Nagy örömmel és elmondhatatlan lelkesedéssel indítjuk útjára a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület új tudományos periodikáját, a Lélekelemzés-t. A terveink szerint évente kétszer megjelenő lap régóta dédelgetett álmunkat valósítja meg, régen lappangó igényünket elégíti ki. Régtől fogva, mert a magyarországi pszichoanalitikus mozgalom, noha súlya erre feljogosította volna, hosszú és viszontagságos története során mindezidáig önálló orgánummal nem rendelkezett. A magyar analitikus egyesületet 1913-ban alapító eleink, valamint a többi neves és közismert analitikus, akiket a Budapesti Iskola tagjaiként tartunk számon, noha számtalan írásművet vonultatott fel és számtalan helyen publikált, önálló szakfolyóiratot nem indított. Mindazonáltal hírünket öregbítették nemcsak a szűken vett szakmai, hanem az analízis iránt érdeklődő művelt nagyközönség körében is mind itthon, mint határainkon túl. </P >
A hetvenes évektől újraéledő magyar pszichoanalitikus mozgalom előtt tehát magasan állt a mérce, számtalan megoldandó feladatot kellett megvalósítania, többek között a pszichoanalízis újbóli népszerűsítését, az oktatás és egyesületi élet újraszervezését. Önálló folyóirat indítása a körülmények ismeretében azonban teljességgel elképzelhetetlen volt. Ez az időszak a rendszeres tudományos összejövetelek, a szemináriumok nagy korszaka volt, melyek anyagait legföljebb írógépen sokszorosítottuk. A nyolcvanas években azonban már kevésbé kézműves megoldások is születtek, például az úgynevezett Tündérhegyi Füzetek, amelyek valójában a kor megengedőbb légkörét és technikai lehetőségeit kiaknázó szamizdat kiadványok voltak. Természetesen analitikus tematikájú cikkek és tanulmányok, ha nem is jelentős, de nem is elhanyagolható mennyiségben, a pszichológia hivatalos lapjaiban is megjelentek. </P >
Eközben nagyot lendített szakmai öntudatunkon, hogy a pszichoanalitikus mozgalom elindult a hivatalos elismerés útján. Ennek alapfokát munkacsoporttá alakulásunk, felsőfokát pedig 1989-től önálló egyesületté válásunk jelentette. Szakmai identitásunk ilyetén megszilárdulása szervezeti és tudományos életünkre egyaránt kihatott. Megjelent az igény, hogy pszichoanalitikus tudásunkat szélesebb körben is ismertté tegyük, így született meg az éves tudományos seregszemle ötlete 1994-ben. Vikár György konferencia beköszöntőjében akkor többek között azt emelte ki, hogy ?olyan konferencia, amelyben a hivatásos analitikusokat magában foglaló Magyar Pszichoanalitikus Egyesület bemutatja a hazai közönségnek (?) tagjai munkáját, nem volt.? De lett. Ezt a konferenciát tizenkét sikeresen megrendezett pszichoanalitikus konferencia követte, és reményeink szerint követik majd továbbiak is. A publikálás liberalizálódása pedig megteremtette annak lehetőségét, hogy a konferenciák előadásait egy kötetben összegyűjtve kiadathassuk. </P >
LÉLEKELEMZÉS 2006. I. SZÁM
</H5 >
Másfelől az analitikus gondolkodás iránti érdeklődés sem volt elhanyagolható. Ezt ismerte fel a Ferenczi Egyesület, amikor elsősorban analitikus kultúrtörténeti írásokkal Thalassa című folyóiratát szélesebb olvasótábor számára elindította. Mindazonáltal egyesületünkben is érlelődött az igény, hogy egyéb, konferencián kívül született írásoknak, szakmai polémiáknak és klinikai munkáknak legyen egy rendszeresen megjelenő, szakmailag ellenőrzött, orgánuma. Ingusz Iván, akit drámai hirtelenséggel veszítettünk el, különösen fontosnak tartotta, hogy cikkeinknek saját fóruma legyen. Életében tevőlegesen ehhez már nem tudott hozzájárulni, de az Ego Alapítványra testált hagyatékának ki nem mondott, de általunk megértett célja az volt, hogy anyagilag életre segítsen egy analitikus periodikát. </P >
Ennek most jött el az ideje. Az Ego Alapítványnak köszönhetően, az induló ?tőke? mellett, megerősödött az akarat, összejött a ?csapat?, amelynek tagjai szeretnék ezt a fontos munkát megvalósítani. A szerkesztőbizottság jelenlegi tagjai tehát, akiknek az első szám megjelenését köszönhetjük: </P >
Alpár Zsuzsa, Bakó Tihamér, Halász Anna, Jakab Katalin, Keresztes Zoltán, Pető Katalin, Sarkadi Borbála, Szilágyi Júlia és Unoka Zsolt. </P >
Terveink szerint a Lélekelemzés évente kétszer jelenik majd meg: ősszel a konferencia idején, és tavasszal, március folyamán. Az őszi szám a konferencián elhangzott anyagokra támaszkodik, míg a tavaszi az egyéb írásokat, szakmai vitákat, klinikai írásokat tartalmazza. A megjelenő írásműveket lektorok véleményezik, ami a lap magas szakmai színvonalát hivatott biztosítani. </P >
Végezetül az első szám tanulmányait és szerzőit abban a reményben ajánlom a szíves olvasók figyelmébe, hogy valóban korszerű, a kor kihívásaira reflektáló, tudományos folyóirattal tudunk szolgálni, ami felkelti figyelmüket a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület, Lélekelemzés című szakfolyóirata iránt. </P >
Az októberi első szám a Lelki tartalmak körforgása című, 2005-ös konferencia főbb, a kötet számára átdolgozott anyagait tartalmazza. </P >
A téma napjaink egyik legizgalmasabb kérdését feszegeti, nevezetesen, mivel és hogyan hatunk egymásra, érzelmi és mentális állapotaink hogyan közvetítődnek a mindennapokban épp úgy, mint a terápiában. Az átadott, más terminussal, a projektált tartalmak jelentőségét az emeli ki a többi probléma közül, hogy a szelf kialakulásában játszott szerepüket alapvetőnek tekintjük. A pszichoanalízis tárgykapcsolat elmélete többek között arra a következtetésre jut, hogy a lelki tartalmak átadása nélkül nem válnánk személyiséggel rendelkező lényekké, az átadott tartalmak nélkül, akár mérgezőek azok, akár éltetőek, nem tudnánk létezni. Azok a projektumok, amelyek a szelf pillanatnyi igényéhez jobban tudnak igazodni, a szelf építéséhez járulhatnak hozzá, míg azok, amelyek csak a vetítő (projektor) érdekeit szolgálják, akár rombolóak is lehetnek. </P >
A pszichoanalízis interszubjektív fordulata szerint azonban a tartalmakat nem egyszerűen csak átadjuk, hanem, bármennyire meglepő: közösen hozzuk létre. Ebből a perspektívából nézve lelki tartalmaink tehát valóban örökös körforgásban vannak, sőt örökös kölcsönhatásban. Így szinte magától értetődik, hogy a trauma hatása nem állhat meg egy embernél. Csakhogy, ha a hatás mindig kölcsönhatás, akkor sem a gyerek, sem a paciens, sem más nem tekinthető csupán a projekciók passzív befogadójának, hanem azokat alakítja is. Ez azt jelenti például, hogy a traumák generációs átviteléről szóló nézet csak akkor állja meg a helyét, ha feltételezzük, hogy erre az újabb generáció valamiért ?vevő?. Magunk is hányszor állunk döbbenten azon tény előtt, hogy súlyos traumán átesett emberek, milyen kreatívan képesek mások segítségét felhasználni, míg mások erre képtelenek. Márpedig ezen is múlik, hogy egy trauma körbejár, vagy elcsitul. A szülői hatásról sem gondolkodhatunk többé úgy, mint ami egyoldalúan alakítja a gyerek pszichéjét, annak ellenére sem, hogy a gyerek a kiszolgáltatott fél. Nemcsak a gyerekterápiákban élhetjük meg, hogy a gyerekek milyen különböző mentalizációs, lelki kapacitással érkeznek, és hogy ezzel mennyire tudnak hatni ránk, hanem a csecsemő-megfigyelések is arra hívják fel a figyelmünket, hogy már az újszülöttnek is van egyedisége, amellyel alakítja a kapcsolatot. Az anya hangolódási kapacitását a csecsemő felerősítheti, ha jó a vevő antennája, de gyengítheti is, ha a frusztrációkkal szemben túl alacsony a toleranciája. Ilyen esetben élheti meg az átlagosan jó anya is, hogy nem elég jó és tehetetlen. </P >
És amit nekünk terapeutáknak kell elfogadni, hogy mi sem tekinthetünk többé magunkra úgy, mint akik az absztinencia védő bástyái mögül, egyoldalúan hatnak pacienseikre, hanem, ennek a kölcsönhatásnak az értelmében, minden erőfeszítésünk ellenére, pacienseink hatása alá kerülünk. És mindezt sokszor még csak nem is realizáljuk. Hiszen mi, analitikusok tudjuk a legjobban, hogy viselkedésünk mozgatórugói zömmel tudattalanok, és ezért viselkedésünknek csak részben vagyunk tudatában. </P >
A fentiekből is látható tehát, hogy a pszichoanalízis hosszú története során milyen változásokon ment át. Elméleti építménye állandóan alakult, ami vonzerejét a hoszszú évtizedek alatt is fenn tudta tartani. Életképességéhez azonban az is hozzájárult, hogy az emberi kapcsolatról, az ember élményfeldolgozásáról mindmáig tud alapvetően újat mondani. A jelenkori fordulat végleg átalakítja a dívány mögé elbarikádozott, absztinens analitikus alakját, és átadja helyét a szubjektivitásában hiteles analitikus képének. Reményeink szerint ez a kép tovább erősíti a pszichoanalízis iránti bizalmat. Mindezt azért is fontos elmondani, mert az utóbbi években annak vagyunk tanúi, hogy míg az analitikus tanok iránti érdeklődés töretlen, addig a pszichoanalízis, mint terápia iránti elköteleződés csökken. Mégis abban bízhatunk, hogy ez a témájában igen korszerű, klinikai munkákat is felvonultató anyag, amely a pszichoanalízis, mint módszer, hitelességéről is releváns képet nyújt, vonzóvá teszi nem kis erőfeszítést igénylő terápiás munkánkat is. </P >
Halász Anna </P >
MPE elnök 2006. 08. 27.</P >
0 hozzászólás