Nem titok, hogy a jóga egocentrikus világnézet, épp ezért rejti azt a veszélyt is magában, hogy a gyakorlói könnyen az egoizmus csapdájába esnek. Rosszabb esetben a nárcisztikus személyiségzavar jeleit kezdik mutatni. Amiért erről írok, az nem a jógától való elrettentés, hanem az, hogy a helyes utat és a helytelen utat is felismerjük, és képesek legyünk a helytelenről átlépni a helyesre. Hiszek abban, hogy ez lehetséges!
A jóga egészséges egocentrizmusa abból a filozófiai kiindulópontból fakad, hogy az ember mindent, amit tapasztal, csak a saját elméjében képes tapasztalni, mivel nincs semmilyen olyan mód, amivel az elmét megkerülve képesek lennénk a hétköznapi valóságunkat megélni. Igaz ugyan, hogy ez alapvetően nem zárja ki a külvilág létezésének tényét, amit különben egyes filozófiai iskolák egyszerűen nemlétezőnek titulálnak, de az bizonyos, hogy semmilyen formában nem tudunk meggyőződni arról, hogy a világ körülöttünk tényleg létezik-e vagy csak az elménk hozza létre azt, annak minden lényeges és lényegtelen momentumával együtt. Ha ezen sokat gondolkodunk, persze az nagyon veszélyes, úgyhogy a jóga elvek értelmében minden, amit ebben a pillanatban tapasztalsz fogadd el valóságosnak, függetlenül attól, hogy tudjuk, hogy az elme produkcióját éljük meg. Ebből az elgondolásból fakad az a tanítás, ami a világot káprázatnak tekinti. Májá, mondja az ind kultúra. Ám nagyon fontos tudnunk, hogy mi magunk is a saját elménkben tapasztaljuk magunkat, vagyis az a tapasztalat, amiként magunkat megéljük azonos minőségű mindazzal a világgal, amire az ind filozófia a Májá bélyegét nyomta. Ennek okán az énünk és a világ nem különböző, vagyis egymás számára nagyon is valóságosak. Amíg tehát énként éljük meg önmagunkat, nem mondhatjuk a világra, hogy illúzió, vagy kárpázat, mivel ez nem az én megélése, hanem csak egy filozófiai tanítás, amit hallottunk, elhittünk, de nem értünk. Vagyis a világot, amit tapasztalunk jobb, ha nagyon is valóságosnak tekintjük mindaddig, amíg át nem éljük azt, hogy nem az. Ha pedig ez nem következik be sohasem, lehet, hogy a Májá tanítás a káprázat.
Minthogy sokan morfondíroznak ezeken a gondolatokon, számos félresiklás történik. Az egyik a már említett egoizmus. Sokan azt gondolják, hogy ha már minden az én elmémben zajlik, akkor én vagyok ennek a világnak a középpontjában és fontosabb vagyok, mint bárki más. Sajnos ez nincs így. A bennünk létrejövő világtapasztalatban minden más ember egyenértékű velünk. Jó, ha ezt gyakoroljuk is!
Gyakran találkozom azzal a gondolattal, hogy minden úgy történik, ahogy annak történnie kell. Ez is a túlfokozott egocentrizmus és a meglehetősen alacsony spirituális szintű mágikus gondolkodásnak az eredménye. Feltételez valamiféle felsőbb Rendet, amelyik csak velünk foglalkozik, hogy aztán akárhogy is döntünk az életünk kérdéseiben, mindig az történjen velünk, amit Ő akar.
Lássuk, érezzük meg a valóságot! A dolgok történnek úgy, ahogy történnek és mi hajlamosak vagyunk szabályosságokat felfedezni bennük, mint ahogyan egy fatörzsön vagy egy másik bolygó felszínén arcokat vagyunk képesek látni, amik pedig nincsenek ott. A mi erényünk az, ha a történő dolgokból képesek vagyunk tanulni, és végül azt mondhatjuk, hogy nem baj, hogy így vagy úgy történt, mert hasznunkra vált. Azonban ezt nem mindenki mondhatja el magáról, azaz nem mindenki képes tanulni a helyzetekből és ráadásul a helyzetek sem azért jönnek létre, hogy tanuljunk belőlük, hanem létrejönnek korábbi tetteink és mások tetteinek, vagy a természet alakulásának a következményeként, és aztán mi vagy tanulunk belőlük, vagy nem.
Az állítás, hogy e-világot Isten irányítja, nem tapasztalatból, hanem hitből fakad. Nem tisztem, hogy teológiai igazságokat firtassak, de azt tudom, hogy bár Isten jelen van, sem nem autószerelő, hogy autókat elrontson és megjavítson, sem nem társközvetítő, hogy párokat összehozzon vagy szétszakítson stb. Ezek mind a mi tetteink, úgynevezett véletleneink, következményeink. Jó, ha tetteidet Isten-tudatosságban teszed, ez megszenteli a mindennapjaidat, de ettől még nem Isten fog cselekedni helyetted. Az autót meg kell javíttatni és az sem árt ha probléma esetén felkeresünk egy párkapcsolati terapeutát, hogy rámutasson arra, hol rontottuk el.
Azért mód persze akad az elme megkerülésére, hogy lássuk a tényleges valóságot, akár Istent magát. A hit az egyik. A legtisztább, legmélyebb hit elvezet az elmenélküliség révületébe és feltárul előttünk, tudatunk előtt a káprázatmentes tapasztalat.
Egy másik ilyen út a jóga, amely gyakorlással éri el ugyanezt. Vannak technikák, amelyekkel képesek vagyunk arra, hogy elcsendesítsük ez elmét, ami által ugyanazt a betekintést nyerjük a békébe, mint a hittel megáldottak.
Különös módon különben az az Ind kultúra, aminek megszámlálhatatlan istensége van, mindennek eredetét egyetlen Teremtőre vezeti vissza, ahogy ez különben a mi nyugati keresztény kultúránkban is van. Nincs is olyan nagy különbség a lényegben. Ha mélyebben megismerjük a kultúrák tanításait, láthatjuk, tapasztalhatjuk, hogy a hit és a jóga ugyanarról a tőről fakad és nem is máshova vezetnek. Csak két út, amin járhatunk, hogy elérjük a békét. Miért is gondolnánk, hogy csak egyetlen út van? Isten végtelen, miért ne lenne végtelen számú út hozzá?
Om Shanti
Bálint
0 hozzászólás