Válaszol: a Budapesti Mentőszervezet vezető főorvosa
Ha a beteg tiltakozik az elszállítás ellen, az orvos kényszerítõ eljárást nem alkalmazhat, mert erre nincs jogi lehetõségünk. A nagy joghézag Magyarországon ott van, hogy amíg a közterületen lévõ veszélyeztetõ magatartást általában tisztán és gyorsan meg lehet oldani, addig, ha valaki a saját lakásában követ el hasonlót, de még nem járt sérülésekkel, nincs áldozat, akkor nem avatkozhatunk be. A magánterületet ennyire tiszteletben tartja a jog.
Elöljáróban le kell szögeznem, hogy a Mentő nem hatóság, hanem egy mobil egészségügyi intézmény, tehát semmi olyan kényszerítő eljárást nem alkalmazhat, amely a mai jogszabályok szerint a hatóság feladata.

Mi is az eljárás akkor, ha vészhelyzetről kapunk bejelentést, akár ön-, akár közveszélyről legyen szó? Ha a bejelentés alapján megtudjuk, hogy kezelt elmebetegről van szó, akkor a kivonulásunkkal együtt értesítjük a rendőrséget is, feltételezvén, hogy valamilyen kényszerítő eljárást is kell alkalmazni. Az ettől eltérő esetekben, amíg megfelelő szakember el nem dönti, hogy pl. garázdaságról van-e szó, a mentő nem hivatott intézkedni.

Egészen más a helyzet, ha ezen a helyszínen már valaki megsérült, hiszen a sérült ellátása a mi feladatkörünk. A nagy probléma a határesetekkel van. Sokszor a bejelentők is tévedésben vannak, pl. rosszul értékelik az ön- vagy közveszélyt. A régi beidegződésnek megfelelően a mentőszolgálatot értesítik, és mi kénytelenek vagyunk felhívni a figyelmüket, hogy nem vagyunk intézkedésre jogosultak. Ha már eljutunk oda, hogy kimegyünk, akkor az elvégzett vizsgálatok (ha ez egyáltalán elvégezhető) alapján a mentőorvos indikálja a beteg zárt osztályra történő elszállítását. Ezt sem teheti meg önhatalmúlag. Ha a beteg tiltakozik az elszállítás ellen, az orvos kényszerítő eljárást nem alkalmazhat, mert erre nincs jogi lehetőségünk.

Érdemes kiemelten beszélni arról a helyzetről, amikor valaki a szokásostól eltérően viselkedik és ezt a viselkedésváltozást nem elfogyasztott alkoholmennyiség vagy drog okozza. Ilyenkor a mentő jogosult arra, hogy kivonuljon és megkísérelje a beteg vizsgálatát. Ha a beteg ez ellen tiltakozik vagy a környezeti körülmények fenyegetőek, akkor nincs kényszerítési lehetőségünk. Ilyenkor dokumentálnunk kell, hogy a beteg vizsgálhatatlan. Ha azonban a mentőorvos úgy dönt, hogy fennáll az ön- vagy közveszély lehetősége, akkor rendőrhatóságot kér a helyszínre. Nagyon fontos, hogy nekünk már nincs jogi felhatalmazásunk arra, hogy leteperjük, megkötözzük vagy megbilincseljük az illetőt. Azért kell ezt kiemelnem, mert korábban a mentőautó tartozéka volt az ún. szíjbilincs. Természetesen akkor megvolt a jogosítványunk is az alkalmazására. Ma már, azt kell mondjam, hogy hála Istennek, kikerült az eszköztárunkból ez a lehetőség. Ezt én nagyon pozitív változásnak tartom, mert valóban nem az egészségügyi szakszolgálat feladata, hogy embereket személyes szabadságukban ilyen módon korlátozzon.

Hogy mennyire nehéz egy-egy esetre megoldást találni, hadd említsek egy példát, ami a múlt héten történt. Kaptam egy bírósági végzést, miszerint valakit kényszermegfigyelés céljából lakásából zárt osztályra kell szállítani a rendőrség közreműködésével. Úgy rendelkeztem, hogy hajnali három órakor, amikor vélelmezhetően otthon van az illető, menjen ki a mentőkocsit, mely útközben felvette a rendőröket is. Az illető otthon volt, hiszen reagált a lakásból, de erőszakkal a lakásba hatolni nem lehetett. Hiába mentünk ki. Így visszaírtam a megrendelőnek, hogy ezentúl csak akkor működünk közre az elszállításban, ha előbb a rendőrség az illetőt megfogja.

Másféle szituáció az, amikor a beteg alkohol vagy drog befolyása alatt áll. Ha ilyenkor súlyos sérülést szenved, a kábító hatás miatt nem engedi az elszállítást. A mentőorvos, ha biztos abban, hogy ha nem történik meg időben az ellátása, akkor ez akár az életébe is kerülhet, (szavakkal pedig nem meggyőzhető, hiszen belátóképességét elveszítette), ilyenkor azt teheti, hogy kéri a rendőrségi segítséget – önveszélyt feltételezve -, hogy a beteget eljuttassuk a gyógyintézménybe.

A nagy joghézag szerintem Magyarországon ott van, hogy amíg a közterületen lévő veszélyeztető magatartást általában tisztán és gyorsan meg lehet oldani, addig, ha valaki a saját lakásában követ el hasonlót, de még nem járt sérülésekkel, nincs áldozat, akkor nem avatkozhatunk be. A magánterületet ennyire tiszteletben tartja a jog. Én mindenképpen nagyobb, törvényben szabályozott lehetőséget kívánnék az elkövető ellen – az áldozatok védelmében. Ma még számos esetben előfordul, hogy közösen kivonulunk a rendőrséggel – és a helyszínen kezdődik a tanácskozás, mert tanácstalanok vagyunk: ki mit tehet. Sajnos az is előfordul, hogy ha nem tehetünk semmit és levonulunk a helyszínről, eltávozásunk után megtörténik a tragédia.

Egy ilyenfajta joghézag lefedését szolgáló törvény meghozatala ugyanakkor nyilvánvalóan nagyon nehéz, hiszen a szándékos megtévesztést sem szabad kizárnunk – amikor az egyik fél valótlanságokkal szeretné a mási felet börtönbe vagy elmegyógyintézetbe juttatni. Ezért született például az a jogi szabályozás, hogy akit elmegyógyintézetbe szállítanak, (és nem kezelt elmebeteg) annak ügyében az első huszonnégy órában meg kell hozni a határozatot, hogy tovább benntartható-e, vagy nem. Ezt nem egy ember dönti el, és a benntartást nagyon szigorú feltételek alapján lehet csak elrendelni. Ha nem maradhat benn, akkor ez jogalap lehet arra, hogy aki bevitette, azon számonkérhető legyen – hiszen jogtalanul korlátozta a szabadságát. Ez a fék a rendszerben. Van arra példa, hogy a házastárs – akár pszichiáterrel megbeszélve – megpróbálja párját gyógykezelés alá vetetni, mert akkor legközelebb már erre a kezelt elmebetegségre hivatkozhat.

A rendőrséggel való kapcsolatunkat egy együttműködési megállapodás szabályozza. Ezt ugyan utoljára akkor írtam alá, amikor húsz éve idekerültem, de például a kölcsönös segítségnyújtás benne van, s ez működik is. A gyakoribb az, hogy mi kérjük a rendőrség közreműködését, de ha hozzájuk fut be hívás és sérülés is feltételezhető, akkor azonnal értesítenek minket és együtt vonulunk ki a helyszínre. Hasonló együttműködési megállapodásunk van a tűzoltósággal is.

Végül szeretnék kitérni az orvos kötelességére abban az esetben, ha bűncselekményre utaló sérüléssel találkozik. Ha lőtt, szúrt sebet lát el, akkor köteles azt a rendőrségnek jelenteni. Kiskorút ért a bántalmazás esetén minden esetben köteles jelentést tenni, de ha felnőtt családtagok bántalmazzák egymást és az áldozat elmegy látleletet felvenni az orvoshoz, ezt nem kell jelentenie. Ilyenkor magánvádas feljelentés alapján lehet csak eljárást indítani. De hadd ismételjem meg, hogy kiskorú esetében mindig köteles jelentést tenni.

Dr. Andics László
a Budapesti Mentőszervezet vezető főorvosa
a Magyar Vöröskereszt elnöke