markerek (PSA, CEA), de a klinikai tünetek hiányoznak. Ezeknél a személyeknél a szükséges, gyakori kontroll vizsgálatok fokozhatják a distresszt.

4. Alkalmazkodás a palliatív kezeléshez és a terminális állapothoz

Nagymértékű stresszt, szorongást, depresszív tüneteket okoz, amikor világossá válik, hogy az aktív kezelés helyett palliatív (tüneti) kezelésre szükséges áttérni egy-egy beteg esetében. Ilyenkor az egyénhez alakított, folyamatos pszichoszociális gondozásra igen nagy szükség van. A családtagokra is célszerű kiterjeszteni a pszichoszociális segítségadást. A szakemberek lelki kiégését is vizsgálnunk, és ennek alapján kezelnünk kellene.

Terminális állapotban (végállapot) is sokat segít az érzelmi terhek rendezésében, ha az adott betegen kívül a hozzátartozókat is támogatjuk. A pszichoszociális támogatás – mint mindig, de itt kiemelten – egyéni megfontolás alapján történhet, a beteg beleegyezése alapján.

Kezelendő pszichológiai, pszichiátriai tünetek

• Komoly mértékű lelki regresszió, elszemélytelenedés, csökkent valóság-értékelés (gyakran ingadozó mértékben)
• Gondolkodási zavarok (intellektuális gátlás, „mindent, vagy semmit” gondolkodás, döntésképtelenség, stb.)
• Szorongásos állapotok
• Depresszió
• Delírium (elektrolit zavar, kemoterápia mellékhatásai, egyes sugárterápiák, infekció, agyi lymphoma megnyilvánulása, illetve alkohol-, drogbetegség miatt)

A leggyakoribb hiedelmek cáfolata a daganatos betegségekkel kapcsolatban

A legújabb kutatási eredmények alapján a beteg személyiségtípusa és a pszichoszociális beavatkozások nincsenek bizonyított kapcsolatban a rákbetegség kialakulásával és a sikeres túléléssel. Az azonban bizonyított, hogy az ugyanolyan diagnózisú, stádiumú és onkoterápiában, valamint pszichoszociális támogatásban részesülő daganatos betegek jobb életminőségben, szignifikánsan hosszabb ideig élnek, mint azok, akik csak az onkoterápiában részesültek.
A depresszióval, negatív életeseményekkel és a gyásszal kapcsolatos kutatások sem igazoltak szignifikáns kapcsolatot a rákbetegség kialakulásával összefüggésben

A legfontosabb kutatási területek napjainkban az onkopszichológia területén

• Életminőség kutatások (Quality of Life)
• A korai anya-gyermek kapcsolat zavarainak (úgynevezett kötődési nehézségek) késői negatív hatásai a testi betegek alkalmazkodására, és lelki megküzdésére
• Pszichoneuroimmunológiai kutatások.

 

Dr. Riskó Ágnes klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta