Szendi Gábor: Szex és hájasság

2003 márc 3 | Szexualitás

Szendi Gábor: Szex és hájasság

Világos, hogy a szexuális vonzerő, vagy tetszés a természetben nem öncélú dolog, s nem úgy áll a dolog, hogy nem azért vonzó, mert szép, hanem azért vonzó és szép, mert rendelkezik a sikeres szaporodáshoz szükséges kellékekkel. Ha azonban összevetjük a középkor festményein fetrengő hájpacnikat a mai divatmodellek aszkéta alkatával, joggal kérdezhetjük, hol van itt az evolúció génekbe vésett tetszésindexe? Elintézhetnénk a kérdést azzal is, hogy a tudomány nem a perverz vonzalmakat vizsgálja, de mondhatnánk azt is, hogy majd meglátjuk, ki győz.
De mivel megfelelő virtuális tér és valós idő áll rendelkezésünkre, el is mélyedhetünk egy kicsit a témában.
Úgy általánosságban, ha az evolúció végső mozgatója a szaporodás, világos, hogy mind a férfiakat, mind a nőket abból a szempontból vizslatja az ellenkező nem, hogy mit lehet kihozni belőlük.
Koncentrálva most a nőkre, az a kérdés, hogy mennyire fogamzóképes a nő, tutira ki tudja-e hordani magzatát, tudja-e majd szoptatni, s jó anya lesz-e. Vegyük még hozzá azt is, hogy egy férfinek azt is mérlegelnie kell, hogy mennyire tudja majd kivívni párja hűségét, s a nő árukészletével szemben megfelelő tőkeerőt tud-e felmutatni. Ha nem is témánk most a férfi, hogy ne hagyjunk e kérdésben nagyfokú bizonytalanságot hátra, a férfi tőkéje a genetikai állománya, eltartóképessége, szociális dominanciája, hűsége. Ezeket súlyozva össze kell adni és szorozni, majd négyzetre emelni, majd deriválni, és kijön a férfi tőkeereje. Ezt a női agy pillanatok alatt képes kiszámolni.
Visszatérve a nőkre, mindezeknek a szaporodási mutatóknak természetesen testi jegyei vannak, melyeket a nők ösztönösen igyekeznek kirakatba tenni, olykor némiképp eltúlozni, s onnantól már minden csak azon múlik, jó időben, megfelelő paraméterekkel bíró férfitől jön-e az ajánlat, s a kapcsolat létrejön.

Termékenységmutatók

A női termékenység egyik biztos jele az volna, hogy van már neki gyereke. De ezt a hímek nem szeretik, mert akkor energiáik jó részét más génjeinek felnevelésére kéne fordítani. Ezért a hímek egyéb termékenységjeleket vizsgálnak. A megfelelő nemi érettség és magas női nemi hormonszint vérvizsgálat nélkül az arcberendezésből és a testalkatból ítélhető meg.
A széles járomcsont, a kicsiny áll és orrocska, a vastag ajkak a magas ösztrogénszintre utalnak.
A testalkat megítélésénél a következőket kalkulálja ki a férfi agy. Evolúciós adatbázisából tudja, hogy a női testnek minimum 15-20% zsírt kell tartalmaznia ahhoz, hogy termékeny legyen. Ez alatt a menstruáció el is maradhat, de ha nem, a fogamzóképesség akkor is veszélybe kerül. Persze nem mindegy, hogy valakinek a feje dagadt, vagy máshol hordja a zsírréteget. A legelőnyösebb, ha a zsírraktárak a csípőn, a fenéken, na és persze a mellben vannak. Erre mondják élveteg körökben, hogy “van mit rajta fogni”. Persze, ha a dolog ilyen egyszerű volna, a legszebb nő a legkövérebb volna.
A megfelelő zsírpárna-felszereltség ugyanis arról tudósítja az agyat és a szaporodni vágyó férfit, hogy a nő jól táplált, van mit ennie. Ennek belső, hormonális közvetítője többek közt a leptin nevű hormon. Ha ennek az éhezés folytán lecsökken a szintje, lőttek az ovulációnak, mint azt látjuk a nagyon sovány anorexiásoknál. Ha viszont túl sok a zsír, mert túl sok az evés, akkor ez a leptin szint nemhogy magas volna, hanem lecsökken ismét, és ekkor megint csak lőttek az ovulációnak. A fogamzóképességi vizsgálatokban egyértelműen kijött az, hogy a normál testsúlytól, tudományosabban a normál testtömeg indextől (testsúly/magasság négyzete méterben) való lényeges eltérés lefelé vagy fölfelé meddőséget okoz.
Némi kis pletyka az evolúciós kutatások háza tájáról, hogy viták folynak azon, vajon a férfiak minek alapján döntenek. Az egyik iskola azt mondja, hogy a férfi lézeres pillantással megméri a nő csípő/derék arányát, és ha az 0.7 körül mozog, akkor a nő felkerül az elcsábítandók listájára. Egy másik vonulat szerint ez nem működhet jól, ugyanis az anorexiás csípő/derék aránya is lehet 0.7, tehát ez önmagában nem jelentheti a termékenység mutatóját. Szerintük sokkal fontosabb a testtömeg index mérlegelése. A két irányzat kibékítésére tett kísérlet természetesen az, hogy bizonyos testtömeg indexhatárok közt a kedvezőbb csípő/derék arányt mutató nők a vonzóbbak, ergo a termékenyebbek. Így a botsáska és a víziló kinézetű egyedek, dacára megfelelő arányaikra, a testtömeg index alapján ki vannak lőve.
Hogy a széles(ebb) csípő azért fontos mutató, azt jelzi, hogy a fiús lányok, bár lehetnek vonzóak, termékenységi mutatóik nem annyira kiválóak. Persze most ez úgy hangzik, mint amikor két sertéstenyésztő beszélget a kocáiról, de hát sajna ez a nyers valóság.

Visszatérve a korok divatjára

Hogy megértsük, hogy köp az evolúció levesébe a korok divatja, térjünk vissza a rubensi és rembrandti nőalakzatokra és a divatbemutatókon látható csontkollekciók kérdéskörére.
Az emberi szexualitás nem csak a szaporodásra van kitalálva, hanem az is a funkciója, hogy összetartsa az utódokat nevelő párokat. Vagyis a szex élvezet, és aztán éppen ezért tud eredeti céljával ellentétes módon is funkcionálni. Persze ez is csak az evolúció ördögi tervének része, hiszen elcsábulni és idegen nőket gyermekekkel megajándékozni tiszta nyereség evolúciós szempontból. Nehéz most elszakadnom ettől az izgalmas témától, de arra keressük a választ, mit esznek a férfiak a kövér és a sovány nőkön, mikor elvileg nekik a teljesen normális nőkre kéne hajtaniuk.
Az evolúció mindenre gondolt, csak arra nem, hogy teremtménye, az ember képes megváltoztatni élete feltételeit. A belénk épített kütyük pedig csak természeti feltételek mellett működnek jól. Pl. a soványság-kövérség normál körülmények közt jól szabályozott jelenség, nomád feltételek közt élő afrikai nők nemigen szoktak elhízni, egyrészt mert nincs akkora bőség, másrészt, mert állandóan fizikai munkát végeznek. Az elhízás modern jelenség, Amerika 61% százaléka túlsúlyos, a többi még dolgozik rajta.
Létezik a természetben egy jelenség, amit szupernormális ingernek nevezünk.
Ha egy madárnak a fészke mellé odateszünk két tojást, amelyek olyan mintázatúak, mint az övé, de az egyik normál méretű, a másik meg ötször akkora, a madár az irreálisan nagyot próbálja meg fészkébe hurcolni. A nagy szemű nők és csecsemők, vagy a túlméretezett szemű Walt Disney figurák egyaránt vonzóbbak, mint az átlagos méretű malacszemekkel rendelkező egyedek. Nem véletlen, hogy a nők festékfelhordással próbálják növelni szem és szájméretüket: tipikusan a szupernormális ingerek iránti vonzalom rugóit akarják kipattintani a férfi agyakban.
E példák azt az állítást készítették elő, hogy ugyanez a szupernormális ingerhatás megjelenik a női test tömegének, vagy pl. a mell méretének megítélésében. Vagyis sok férfiben nagyobb vágyat gerjeszt a nagyobb test és a nagyobb mell, perverzeknél ez az extrém méretekig is elmehet.
Az evolúciós érvelés persze azt mondatja velünk, hogy a szupernormális ingerek megtévesztőek, és évmilliók alatt kiszelektálódtak, mint választási szempontok. Egyfelől ez igaz, másfelől kérdés, hogy volt-e rá lehetőség? Az elhízás, mint szupernormális inger valószínűleg túl későn, pár ezer éve jelent csak meg, s ilyen rövid idő alatt nem szelektálódhatott ki ez a szaporodási képességek szempontjából téves vonzalom. A nagy mell és a kövérség tehát a termékenység szupernormális ingerei, miként azt látjuk a willendorfi Vénusz esetében is.
A soványság, vagy karcsúság szintén szupernormális ingernek tekinthető, ugyanis a férfiak másik fontos szempontja a termékenység megítélésében a fiatalság. A fiatal nő egészségesebb, termékenyebb, erősebb, több gyermeket fog szülni. Tudjuk jól, hogy bizonyos életkor fölött csökken a fogamzás és az egészség utód valószínűsége.
A karcsúság-divat szintén túlhajtott szupernormális ingernek tekinthető tehát, mint pl. a férfiaknál a body building, ahol az erő olyan szupernormális testi jegyeire vágyik a férfi, ami a természetben soha nem fordul elő. A soványság, mint írtam, kifejezetten árt a termékenységnek, ugyanakkor a fiatalság/fiatalosság olyan önállósult értékké vált, amelynek egyik elfajulása a pedofilia, ahol már szó sincs a termékenység hajszolásáról, hanem sokkal inkább a fiatalság, mint vonzerő abszurditásáról.
Persze a fiatalságon túl a férfiakat vonzza az ártatlanság is, ezek általában együtt járnak. Az ártatlan és gyermekes arc azért olyan vonzó a férfiak számára, mert kiváltja a férfiben a támasznyújtás és birtoklás vágyát, továbbá az ártatlanság és érintetlenség garancia arra, hogy nem fog előkerülni valahonnan később a nő előéletéből egy idegen gyermek.
Összességében tehát a civilizációk megjelenésével az evolúció számára bekalkulálhatatlan mozzanat lépett elő, amely lazított kicsit a csáberő precíz mutatóin, most már nemcsak a termékenység a mindent elsöprő szempont.

Mi lesz veled emberke?

A szaporodási kedv és termékenység egyre csökken, a pornóipar, a pedofilia, a homoszexualitás fellendülőben. Kell-e aggódnunk? Lehet. Jó-e aggódnunk? Nem. A világ átalakulóban van, mindezek eddig is létező dolgok voltak, csak most felszínre kerültek. Ha az emberiség tényleg a vesztébe rohanna, úgysem tudnánk mi azt itt megállítani. De nem hinném, hogy erről van szó: a szexuális ízlés mélyén most olyan szempontok is előtörtek, amik korábban nem érvényesülhettek, mert erős szelekciós nyomás alatt álltak. Ha valaki kövér nők képeit szereti nézegetni, vagy imádja az anorexiás nőket, hát istenem. A nők többsége úgysem ezek közé tartozik, majd ők szaporítják tovább az emberiséget.
A szelekció pedig úgyis működik, ami hosszútávon nem kedvez egyik szélsőségnek sem, az anorexiás és a túlkövér nők korán halnak.
Az evolúció legyen velünk.

Archívum

A Facebook szabálya szerint a cikket csak akkor tudja lájkolni oldalunkat, ha egyidejűleg be van jelentkezve a Facebook fiókjába.

Kövessen minket!

Szóljon hozzá!

11 hozzászólás

  1. Ducika

    Ez az evolúció legyen velünk, szerintem kissé szociáldarwinista megjegyzés volt.

    Bár mondjuk az eredeti célhoz tuti passzolt. Nos, azért én úgy gondolom, hogy nemcsak ducik, hanem a többi egészségesnek, vagy egészségtelennek t?n? csoport is felháborodhatna ezeken a mondatokon kedves Gábor.

    Mert ugye a szex legjobb esetben, az erkölcsösség mentén haladva mégiscsak úgy jön létre, hogy a n? választ, és inkább bels? emberi tényez?k határozzák meg, hogy lesz-e szex valójában, vagy sem…
    És a természet azt valahol mindig pótolja, illetve kiegészíti, ha elvesz, vagy túláraszt valakit valamivel.

    A kor és egyéb meghatározások pontatlanok, szóval igazán ez a cikk olyan hiányos, és túl sok tudományosság fellelhet?ségét sem rejti.

    De amivel talán ki lehetne egészíteni, egy kis pszichológia. A vékonysággal most nem foglalkoznék, bár azt is érdemes lenne majd megvizsgálni.
    Viszont a kövérség nemcsak a gének miatt alakulhat ki, hanem egy nem megfelel? családi közeg igencsak hozzásegítheti a benne nevelked? gyerekeket, hogy elhízzanak. És most nem a helytelen táplálkpozási szokásokra gondolok, hanem arra, hogy a szeretetlenség növeli bizony a zsírpárnákat, és ahogy Eric Berne ki is mondta, cukorbetegséget is okozhat.
    Ami persze az életkort valóban nem hosszabbítja.
    És egyéb betegségek is nagyobb kockázattal vannak jelen egy kövér ember életében.
    Nagyon nem ragozom tovább, szerintem jó, hogy sokfélék vagyunk, és akinek kevesebbet lehet csak élnie, az tegyen bele még többet.
    Szóval érdemes lenne egyéb vonalakiat is megvizsgálni a témában…

  2. ismeretlen

    A történelem tudomány a középkor végét 1640-re teszi (hosszú parlament stb.). Azt nem tudom, hogy ezt más szakokon megemlítik-e, de a középiskolában legutóbb még tanították.

  3. szengab

    Kedves Anonymus!

    Én még úgy tanultam, hogy a középkort az angol polgári forradalom (1642) zárta le, az említett fest?k ez id? el?tt munkálkodtak, ugyhogy olyan fatális tévedésr?l talán mégsincs szó. De azt hiszem, itt nem is tényekr?l van szó, hanem arról a bumfordiságról, ami ezen a webszájton is kezd elharapózni, hogy valaki anonymitása mögé bújva csak úgy „beszól”, pocskondiázva másokat, aztán elégedetten távozik, mert úgy véli, bebizonyította, mindenki ostobább nála. A sok anonymus közül már azt sem tudja az ember, ki írta azt nekem, hogy „hülye majom” és ki értekezett a középkor festészetér?l, mintha a cikk lényegét ragadta volna meg. Ugyanaz, vagy több szakért?vel van dolgunk?
    A szájt színvonalát nagyban növelné, ha a moderátor az otromba hozzászólásokat törölné.

    Szendi Gábor

  4. Ariana

    Kedves Gábor!

    Nem volt rá oka, hogy így megsért?djön, a névtelen hozzászóló csak egy apró tárgyi tévedésre mutatott rá. A középkor vége pontosan nem meghatározható (az egyes végpontnak kinevezett évek közt akár több száz év eltérés is lehet), m?vészeti szempontból pedig nem politikai események zárják le, hanem a reneszánsz megjelenése. Amit a névtelennek írt, abban érvelési hiba volt (argumentum ad hominem), mert nem a mondandójára reagált, hanem abba kötött bele, hogy névtelenül szólt hozzá. Az interneten mindenki olyan nevet ír, amilyet akar.

    A cikk egyébként jó volt. Érdekesnek tartom, hogy pl. a polinéz kultúrákban, ha jól tudom, a mai napig vonzónak számít a túlzott kövérség (lehet, hogy nem, de a 18.-19. században még így volt), lehetséges, hogy ?k akkor jutottak el kulturális fejl?désben arra a szintre, ahová az európaiak a Willendorfi Vénusz megalkotóinak idejében?

  5. ismeretlen

    a cikk elején a középkori festményeken szerepl? hájpacnikról ír. a középkorban igen kevés festmény
    készült, sokkal inkább freskók, vitrázsok (színes üvegablak), gobelinek, miniatúrák. kövér n?k (férfiak se) nem
    nagyon szerepelnek egyiken sem. még a festményken sem.
    itt egy jellegzetes példa középkori emberábrázolásokra:
    http://gallery.euroweb.hu/html/m/master/yunk_fr/yunk_fr1/
    a vége felé a trecentoban és a quatrocentoban (14-15 sz.)már egyre több a festmény de ekkor sem igazán
    gyakoriak a kövér n? ábrázolások. egy példa:
    http://www.cs.dartmouth.edu/~wbc/Gowing/Fra-Angelico.jpg
    én, bár középkori m?vészetb?l még vizsgáztam is, bevallom egytelen középkori m?re sem emlékszem amin n?i alak
    túlsúlyos lett volna.
    különben a cikk szerz?je is Rubenset (na ? tényleg festett kövérebb n?ket) és Rembrandot említi, akik pedig
    jellegzetesen barokk fest?k a 17. századból!!! a cikk kezedetén pedig a szöveg melletti kép a willendorfi
    Vénusz, ami több ezer évvel Krisztus el?tt készült. vagyis ? sem tud példát hozni középkori hájpacnira, csakúgy
    dobálózik a szavakkal. ekkora tárgyi tévedést!!!

  6. lustprinzip

    Könnyedség és szellemesség-érdekes téma-így foglalhatnám össze a cikket.
    Az evolúciós magyarázat gyakran egyszer? és egyben megdöbbent? is,mint amilyen megdöbbent? pl. az a tény ,hogy az ember génállományának 98%a megegyezik a csimpánzéval,ami igen egyszer? sémákat kínál az ember viselkedésének magyarázatára(Ld Morris:Meztelen majom)
    Persze reményre ad okot az a 2%-)
    Nem árt,ha néha az orrunkra koppint valaki,hogy a szabad akarat illúziója mögött az evolúció vak mechanizmusmai sejlenek föl-)
    Az eddigi hozzászólók áttévedtek egy kultúrkritikai vágányra,ami-mint a második hozzászóló is írja-egy másik téma.
    Mindenesetre,ami az els? hozzászólás egy részletét illeti,szeretnék reagálni:
    a fogyasztói társadalom és a pornó kapcsolata nem annyira egyértelm?,hiszen a mai porno el?képei felismerhet?k régi könyvekben ,ábrázolásokban,igaz iparról akkor még nem beszélhettünk,no de régen még semmilyen nagyiparról nem beszélhettünk.A porno örök emberi igényt elégít ki, nem a mai kor elfajzása.

  7. ismeretlen

    Nagyon tetszik a cikk, leginkább azért, mert mértéktartó és optimista. Én is bízom a szelekcióban. Normális testsúlyú arányos n? vagyok, eddig szerencsésen megtaláltam azon partnereimet, akiknek pont megfeleltem.
    A hozzászólásra reagálnék,ugyan nem én vagyok a cikk szerz?je, de számomra kézenfekv? a feltett kérdésre egy válasz, lehet, hogy nem helyes.
    A mai világban tombol az ego, háttérbe szorul nagyon sok általános emberi érték. Nem fér bele a képbe az altruizmus semmilyen formája. Csak nekem! Most, amíg lehet! Mindent, amit lehet! És gyorsan, ahogy csak lehet! Kb. így foglalnám össze a kor filozófiáját, amit a világ minden táján szolgálnak az összetett politikai és gazdasági érdekek. A n?i szerep, és a velünk szembeni elvárások is ennek függvényében alakul, és változik. Ennek számunkra vannak el?nyös és kevésbé el?nyös következményei.De ez már egy másik téma. Mégegyszer. Nagyon örülök a cikknek. Gondolatébreszt?.

  8. ismeretlen

    Nagyon tetszik a cikk, leginkább azért, mert mértéktartó és optimista. Én is bízom a szelekcióban. Normális testsúlyú arányos n? vagyok, eddig szerencsésen megtaláltam azon partnereimet, akiknek pont megfeleltem.
    A hozzászólásra reagálnék,ugyan nem én vagyok a cikk szerz?je, de számomra kézenfekv? a feltett kérdésre egy válasz, lehet, hogy nem helyes.
    A mai világban tombol az ego, háttérbe szorul nagyon sok általános emberi érték. Nem fér bele a képbe az altruizmus semmilyen formája. Csak nekem! Most, amíg lehet! Mindent, amit lehet! És gyorsan, ahogy csak lehet! Kb. így foglalnám össze a kor filozófiáját, amit a világ minden táján szolgálnak az összetett politikai és gazdasági érdekek. A n?i szerep, és a velünk szembeni elvárások is ennek függvényében alakul, és változik. Ennek számunkra vannak el?nyös és kevésbé el?nyös következményei.De ez már egy másik téma. Mégegyszer. Nagyon örülök a cikknek. Gondolatébreszt?.

  9. ismeretlen

    Nem egészen világos, hogy milyen szempontok kerültek el?térbe a „szexuális ízlés mélyér?l” illetve mik voltak szelekciós nyomás alatt? És hogyan m?ködhet a szelekciós nyomás? Rendben van, hogy természeti teremtmények vagyunk és a civilizáció már nem „természeti jelenség”. Mégis a pornóipar és egyebek hangsúlyozott virágzása, ha az tényleg a mai kor vívmánya, valamir?l árulkodik. A fogyasztói társadalom (mellék)terméke. De miért pont ez? Melyik fájós tyúkszemét taposa az emberiség, hogy emígy kiabál? Persze kiabál másképpen is, az evészavarokkal is. Valahogy nem divat (kívánatos)mostanában az aszkézis, a szolgálat, az adakozás. Ha valaki megvonja magától a falatot, azt nem azért teszi, hogy másnak adja! Nagyon érdekelne, hogy miért van ez így.

Egy hozzászólás elküldése

Archívum

Share This