Szakértőnk Ifj. Lomnici Zoltán tanulmánya a cselekvőképpesség fokozatait, a gondnokság alá helyezésnek illetve a gondnokság megszűnésének jogi értelmezését adja, kiemelve a pszichiátriai betegek gyógykezelését. Első rész.
I.
A cselekvőképesség jogintézménye – korlátozásának
és kizárásának esetei

A hatályos jogszabályok alapján a cselekvőképesség az embernek az a joga, hogy
saját akaratnyilatkozatával, saját nevében szerezhet jogokat és vállalhat kötelezettségeket.
Kizárólag azt az ember illeti meg, aki az ügyei viteléhez szükséges belátási
képességgel rendelkezik, azaz akaratnyilatkozata kialakításában szellemi és/vagy
testi fogyatékossága nem akadályozza.

A
cselekvőképesség fokozatai:

A
Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) a
cselekvőképesség szabályozásánál abból indul ki, hogy minden ember cselekvőképes,
kivéve, ha azt a törvény korlátozza, vagy kizárja. Ebből következik, hogy mindennapjainkban
tipikus a cselekvőképes ember, és kivételes a korlátozottan cselekvőképes és
a cselekvőképtelen. a törvény cselekvőképességet korlátozó illetve kizáró rendelkezései
voltaképpen védeni kívánják azoknak a személyeknek a törvényes érdekeit, akik
testi vagy szellemi fogyatékosságuk illetve fiatalkoruk miatt erre önállóan
teljes mértékben nem képesek.

A
korlátozottan cselekvő képesek köre

Korlátozottan
cselekvőképes:

kivéve:

Alapvetően
három fajta elmeállapot létezik, mely megalapozhatja a bíróság gondokság alá
helyező döntését: elmebeli állapot, szellemi fogyatkozás, kóros szenvedély.

A
kóros elmebetegség önmagában még nem eredményezi a cselekvőképesség változását,
ehhez még az is szükséges, hogy a bíróság jogerős határozattal gondnokság alá
helyezze a személyt. (A bizonyítás eredményeként az orvosi és a jogi vélemény
eltérhet egymástól.) Pert indíthat a gondokság alá helyezendő házastársa, egyeneságbeli
rokona, a gyámhivatal és az ügyész. Gondnokká elsősorban az együttélő házastársat
kell kirendelni. Alapvetően a gyámság szabályait kell alkalmazni. A cselekvőképességet
érintő gondnokságot a bíróság megszünteti, ha elrendelésének oka már nem áll
fenn. A megszüntetés iránti per megindítására jogosultak egyrészt ugyanazok
akik megindíthatják az eljárást, másrészt a gondokság alatt álló maga s a gondnok.

Korlátozottan
cselekvőképes személynek minden esetben törvényes képviselője van, kiskorú esetében
a szülők együttesen vagy a szülő, szülők hiányában a gyám, gondnokság alá helyezettnél
a gondnok. A törvényes képviselő hatásköre kettős:

A
cselekvőképtelenek köre

Cselekvőképtelennek
minősül a 14. életévét be nem töltött kiskorú, a 14. életévét betöltött kiskorú
– aki egyébként korlátozott cselekvőképességű lenne – akit a bíróság jogerős
ítélettel cselekvőképességét kizáró gondnokság alá helyezett, az a nagykorú
személy, akit a bíróság jogerős ítélettel cselekvőképességet kizáró gondnokság
alá helyezett. Cselekvőképességet kizáró hatályú gondnokság alá helyezésre csak
meghatározott feltételek együttes fennállása esetén kerülhet sor, nevezetesen:
elmebeli állapot vagy szellemi fogyatkozás fennállása szükséges, és a fenti
okok miatt a belátási képesség állandó jelleggel és teljesen hiányzik. Gondnokság
alá helyezés nélkül is cselekvőképtelen az a személy is, akinek állapota miatt
az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége hiányzik, pl. altatás utáni
bódult állapotban van.

Az
ember cselekvőképessége és jognyilatkozatainak érvényessége

Kiindulópont,
hogy aki cselekvőképes, maga tehet érvényesen jognyilatkozatokat. A korlátozottan
cselekvőképes személy is maga tehet jognyilatkozatot, de jognyilatkozatának
érvényességéhez főszabály szerint a törvényes képviselőjének (tipikusan a szülő,
ennek hiányában a gyám, nagykorú esetén a gondnok) előzetes beleegyezése vagy
utólagos jóváhagyása szükséges. A cselekvőképtelen személy jognyilatkozata főszabály
szerint semmis, helyette (nevében) a törvényes képviselője jár el és tesz érvényes
jognyilatkozatot. Kivételesen mind a korlátozottan cselekvőképes, mind a cselekvőképtelen
személy saját jognyilatkozata is lehet érvényes.

A korlátozottan cselekvőképes személy, törvényes képviselőjének a közreműködése
nélkül, önállóan is

A
képviselők jognyilatkozatai

A
mindennapi életben az a jellemző, hogy a korlátozottan cselekvőképes személyek
helyett, azok nevében a törvényes képviselők tesznek jognyilatkozatokat. Kivételt
képeznek az ún. legszemélyesebb jognyilatkozatok valamint a munkával szerzett
keresménnyel való rendelkezés. Cselekvőképességet korlátozó gondnokság hatálya
alatt álló nagykorú személy esetében annak gondnoka kizárólag akkor járhat el
általános jelleggel a gondnokolt helyett és nevében, ha a gondnokolt erre közokiratban
feljogosította (azonnali intézkedést igénylő esetben azonban felhatalmazás hiányában
is jogosult eljárni).

Rögzítendő
azonban, hogy a cselekvőképtelen személy jognyilatkozatát nem lehet semmisnek
tekinteni, ha olyan általuk kötött és már teljesített csekély jelentőségű szerződésekről
van szó, amelyek megkötése a mindennapi életben tömegesen fordul elő, és különösebb
megfontolást nem igényel (pl. kisebb bevásárlás, közlekedés, telefonálás stb.).
Emellett nem lehet cselekvőképtelenség miatt semmisnek tekinteni a gondnokság
alá helyezés nélkül is cselekvőképtelen állapotú nagykorú személy (kábítószeres
vagy alkoholos befolyásoltság alatt álló személy stb.) jognyilatkozatát, ha
annak tartalmából és körülményeiből arra lehet következtetni, hogy a jognyilatkozat
a fél cselekvőképessége esetén is indokolt lett volna.

Fontos
garanciális szabály, hogy a korlátozott cselekvőképesség vagy a cselekvőképtelenség
miatt, illetőleg a törvényes képviselő vagy gyámhivatal jóváhagyásának hiánya
miatt a jognyilatkozat semmisségére csak annak az érdekében lehet hivatkozni,
akinek a cselekvőképessége korlátozott vagy hiányzik (ennek alapján tehát a
vele szerződő fél tehát a saját kockázatára jár el). Ha viszont az ilyen személy
cselekvőképességét illetően a másik felet megtéveszti (pl. nagykorúnak vallja
magát, vagy a gondnokság alatt állásáról hallgat), ezért felelősséggel tartozik,
és akár a szerződés teljesítésére is kötelezhető. (Relatív semmisség)

II.
A cselekvőképesség korlátozása gondnokság alá helyezéssel

Az
a nagykorú korlátozottan cselekvőképes, akit a bíróság ilyen hatállyal gondnokság
alá helyezett. Fontos garanciális szabály azonban, hogy kizárólag a Ptk.-ban
meghatározott valamely egészségi oknak kell fennállnia: pszichés állapot vagy
szellemi fogyatkozás, illetőleg szenvedélybetegség. Egyéb egészségi állapot
a gondnokság alá helyezésre nem ad alapot. Bármelyik, a törvényben meghatározott
és fennálló egészségi ok miatt nagymértékben csökkent a nagykorú személy ügyei
viteléhez szükséges belátási képessége. A belátási képesség nagymértékű csökkenése
lehet akár tartós, akár pedig időszakonként visszatérő.

Az
együttes feltételekből következik, hogy önmagában a pszichés betegség fennállása
nem indokolja a gondnokság alá helyezést. Erre ugyanis csak akkor kerülhet sor,
ha emiatt a betegnek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége pl. tartósan
és nagymértékben csökkent.

A belátási képesség nagymértékű csökkenése önmagában a jogi következmények beálltához
nem elegendő, mert ehhez szükséges az az eljárásjogi feltétel is, hogy a nagykorú
személyt valamely – a belátási képességét a jogszabályban megkívánt mértékben
befolyásoló – okból a bíróság jogerős ítélettel cselekvőképességet korlátozó
gondnokság alá helyezze. A gondnokság alá helyezés hatálya az ezt kimondó ítélet
jogerőre emelkedését követő naptól kezdődik, azaz a jogerős ítélet meghozatala
előtt tett nyilatkozatra visszaható hatálya nincs. A jogerős ítélet meghozataláig
a nagykorú személy polgári jogi szempontból nem tekinthető korlátozottan cselekvőképesnek,
és ezért vele szemben az e jogi kategóriához fűzött jogkövetkezmények sem alkalmazhatóak.

Az
időskori téveseszmés elmebetegség akkor is indokolja a cselekvőképességet korlátozó
gondnokság alá helyezést, ha az alperes a háztartását és mindennapi ügyeit ellátja
ugyan, de rendszeres segítségre szorul, melyet a környezetében élőktől – állapotánál
fogva – nyilvánvalóan nem remélhet – mondta ki a Legfelsőbb Bíróság egyik döntésében.

A
tényállás szerint a 73 éves alperes tartósan fennálló időskori téveseszmés
elmebetegségben szenved, amely miatt az ügyei viteléhez szükséges belátási
képessége tartósan, nagyfokban csökkent. 1995-ben az alperes a lakásingatlanának
a megvásárlásával és az abba történő beköltözéssel kapcsolatos ügyeket önállóan
intézte, és az említett időpont óta a saját háztartásával kapcsolatos teendőket
önállóan látja el, a szükséges mértékű segítséget pedig önálló intézkedéssel
oldja meg. Az alperes és a vele közös tulajdonú ingatlanban lakó társtulajdonosok
között jószomszédi viszony nem alakult ki, mert az alperes által tartott kutyával
kapcsolatban közöttük kölcsönös nézeteltérések merültek fel. Ennek következményeként
az alperesnek az öccsével összefüggésben kialakult téves eszméje kihatott
az udvarban lakó társtulajdonosokra is: azzal vádolja őket, hogy az öccse
felbujtására a tulajdonostársak behatolnak a lakásába, onnan különböző dolgokat
elvisznek, lyukat fúrnak a lakásába, oda belövöldöznek, a kéményen át pedig
mérgező festéket eresztenek le. Az alperes e magatartása miatt a társtulajdonosok
a felpereshez és a Varga utcai Ideggondozó Intézethez fordultak, amelynek
következményeként az alperes előbb kórházi kezelés alatt, majd rendszeres
ideggondozó intézeti ellenőrzés alatt állott. Az orvosi, illetve a gyógyszeres
kezelés hatására az állapota konszolidálódott, elmetünetei nagymértékben elhalványodtak.
1999. január 12-én azonban kijelentette, hogy a továbbiakban nem hajlandó
a kezelést folytatni, és az említett időpontot követően a szükséges vizsgálatokon
nem jelent meg.

A
tulajdonostársakkal kapcsolatos téveseszméi változatlanul fennállnak, az életkörülményei
pedig egyértelműen arra utalnak, hogy az ügyeinek az intézésében segítségre
szorul, amely csak gondnok kirendelése útján biztosítható. Az így megállapított
tényállás alapján a perben eljárt bíróságok kétséget kizáróan bizonyítottnak
találták azt, hogy az alperesnek az időskori téveseszmés elmebetegsége miatt
az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége tartósan, nagyfokban csökkent,
ezért a felperes keresetének helyt adtak.

Az
elsőfokú bíróság az ítéletével az alperest cselekvőképességet korlátozó gondnokság
alá helyezte, elrendelte az alperesnek a gondnokoltak névjegyzékébe történő
bejegyzését, valamint a jogerős ítéletnek a polgármesteri hivatal és a bíróság
hirdetőtáblájára történő kifüggesztését, és felhívta a földhivatalt, hogy
az alperes tulajdonában álló 4/24 ingatlanilletőségre a gondnokság alá helyezés
tényét jegyezze be. Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezéssel élt,
majd a másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta
azzal, hogy a jogerős ítélet megküldésével megkereste a gyámhivatalt a gondnok
kirendelése és az esetleg szükséges egyéb intézkedések megtétele végett, elrendelte
a gondnokság alá helyezésről hirdetmény kibocsátását és annak 15 napra történő
kifüggesztését.

A
jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt a másodfokú
bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság
ítéletének a megváltoztatása és a felperes keresetének az elutasítása iránt.
A felülvizsgálati kérelmének részletesen kifejtett indokai szerint helyesen
mutatott rá az elsőfokú bíróság arra, hogy a társtulajdonosokkal azért nem
alakult ki jó viszonya, mert az általa megfelelően gondozott kutyájának a
tartását ellenezték, és az ezzel összefüggő vita indította el azt a „lavinát”,
amelynek eredményeként a gondnokság alá helyezésére sor került. A jó viszony
hiánya legalább olyan mértékben vezethető vissza a társtulajdonosok magatartására,
mint a sajátjára, a jószomszédi viszony hiánya azonban sem alapja, sem indoka
nem lehet a cselevőképességet korlátozó gondnokság alá helyezésének. Az ügyei
viteléhez szükséges belátási képessége ugyanis sem tartósan, sem időszakonként
visszatérően, sem kisebb, sem nagyobb mértékben nem csökkent, az ingatlanának
eladását teljes mértékben egyedül intézte, a háztartási és ház körüli munkákat,
az életvitelével járó egyéb napi teendőket és a szükséges hivatali ügyintézést
is önállóan látja el, sem a társtulajdonosok, sem mások segítségére nem szorul.

1999. január 19. óta orvosi vizsgálaton valóban nem jelent meg, éppen az orvosok
tanácsolták viszont azt, hogy a továbbiakban nem szükséges orvosi ellenőrzésekre
járnia, hanem elegendő az, ha csupán a részére felírt gyógyszereket szedi,
e gyógyszerek viszont nem elmetünetek kezelésére, hanem csupán a közérzetének
javítására szolgálnak. Az orvos szakértői véleményből nem állapítható meg
az, hogy a belátási képessége akár az elmeállapota, akár a szellemi fogyatkozása
vagy valamilyen kóros szenvedélye miatt tartósan vagy időszakonként nagymértékben
csökkent lenne, önmagában az elmebetegség bizonyított fennállása sem indokolhatná
viszont a gondnokság alá helyezését. A vele haragos viszonyban álló szomszédoktól
elfogulatlan tanúvallomás nem volt várható, tévedtek ezért a perben eljárt
bíróságok akkor, amikor a kihallgatott tanúk vallomása és a perben beszerzett
orvos szakértői vélemény alapján a gondnokság alá helyezés feltételeinek a
fennállását állapították meg.

A
felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására
irányult, a felülvizsgálati kérelem azonban alaptalannak bizonyult. Az aggálytalan
igazságügyi elmeorvos szakértői vélemény szerint ugyanis az alperes tartósan
fennálló időskori téveseszmés elmebetegségben (pszichosis paranoides senilis)
szenved, amelynek következtében az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége
tartósan nagyfokban csökkent, miért is a cselekvőképességet korlátozó gondnokság
alá helyezése orvosi szempontból javasolt, a háztartásával és életvitelével
járó teendőket pedig önállóan elvégzi, és a szükséges ügyintézést is önállóan
ellátja ugyan, e tekintetben azonban – a per adatai szerint – rendszeres segítségre
is szorul, de e segítséget a környezetében élőktől – a rájuk is kiterjedő
téves eszméi miatt – nyilvánvalóan nem remélheti. A kifejtettekre tekintettel
a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

A
személyi szabadság aránytalan korlátozásának ellensúlyozására a bíróság meghatározhatja
azokat az ügycsoportokat, amelyekben a gondnokolt teljes cselekvőképességgel
rendelkezik. Nincsen tehát akadálya annak, hogy a bíróság a felsorolásban szereplő
ügycsoporton belül egy konkrét ügyfajta tekintetében tartsa csak fenn az érintett
személy döntési autonómiáját. Lehetséges, hogy a gondnokság alá helyezettnek
az ügyei önálló viteléhez szükséges belátási képessége minden területen csökkent.
Ilyenkor a bírósági ítélet nem tartalmaz rendelkezést a cselekvőképesség fenntartásáról.

III.
A cselekvőképesség kizárása gondnokság alá helyezéssel

A
nagykorú személy cselekvőképtelenséget kizáró gondnokság alá helyezésére pszichés
állapot vagy szellemi fogyatkozás fennállása esetén kerülhet sor. Egyéb kóros
állapot, mint egészségügyi ok – mint például a cselekvőképességet korlátozó
gondnokság alá helyezést indokolható szenvedélybetegség – a cselekvőképességet
kizáró gondnokság alá helyezésre nem ad alapot. Fontos azonban, hogy a korlátozottan
cselekvőképes és a cselekvőképtelen gondnokolt belátási képességének terjedelme
között lényeges különbség van. Míg a cselekvőképességet korlátozó gondnokság
alá helyezés esetén a belátási képesség tartós vagy időszakonként visszatérő
nagy mértékű csökkenésének kell fennállnia, addig a kizáró gondnokság alá helyezés
kimondásának feltétele a belátási képesség tartós, és teljes hiánya. A 2 fokozat
közötti különbség igazságügyi elmeorvos szakértői véleménnyel dönthető el.

A
cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezés is határozott időtartamra
szól, a kötelező felülvizsgálat intézménye folytán. A belátási képesség tartós
és teljes hiánya önmagában a jogi következmények alkalmazásához nem elegendő,
mert szükséges az is, hogy a bíróság a nagykorú személyt jogerős ítélettel cselekvőképességet
kizáró gondnokság alá helyezze.

A
Legfelsőbb Bíróság egyik vonatkozó ítélete rögzítette, hogy a cselekvőképességet
kizáró gondnokság alá helyezés indokolt, ha a perlekedési téboly következtében
az alperes az önálló életvitelre képtelenné válik.

A
tényállás szerint az 1956-ban született alperes 1976-tól rendszeres ideggondozói
kezelés alatt állt, kezeltetését 1983-ban saját elhatározásából megszakította.
1996. július 20-tól november 6-ig, majd 1997-ben is a Nyírő Gyula Kórház Pszichiátriai
Osztályán ápolták. 1996. óta a tulajdonában álló lakásban nem lakik, elmondása
szerint alkalmi ismerősöknél tartózkodik, aminek indokára nézve megfelelő
magyarázatot nem adott. Munkaviszonyt nem vállal, havi 7000 forint segélyből
tartja fenn magát.

Személyes
kontaktust senkivel, még a legközelebbi rokonaival sem tartott fenn. Önmagát
kellő igényességgel ellátja, életét a „különböző ügyei intézése” tölti ki,
ami azt jelenti, hogy különböző hatóságoknál és bíróságoknál újabb és újabb
eljárásokat indít.

A
perben rendelkezésre áll az Igazságügyi Orvostani Intézet által 1997. szeptember
11-én készített elmeorvos szakértői lelet, mely a Budapest X. ker. Rendőrkapitányság
Bűnügyi Osztályának a felkérésre készült, és amely megállapítja, hogy az alperes
a tudathasadásos elmebetegség fiatal korban kezdődő idült, paranoid üldöztetéses
formájában, annak is fellángoló, aktív szakaszában szenved. A perben kirendelt,
az Igazságügyi Orvostani Intézet más szakértője által 1999. november 4-én
készített elmeorvos szakértői vélemény szerint az alperesnél fennálló idült,
hasadásos elmezavar üldöztetéses formája az aktuálisan előtérben lévő tüneteket,
kritikátlanságot, vonatkoztatásos téves eszméket, szociális izolációt és a
betegségbelátás teljes hiányát mutatja, melynek következtében az alperes belátási
képessége teljesen és állandó jelleggel hiányzik.

Az
alperest 1999. februárjától kezelő dr. Sz. L. pszichiáter a betegség fennállását
szintén megállapította, azt azonban paranoid pszichózisként diagnosztizálta,
mely sem terápiás, sem gyógyszeres kezeléssel nem gyógyítható, de a tanúként
kihallgatott orvos álláspontja szerint ez az alperes mindennapi életben való
eligazodását nem akadályozza. A fenti szakértői vélemények részbeni ellentmondásainak
feloldása érdekében a bíróság az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi
Bizottságának felülvéleményét szerezte be, amely az Igazságügyi Orvostani
Intézet két, egymástól függetlenül eljárt szakértőjének a megállapításait
teljes mértékben alátámasztotta. A felülvélemény kiemelte, hogy bár az alperes
intellektusa kétséget kizáróan magas, ez nem gátolja a szociális nivellálódását,
életvezetésével kapcsolatos kritikátlanságát, és annak ellenére, hogy elbutulás
hiányában alapvető életvezetését el tudná látni, perlekedési tébolya olyan
mértékben beszűkíti az életterét, ami az önálló életvitelre képtelenné teszi.
A felülvizsgálati vélemény eredménye szerint az alperes belátási képessége
állandó jelleggel, teljesen hiányzik.

A
másodfokú bíróság az ítéletének részletes indokolása szerint a kirendelt elmeorvos
szakértők és az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságának aggálytalan
és egyező véleményét fogadta el, a szakértői véleményeknek az egyéb adatokkal
való egybevetése alapján megállapította, hogy az alperes cselekvőképességet
kizáró gondnokság alá helyezése a Ptk. vonatkozó rendelkezése szerint szükséges
és indokolt.
A jogerős ítélet ellen az alperes személyesen és ügygondnoka útján felülvizsgálati
kérelmet terjesztett elő,a felülvizsgálati kérelem azonban alaptalannak bizonyult.
Az alperesnek a saját maga által is előadott egész életvezetése, az általa
kialakított bizonytalan és kellő kritikát nélkülöző körülmények, a személyes
kapcsolatainak teljes hiánya, valamint beadványainak a tartalma összhangban
áll a szakértői vélemények és az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi
Bizottsága felülvéleményének a megállapításaival. Ezekkel a bizonyítékokkal
szemben nem értékelhető az alperest csak alkalomszerűen kezelő pszichiáter
tanúvallomása, mely egyébként a gyógyíthatatlan elmebetegség tényét szintén
megállapította. A másodfokú bíróság a kifejtettek szerint megalapozott és
okszerű következtetésre jutott, amikor az alperes cselekvőképességet kizáró
gondnokság alá helyezését látta indokoltnak, ezért a jogerős ítéletet a Legfelsőbb
Bíróság hatályában fenntartotta. A bíróság jogerős ítéletével az alperest
cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezte.

IV.
A gondnokság alá helyezési per

A cselekvőképességet korlátozó illetve kizáró gondnokság alá helyezési per megindítására
az illetékes bíróságon az érintett nagykorú házastársa, egyeneságbeli rokona,
testvére, a gyámhatóság, vagy az ügyész jogosult. Más hozzátartozó azonban (például
a gondnokság alá helyezendő személy nagybátyja, vagy élettársa) a perindításra
nem jogosult. A gyámhatósági jogkört a helyi önkormányzat jegyzője gyakorolja.
A gyámhivatal a gondnokság alá helyezés iránt akkor indít pert, ha a gondnokság
alá helyezendő személynek nincs házastársa és egyenes ági rokona, vagy van ugyan,
de azok nem kívánnak pert indítani. A vonatkozó keresetlevélnek tartalmaznia
kell esetlegesen a születési anyakönyvi kivonatot, a tulajdoni lapot, szakorvosi
véleményt, környezettanulmányt, ideiglenes gondnok kirendelő határozatot, valamint
zárlatot elrendelő határozatot.

A
cselekvőképességet érintő gondnokság alá helyezés iránti per kizárólag a gondnokság
alá helyezendő személlyel, mint alperessel szemben indítható meg, aki a perben
teljes cselekvőképességgel rendelkezik. A gondnokság alá helyezési per bármikor
megindítható. Ha a gyámhatóság észleli, hogy szükséges a nagykorú személy gondnokság
alá helyezése iránt pert indítani, erről köteles értesíteni az érintett perindításra
jogosult hozzátartozóit. A tájékoztatástól számított 60 nap eltelte után a gyámhatóság
köteles a perindításra, ha ezen időtartamon belül a hozzátartozók valamelyike
a gondnokság alá helyezés iránt keresetlevelet nem nyújtott be.

Egy releváns bírósági döntés alapján gondnokság alá helyezésre irányuló eljárásban
nem indokolt az orvos szakértői vélemény felülvizsgálata, ha a per adataiból
kétséget kizáróan megállapítható a cselekvőképességet kizáró súlyos elmebetegség
fennállta.

A
beszerzett orvos szakértői vélemény szerint az alperes idült tudathasadással
és a hangulati élet kóros hullámzásával járó elmebetegségben szenved, s az
idő múlásával állapota nem hogy javult volna, hanem rosszabbodott. A betegség
folyamatos személyiségtorzulással, szellemi leépüléssel, az emberközi kapcsolatok
beszűkülésével, a gyakorlati élethez szükséges praktikus ismeretek hiányával
jár. Ezért a bíróság megállapította, hogy az alperes – betegsége következtében
– az ügyei viteléhez szükséges belátási képességét elveszítette, az nála teljes
mértékben állandó jelleggel hiányzik.

A
felperes keresetében az alperes cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezését
kérte. Keresetében arra hivatkozott, hogy a cselekvőképességet korlátozó gondnokság
alá helyezett alperest – állapotának rosszabbodása miatt – indokoltnak látszik
cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezni. Kereseti kérelmének indokoltságát
az alperes kezelőorvosának, dr. H. M. igazgató főorvosnak a szakvéleményével
támasztotta alán és kérte orvos szakértői vélemény beszerzését. Az alperes
ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Az elsőfokú bíróság ítéletében
a keresetnek helyt adott, az alperest cselekvőképességet kizáró gondnokság
alá helyezte. Az általa megállapított tényállás szerint a városi bíróság az
alperest cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezte, mert az alperes
hasadásos elmebajban szenvedett, és így életének önálló viteléhez szükséges
belátási képessége elmebeli állapota miatt nagymértékben csökkent. 1989. július
1-jével a T. Elmeszociális Otthonban került elhelyezésre.

A
fentiekre figyelemmel a városi bíróság az alperest cselekvőképességet kizáró
gondnokság alá helyezte, és rendelkezett a városi polgármesteri hivatal megkereséséről,
a betűsoros névjegyzékben való bevezetéséről, hirdetmény kifüggesztéséről.

Az
ítélet ellen az alperes fellebbezéssel élt. Ebben kérte az elsőfokú bíróság
ítéletének megváltoztatását, a felperes keresetének elutasítását. Arra hivatkozott,
hogy állapotában javulást érez, képesnek érzi magát az önálló életvitelre.
Ennek alátámasztására kérte orvos szakértői bizottság általi megvizsgálását.
A felperes ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult.

A
másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Megállapította, hogy
az alperes körülményei nem adottak az intézményen kívüli életvitelre, állandó
szakorvosi, szakápolói ellenőrzésre szorul. Állapotrosszabbodása visszatérő,
tartós. Az intézmény életébe passzívan illeszkedik be. A megyei bíróság az
így kiegészített tényállás alapján egyetértett az elsőfokú bíróság álláspontjával
s a döntés jogi indokaival is. Kiemelten rögzítette, hogy a rendelkezésre
álló orvosi vizsgálati eredmények, az intézmény igazgató-főorvosa, az elsőfokú
eljárásban beszerzett orvos szakértői vélemény alapján egyértelműen megállapítható
az alperes teljes cselekvőképtelensége. A másodfokú eljárás során nem merült
fel semmilyen adat, bizonyíték, tény vagy körülmény, ami indokolta volna újabb
orvos szakértői bizonyítás lefolytatását. Ezért a megyei bíróság az elsőfokú
ítéletet helybenhagyta.

A
jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amelyben
a jogerős ítélet megváltoztatását kérte. Jogszabálysértésként a bizonyítékok
mérlegelése körében az orvos szakértői véleményt vitatta. Szerinte állapota
javult, munkát kíván vállalni, valamint állítása szerint saját önkormányzati
lakással rendelkezik, és nyugdíjának összege (10 930 Forint) is képessé teszi
önálló életvitelre. A felülvizsgálati kérelem alaptalannak bizonyult.

A
gondnokság alá helyezési perekben csak a tényállás minden oldalú tisztázása
után lehet állást foglalni abban a kérdésben, hogy a gondnokság alá helyezés
feltételei fennállnak-e. A megalapozott döntés meghozatala érdekében a bíróságnak
azt kell eldöntenie, hogy az alperes szenved-e olyan pszichés betegségben vagy
van-e olyan szellemi fogyatkozása, illetve szenvedélybetegsége, amely nagymértékben
csökkenti a belátási képességét, és ha igen, az minden ügye vitelére, vagy csak
egyesekre hat-e ki. Ezek megállapítása részben jogi, részben orvosi szakkérdés.

Mindezek
következtében a bíróságnak fel kell derítenie az alperes személyi és vagyoni
viszonyait, milyen magatartást tanúsít a mindennapi élet szokásos teendői körében,
rendelkezik-e az ügyei viteléhez szükséges aktivitással és kellő ismerettel,
milyen a viszonya a környezetével, az általános szociális beilleszkedése, és
életvezetése megfelel-e a környezetében szokásos követelményeknek.

A cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezés, valamint a nagykorú
cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezése is nem határozatlan időre
szól. Az idő múlásával ugyanis a beteg állapota akár pozitív, akár negatív módon
jelentősen változhat, és méltánytalan helyzetet eredményez, ha akár évtizedekig
nem vizsgálja senki, mennyiben valósak a jogerős ítélet ténybeli megállapításai.

A
Ptk. a fentiek nyomán írja elő, hogy a bíróságnak az ítéletében kell meghatároznia,
hogy milyen időpontban kell kötelezően megindítani a gondnokság alá helyezés
felülvizsgálata iránti eljárást. A törvény ebben a körben csak a felülvizsgálati
eljárás legkésőbbi időpontját nevesíti, mégpedig akként, hogy arra az ítélet
jogerőre emelkedését követő 5 év eltelte előtt kell, hogy sor kerüljön. E végső
határidőn belül a bíróság a konkrét ügy összes körülményét mérlegelve szabadon
dönt az időpont megállapítása tekintetében.

Azt,
hogy a kötelező felülvizsgálat időpontját hogyan kell az ítéletben meghatározni,
a törvény nem határozza meg. Ezért azt a bíróság akár időtartam (például az
ítélet jogerőre emelkedésétől számított 2 év), akár pontos időpont (pl. 2003.
május hónap) megjelölésével is megteheti.

A
felülvizsgálati eljárást minden esetben a gyámhatóságnak kell megindítania.
A kereseti kérelem a gondnokság alá helyezés megszüntetésére, annak hatályában
való fenntartására, a cselekvőképességet korlátozó gondnokság cselekvőképességet
kizáró gondnoksággá változtatására, a cselekvőképességet kizáró gondnokság cselekvőképességet
korlátozó gondnokság alá helyezésre történő módosítására, illetve cselekvőképességet
korlátozó gondnokság esetén a gondnokolt által önállóan nem gyakorolható jogkörök
módosítására irányulhat.

V.
Gondnokrendelés valamint a gondnokság alá helyezés módosítása és megszüntetése

A bíróság által gondnokság alá helyezett személy részére a gondnokot a gyámhivatal
rendeli ki. Gondnok lehet minden cselekvőképes, nagykorú személy. Gondnokul
csak az rendelhető ki, aki a gondnoki tisztséget vállalja. A gondnokrendelés
előtt a gyámhivatal vizsgálja meg a gondnokrendelés okát, van-e nevezett gondnok,
a gondnokolt kinek a gondozásában áll, van-e olyan házastárs, szülő vagy más
hozzátartozó, illetve rokon, akit gondnokul ki lehet rendelni. A kirendelés
előtt a gyámhivatal beszerzi a gondnokrendelés alapjául szolgáló bizonyítékokat,
így különösen a jogerős bírósági határozatot, valamint a gondnokolt születési
anyakönyvi másolatát.

Gondnokká
– ha ez az érdekeivel nem ellentétes – a gondnokság alá helyezett által még
cselekvőképes állapotában közokiratban kijelölt vagy a gondnokság alá helyezést
követően megnevezett személyt, ha ez nem lehetséges, akkor elsősorban együttélő
házastársát kell kirendelni.

A
gondnok kirendelésénél az arra alkalmas személyek közül előnyben kell részesíteni
a szülőket, illetve a szülők által – a haláluk esetére – közokiratban vagy végrendeletben
megnevezett személyt, ilyenek hiányában más hozzátartozókat, akik szükség esetén
a személyes gondoskodást is el tudják látni. Ha fentiekben foglaltak szerint
hozzátartozó nem rendelhető ki, a gondnokolt számára hivatásos gondnokot kell
kirendelni. Hivatásos gondnok csak olyan büntetlen előéletű személy lehet, akit
a gyámhivatal székhelye szerinti önkormányzat közszolgálati jogviszonyban, munkaviszonyban
vagy egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonyban foglalkoztat.

Hivatásos
gondnokul a fogyatékosokkal, szenvedélybetegekkel vagy pszichiátriai betegekkel
foglalkozó társadalmi szervezet (pl. egyesület) által a tagjai közül ajánlott
személy is kirendelhető.

A
gondnokolt részére kivételesen több gondnok is kirendelhető. Többes gondnokrendelésre
akkor kerülhet sor, ha a gondnokság alá helyezett személy mindkét szülője, illetve
két közeli hozzátartozója vállalja a gondnokságot, vagy a gondnokolt vagyonának
kezelése, illetve egyes más ügyeinek intézése külön szakértelmet igényel. Az
utóbbi esetben a gyámhivatalnak meg kell határoznia a gondnokok feladatkörének
pontos megoszlását. Hangsúlyozandó, hogy a cselekvőképességet érintő gondnokságot
a bíróság megszünteti, ha elrendelésének oka már nem áll fenn. A megszüntetése
iránt maga a gondnokság alatt álló, házastársa, egyeneságbeli rokona, testvére,
a gondnok, a gyámhivatal és az ügyész indíthat keresetet és a megszüntetése
iránti perindításnak a kötelező felülvizsgálat időpontja előtt is helye van.

A
perindításra jogosultak a gondnokság alá helyezés megszüntetésén kívül kérhetik

folyt. köv.