Dr. Eisler Olga: Megelőzhetjük-e az Alzheimer kór kifejlődését?

2003 márc 3 | Egyéb témák

Dr. Eisler Olga: Megelőzhetjük-e az Alzheimer kór kifejlődését?

Bármilyen hihetetlennek tűnjék is, van reményünk az Alzheimer kór megelőzésére. Legalábbis az újabb vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy az életmódnak fontos szerepe van a megelőzésben. A legfontosabb kockázat csökkentőknek a szellemi és a fizikai aktivitás megőrzése, kevés, de rendszeres alkohol fogyasztás (nem tévedés: kevés, de rendszeres!), a gyulladásgátlók szedése, mint például az ibuprofen, vagy az aszpirin, végül a kávé látszik hatékonynak.
Egy a közelmúltban befejeződött évekig tartó, több ezer embert követő kanadai vizsgálatban ezeket találták védő hatásúnak, ezzel szemben nem találtak összefüggést a család más tagjainál előforduló szellemi lépülésekkel, depressziókkal, magas vérnyomással. A legfontosabbnak a szellemi aktivitás megőrzése látszik.

Egy öt évig folyó vizsgálatban idős katolikus nővérek és papok szellemi állapotát követték. Felmérték azt is, hogy mennyire aktívak, vagyis milyen gyakran néznek tévét, hallgatnak rádiót, kártyáznak, fejtenek keresztrejtvényt, oldanak meg rejtvényeket, és milyen gyakran járnak múzeumba. A 700 résztvevőből a vizsgálat végére 111 lett Alzheimer kóros. Aktivitásukat a többiekével összevetve azt találták, hogy minél aktívabb volt valaki, annál kisebb volt az esélye a leépülésre.

Dr. Eisler Olga: Megelőzhetjük-e az Alzheimer kór kifejlődését?

Más vizsgálatokból tudjuk, hogy bizonyos vitaminok hiánya is fokozza az Alzheimer kór kockázatát. Ilyen vitamin például a folsav és a B12 vitamin. A folsav jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Az Egyesült Államokban már belesütik a kenyérbe, annyira gyakori a fólsav hiány, és olyan fontos az ellene való védékezés.
Szedjünk-e vitaminokat, gyógyszereket a megelőzésre?
A leghatározottabban IGEN!

Egyre több táplálék összetevőről, vitaminról derül ki, hogy szerepe lehet az idősebb korban jelentkező sokféle krónikus betegség megelőzésében. Az Alzheimer kór egyre inkább krónikus gyulladásos betegségnek néz ki, ezért – túl az egészséges, zöldségben, gyümölcsben gazdag táplálkozáson, rendszeres szellemi és fizikai tréningen (ez utóbbi napi fél óra tempós gyaloglással már letudható) – érdemes naponta legalább egy multivitamin kapszulán felül folsavat és halolajat szedni. Ez utóbbit nem kell feltétlenül kapszulában szedni, inkább együnk egy héten két-háromszor makrélát, heringet, egy-egy szelet lazacot (már egyáltalán nem drága, egyes szupermarketekben 1500 Ft ért már lehet kapni! )

Ha feledékenyebbek lettünk a megszokottnál forduljunk orvoshoz, és ne nyugodjunk bele, ha nem javul a memóriánk, addig kísérletezzünk, amíg meg nem találjuk azt a szert, ami ismét feljavítja.

Nézzünk utána, rendben van-e a laboratóriumi értékeink, (vércukor, süllyedés, koleszterin szint, stb.) vannak- kezeletlen gyulladásaink például a szánkban, a fogaink körül, vagy az ízületeinkben, ezek másodlagosan, a gyulladási készség felturbózásával fokozhatják a szellemi hanyatlás kockázatát.

Figyeljük meg, nem vagyunk-e nagyon fáradékonyak vagy túlzottan feszültek, ingerlékenyek – ez depresszióra vagy fokozott stressz terhelésre utal. Depresszió esetén valószínűleg antidepresszánst kell szednünk. A stressz a stressz hormonokon keresztül pusztítja azokat a sejteket, amelyekkel emlékezünk.

Archívum

A Facebook szabálya szerint a cikket csak akkor tudja lájkolni oldalunkat, ha egyidejűleg be van jelentkezve a Facebook fiókjába.

Kövessen minket!

Szóljon hozzá!

1 hozzászólás

  1. ismeretlen

    Feledékenységünkkel forduljuk orvoshoz???????Engem megvigasztalt, hogy semmi sem segít rajta és egyre rosszabb lesz, pedig az Alzheimer fogalma fel sem merült!

Egy hozzászólás elküldése

Archívum

Share This