A hiperaktivitás nem betegség. Olyan idegrendszeri típus, amely neurológiailag kis mértékben eltér a többségtől. Ez az eltérés okozza a sajátos észlelési- és reakciómódot.

A hiperaktív egyének figyelme szórt, sok mindennel foglalkoznak, de ha valami megragadja figyelmüket, hiperfókuszálnak, vagyis olyan erősen figyelnek, hogy minden másról megfeled?keznek. Impulzívak, gyorsan reagálnak, meggondolatlanul cselekszenek.

Állandóan ingerekre van szükségük, ezért folyton aktívak. Nem csak mozgásban jelenik ez meg. Az agyuk aktív, ingerekre vágyik, ezért folyton tevékenyek. A hipermotilis kifejezés kevésbé találó. Nem túlmozgóak, hanem túltevékenyek. A túlmozgás is jellemző lehet, de fő?képp azért, mert nem akkor és nem úgy mozognak, ahogy kellene. Késztetéseiknek az elvár?ha??tónál kevésbé tudnak ellenállni.

Az észlelés és reakciómód ezen sajátosságai érthető módon zavaróak lehetnek a környezet számára. Emiatt a hiperaktív egyének kicsi gyerek koruktól kezdve veszélyeztetettek. Könnyebben válnak problémás gyermekké, és így problémás felnőtté.

A hiperaktivitás azonban önmagában nem probléma, sőt, megfelelő környezetben nagy érték. A tevékenységi vágy, amely a hiperaktív egyének adottsága, kiemelkedő teljesítményekre ad lehetőséget. Az észlelésbeli sajátosságok, a másféle megközelítés, másféle gondolkodás, út az új, innovatív megoldásokhoz.

A hiperaktivitás felnőttkorban is megmarad. Az, hogy zavart, betegséget okoz, vagy tevékeny, alkotó életet tesz lehetővé, attól függ, hogy gyermekkorban milyen környezet vette körül.

Közvetlen környezeti hatás

A harmónikus lelki fejlődéshez minden gyermeknek szüksége van többé-kevésbé rendezett kör??nyezetre és valamennyi kontrollra. Születésétől kezdve tanulja és építi be idegrendszerébe a kisbaba a szabályokat.

Ha a környezet kiszámíthatatlan, a gyermek igényeitől független és nincsenek világos szabá?lyok, nem tudja kialakítani a belső szabályokat és a belső kontrollt.

A hiperaktív gyermek számára a szokásosnál erőteljesebb és tartósabb kell legyen a szabályo?zást lehetővé tevő környezeti hatás. Az örökletesség miatt azonban elég nagy esély van arra, hogy a családban még a szokásos szabályozást se kapja meg. A legveszélyeztetet?tebbek azok a hiperaktív gyerekek, akiknek gondozója, aki a gyermek környezetét a legfogékonyabb korban a legerőteljesebben meghatározza, maga is hiperaktív.

A hiperaktív anya impulzivitása miatt nehezen képes a gyermek számára kiszámítható környezetet biztosítani. Ezért a gyermek agya ?nem találja meg a rendszert?, nem talál összefüggéseket, szabályt.

A hiperaktív anya kevésbé tud figyelni gyermekére, és túltevékenyként mindent megcsinál a gyermek körül. Gyorsan tisztába teszi, megeteti, egyszerre több mindent képes csinálni, gyak?ran szertelenül, rendezetlenül. A kisbaba csak kapkodja a fejét, hogy mi történik vele és körü?ötte. Igényei kielégítésére nincs módja, pontosabban nem lát összefüggést igényei felmerülése és kielégítése között. A belső kontroll érzése nem fejlődik megfelelően.

A hiperaktív anyának nehézséget jelent következetesnek lenni. Pedig kiszámítható szabályok hiányában szorongásos zavarok alakulnak ki még a nem hiperaktív gyermekeknél is. Szomorú tapasztalat azoknak a gyermekeknek a súlyos szorongásos zavarai, akiket szüleik szélsősége?sen liberálisan neveltek, és akiknek tiltások, korlátok nélkül kellett volna megtalálni a szabá?lyo??kat. A többé-kevésbé következetes szabályrendszer segít a belső szabályozás kialakulá?sá?ban.

Hiperaktív gyermeknek még a szokásosnál is határozottabb és következetesebb szabályrend?szerre van szüksége. Ha azonban még az átlagos kiszámíthatóságot se nyújtja a környezet, nemcsak az a tudása hiányzik majd, hogy mit szabad és mit nem, hanem maga a fékrendszer se fejlődik elég erőteljesen.

Közvetett környezeti hatás

A hiperaktivitás előfordulási aránya nem változik lényegesen. A hiperaktivitás?zavart viszont, bár nagyon különböző arányban (4-10 %), de egyre gyakoribbnak látják a szakemberek. Az eltérő adatok mögött a fogalom meghatározásának bizonytalansága áll. Zavarnak akkor írják le a tünet?együttest, ha az az egyén alkalmazkodását jelentősen akadályozza. Ennek alapján két elemet kell figyelembe venni: az egyént és a környezetét.

A diákoknak a mai iskolában, szemben a néhány évtizeddel korábbiakkal, nem kell hátratett kézzel, szinte teljesen inaktívan, csak a pedagógus utasításai szerint tevékenykedni. Mégis, egyre többen nem tudnak alkalmazkodni. Ez azt mutatja, hogy a környezet más hatásai felelősek a hiperaktivitászavar megnövekedéséért.

A fellazult értékrendszer, a rohanó világ általános kontrollcsökkenést okoz. Nehéz alkalmazkodni, mert a változások gyorsak, minden felgyorsult. Hiányoznak a biztos pontok. A gyermekeknek ebben a világban kell kialakítaniuk saját kontrollfunkcióikat. Akinek ezen a téren adottságai kevésbé segítenek, kevésbé tud megküzdeni a feladattal. Ha emellett a közve?tett társadalmi-kulturális hatás mellett még a szülőkön keresztül a közvetlen hatások is a kontrol?l?hiányt erősítik, következetlen nevelés, elsöprő, túlaktív gondozó által, akkor a zavar kialakulása igen valószínű.

Hiperaktivitászavar
A hiperaktivitás az esetek legalább felében öröklött eltérés, de a születés előtt, alatt vagy után, az agyat ért enyhe trauma következménye is lehet. Mindenképpen eltérő neurológiai működés áll hátterében, ami önmagában még nem betegség. Zavarrá akkor válik, ha a neuroló?giai elté?rés súlyosabb, illetve ha megfelelő pedagógiai-pszichológiai környezet hiján ezek az eltérések a viselkedéstanulás útján nem tudnak kompenzálódni.

Amikor egy viselkedés az egyén beilleszkedésében és mindennapi tevékenységében tartós és súlyos zavart okoz, akkor beszélnek pszichiátriai betegségről. A hivatalos diagnosztikai rend?szerek ekkor írják le a hiperaktivitászavar kifejezést is.

A hiperaktivitászavar vezető tünete a túlzott impulzivitás, a kontrollfunkciók jelentős alulműködése. A gyermek kiszámíthatatlan, túlmozgó, de mozgása ugyanakkor koordinálatlan lehet. Nem tud korának megfelelően egy helyben maradni, elfoglalni magát.

A hiperaktivitászavar csak mint gyermekkori szindróma jelenik meg a diagnosztikai rendszerekben, jóllehet felnőttkorban lényegében ugyanolyan, de már sokkal súlyosabb következményekkel járó viselkedésmód.

A hiperaktivitás nem igényel kezelést

A hiperaktivitást nem kell kezelni, nem betegség, még csak nem is zavar. Megfelelő környezetre van szüksége ezeknek a gyermekeknek. A nekik megfelelő környezet alig különbözik a szokásostól, csak néhány tekintetben hangsúlyosabbak a sarokpontok.

A hiperaktív gyermekeknek megfelelő környezet: alkotó, korlátozó és türelmes.

A gyermekek fejlődésében a tevékenység, az alkotás lehetősége lényeges, a hiperaktív gyermeknek viszont lételeme. Állandóan csinálnia kell valamit.

Mindig legyen lehetősége tevékenységre, hogy energiáit kanalizálhassa!

A hiperaktív gyermek számára az üresjárat szenvedés, ezért a gyermek kitölti az űrt. Keres magának ingereket. Nem mindig úgy, ott és akkor, ahogy a környezetnek is megfelel.

A korlátok minden gyermeknek támpontokat jelentenek. A hiperaktívaknak viszont kapaszko?dókat. Rendkívül fontos, hogy megtanulják a határokat, és a fékrendszer működ?tetését. Tartós, határozott, sőt, akár merev határok kellenek, mert a belső korlátok bizony?talanok.

A gyermekek a szabályokat fokozatosan tanulják meg, nem tudnak mindent egyszerre. A hiperaktív gyermeket lehet úgy tekinteni, mint akinek sok jó képessége van, de a szabályokhoz nincs érzéke. Nagyobb türelemre van szükség. Kis eredményekkel kell beérnie a környezetnek, és csak fokozatosan lehet előbbre lépni.

Minél kevesebb legyen a szabály és a korlát, de azok nagyon határozottak, áthághatatlanok legyenek!

A hiperaktivitászavar kezelése

A hiperaktivitászavar minden életkorban kezelhető és kezelendő, mert igen súlyos következ?mé??nyekkel járhat. A hiperaktivitászavar életveszélyt okozhat. A meggon?do?latlan cselekede?tek, fékezetlen késztetések, indulatok ön- és közveszélyessé tehetik a gyermeket.

A következmények közül a legkisebb, hogy a gyermek zavarja társait és a tanítást. A nagyobb bajok, súlyos lelki zavarok, magatartászavar, antiszociális fejlődés elkerülése érdekében kell a kezelés, és nem azért, hogy a környezetnek könnyebb legyen.

A hiperaktivitászavar kezelésében hatékony módszerek állnak rendelkezésre. Fokozatosan és rendkívüli következetességgel, minden kis eredményt megerősítve lehet segíteni a gyermeket a kontroll megszerzésében. Ez évekig is eltarthat, és mind a szülők, mind az iskola közremű?ködésére szükség van. Ha tizenéves korra sikerül a gyermeknek megtanulnia saját fékrendsze?rének működtetését, ez egész életében segíti majd.

Súlyos esetekben a gyermek nem kezelhető a fenti módszerekkel. Ha olyan szintű a kont?rollhiány, hogy a gyermeknek nincs elérése saját fékrendszeréhez, akkor időszakosan gyógy?szeres kezelés válhat szükségessé.

A gyógyszeres kezelést nagy körültekintéssel pszichiáter végezheti. Egy hét gyógyszer nélküli megfigyelés és tesztelés után egy hét gyógyszerrel történő mgfigyelés és tesztelés szükséges a diagnózis megalapozottságának vizsgálatára és a gyógyszer megfelelő adagjának beállítására. Ezután is csak rendszeres kontroll mellett szabad gyógyszert adni.

A kezelésben alkalmazott szerek serkentők, amelyek az idegi átvivő anyagok termelését serkentik. A gyermek ezáltal képes lesz fékjeit használni, ingerhiánya csökken. Ekkor a viselkedés terápia már hatásos lehet. A gyógyszer segédeszköz. A cél az, hogy a gyermek megtanulja kontroll?funkcióinak használatát. Utána már nincs szüksége gyógyszerre.