Megjelent a levelezés első kötetének második része!!! Elsősorban azoknak ajánlom ezt a könyvet (természetesen az
első rész elolvasása után), akik meg akarnak ismerni egy szeretetreméltó zsenit, egy nagyszerű hazánkfiát, Ferenczi
Sándort.

A levelezés olvasásakor ritka folyamat ment végbe bennem. Egy idő után ezeknek a nagy hatású embereknek nemcsak arcuk, hanem, fülemben zengő hangjuk is lett.

A mi világunk rohanó. A levelezés intimitásához képest, mi alig tudunk egymásról valamit. Déd- és nagyszüleinkről szinte semmit, szüleinkről se túlságosan sokat. Hogyan gondolkodtak? Mi érdekelte őket? Hogyan álltak a tekintélytisztelettel? Mennyire voltak elégedettek a társadalmi viszonyokkal? Monogámok vagy poligámok voltak inkább? Mi foglalkoztatta őket? Ilyen kérdésekre kapunk választ a levelezést olvasva. Ma nincsen időnk magvas gondolataink leírására, vagy ha esetleg mégis leírnánk őket, írásainkat cenzúrázzuk, nincs bátorságunk ahhoz, hogy azokat a gondolatunkat is megosszuk másokkal, amelyek nem szalonképesek. Ferenczi kíméletlenül szembe néz önmagával, önismereti munkáját többek között a pszichoanalízis tudományos munkájának szenteli, gondolatait mesteri stílusban írja le. A levelezés rendkívül személyes, szeretetteli, nem nekünk, kívülálló olvasóknak szól,
amiért itt-ott kicsit feszélyezve érzem magamat.

Persze lehet nézni ezt a levelezést történelmi szemmel. Lehet gyönyörködni a lendületes szellemi és gazdasági felvirágzását élő Budapest hangulatában, a polgári jólétben élő más tanulmányainkból is ismert emberekben
(nagyon sok érdekes adatot lehet megtudni a jegyzetekből azokról az emberekről, akik fontosak voltak számukra). A pszichológusoknak talán érdekes lehet látni a tudomány kialakulásának folyamatát, egyes gondolatok levélváltásokban tetten érhető születését. Ez is benne van a levelekben. Rá lehet csodálkozni arra, hogy mennyi ötletet és tapasztalatot vett át Freud Ferenczitől. Mégis, én inkább Ferenczit, az embert ajánlom megismerni. Ferenczit, aki nagy alázattal tudott egyenrangú társa lenni egy kicsit tekintélyelvű, önnön hidegségét látó és attól sokszor szenvedő zseninek. Ez a zseni Freud, sokszor eszközként használta Ferenczi munkásságát a tudomány és mozgalomszervezésben. Ferenczinek valószínűleg szüksége volt Freud tekintélyére, arra a tudásra, amiben megbízhatott, s arra a kreativitásra, ami kettejük kapcsolatában kivirágzott, és ami a tudomány épüléséhez hozzájárult. Ferenczi nagy alázattal közeledett a pszichoanalízis tudományához és Freud személyiségéhez, de érezte, hogy képességeit nem tudja teljesen saját elképzeléseinek megfelelően kibontakoztatni. Freudra, talán mint egy apára volt szüksége, aki ellen többször fellázadt, akinek irányítását néha kétkedve, néha kétely nélkül fogadta, s akivel szakított amikor annak eljött az ideje. Gyönyörű látni a szenvedélyeket: a barátságok, ellenségeskedések, szerelmek szenvedélyeit, sokszor szomorú látni az indiszkréciót, amely egyes páciensek analízisét kísérte, de a legfontosabb: gyönyörű látni, és egy kicsit megtapasztalni azt a polgári életet, amely minden levél minden egyes sorából sugárzik.

Rám a levelezés elolvasása nagy hatással volt. Végül is nagyobb részt ez a könyv indított arra, hogy létrehozzam
ezt a honlapot.
Óriási lehetett az a munka, ami ennek a kötetnek a megjelenését lehetővé tette. Türelmetlenül várom a folytatást és köszönet az eddigiekért.

Oriold Károly