Nagy visszhangot keltett az a néhány héttel ezelőtt a sajtóban napvilágot látott közlemény, mely szerint a kiskunhalasi pszichiátriai otthonban dolgozók közül néhányan bántalmaztak, megaláztak és különböző szexuális játékokra kényszerítettek, illetve vettek rá pszichiátriai betegséggel küzdő gondozottakat. A történethez hozzátartozik, hogy a megjelenés idején már javában folyt egy belső vizsgálat, mely ez év elején kiegészült ügyészségi nyomozással is.

Anélkül, hogy hivatalos tudomással bírnánk az otthonban történt események természetét illetően, vagy ismernénk a különböző hivatalos és félhivatalos tényfeltáró vizsgálatok eredményét is fontos szót ejteni a pszichiátriai betegek jelenlegi ellátásának-gondozásának helyzetéről, visszásságairól.

Üdvözlendő, hogy a betegek jogairól manapság igen sok szó esik a különböző szakmai fórumokon, ezen jogok érvényesülése azonban, – több okból kifolyólag – még igen sok kívánnivalót hagy maga után. A betegek jogai az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényben (továbbiakban Eütv.) már külön fejezetben is nevesítve vannak, az emberi méltósághoz való alapjogot pedig az Eütv. is kiemelt jelentőségűként kezeli, amelynek primátusa van még a betegjogok között is. Minden beteg jogosan várhatja el, hogy ellátása-gondozása során vele tisztelettel, megbecsüléssel bánjanak. Az emberi méltósághoz való alapjogból természetesen levezethető az önrendelkezéshez és a személyes szabadsághoz való jog is, melyek kifejezetten hangsúlyossá válnak a pszichiátriai betegek esetében. A teljesség igénye nélkül járjuk körül kissé a betegjogoknak ezt a részterületét.

A pszichiátriai beteg személyiségi jogait egészségügyi ellátása során – helyzetére való tekintettel – fokozott védelemben kell részesíteni.
A pszichiátriai betegnek az egészségügyi törvény szerinti jogai – egészségügyi ellátása során – csak a törvényben foglaltak szerint, a feltétlenül szükséges mértékben és ideig, továbbá abban az esetben korlátozhatók, ha a beteg veszélyeztető vagy közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít. Az emberi méltósághoz való jog azonban ebben az esetben sem korlátozható.

Minden pszichiátriai beteg – a „hagyományos” betegjogokon túl – jogosult arra, hogy

• pszichiátriai gyógykezelése lehetőség szerint családi, illetőleg lakókörnyezetében, továbbá
• pszichiátriai gyógykezelésére az állapotának megfelelő és a többi beteg fizikai biztonságát védő, a lehető legkevésbé hátrányos és kellemetlen módszerrel, illetve
• pszichiátriai gyógykezelése során korlátozó vagy kényszerítő intézkedés alkalmazására, valamint korlátozó feltételek közötti elhelyezésére csak feltétlenül indokolt esetben, önmaga vagy mások veszélyeztetése esetén kerüljön sor.

A pszichiátriai betegek ellátása során mindig kiemelt figyelmet élvezett a személyes szabadság korlátozását lehetővé tevő intézkedések sokasága, melyek egységesen a 60/2004 (VII.6.) ESzCsM rendeletben kerültek szabályozásra. Mindenek felett érvényes tétel, hogy a korlátozó intézkedések csakis indokolt esetben és a célhoz szükséges módon kerülhetnek alkalmazásra, vagyis azok csak olyan mértékűek lehetnek és csak addig tarthatnak, amilyen mértékben és ameddig azokra feltétlenül szükség van. Magától értetődő módon, a korlátozó intézkedés sem valósíthat meg kínzást, kegyetlenséget.

Szintén gyakorta felmerülő problémák mutatkoznak a tájékozott beleegyezés fogalmával kapcsolatban és sokszor kerül az orvosi szakma látóterébe az elektrokonvulzív terápia helye a kezeléseknél. A modern pszichiátria nem dolgozik úgynevezett „zárt osztályok”-kal, ennélfogva Magyarországon a veszélyeztető és közvetlen veszélyeztető állapotú betegek esetében a hivatalos verzió szerint több, mint öt éve nem használhatnak hálós ágyat, hiszen a „kémiai kényszerzubbony”-nak nevezett, erős hatású gyógyszerkészítményekkel az esetek többségében a beteg „korlátozása” megoldható. Természetesen fenti módszerre is érvényes, hogy az csak kivételesen, ideiglenes jelleggel, a jogszabályokban előírt módon rendelhető el.

A már korábban említett ESzCsM rendelet kimondja, hogy a pszichiátriai intézmény részletes eljárásrendet alakít ki a korlátozó intézkedések elrendelésének és alkalmazásának szabályairól, amelyben önmagára nézve a hatályos jogszabályokban foglaltaknál szigorúbb szabályokat is megállapíthat. Az eljárásrendnek mindenképpen tartalmaznia kell a következőket:

• az intézmény munkarendjét figyelembe véve a korlátozó intézkedések elrendelésének szabályait,
• a korlátozó intézkedések egyes formáinak maximális időtartamát, a korlátozó intézkedések egyes formái mellé rendelt megfigyelés szabályait,
• a korlátozás feloldásának szabályait
• a korlátozó intézkedésekkel kapcsolatos értesítési jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat,
• a panaszjogok gyakorlásának részletes szabályait.

Korlátozó intézkedések elrendelése esetén a pszichiátriai beteget és a panasz tételére jogosult személyeket tájékoztatni kell a panaszhoz való jogukról, kivéve, ha ezt a korlátozó intézkedés alkalmazását szükségessé tevő körülmények vagy a beteg állapota kizárják. Utóbbi esetben a kizáró körülmények elhárultával kell ezt a tájékoztatást pótolni. A korlátozó intézkedés elleni panasz elintézése során soron kívül kell eljárni.

A fentieket tartalmazó dokumentumot a pszichiátriai beteg, valamint törvényes , illetve meghatalmazott képviselője, valamint az intézmény dolgozói számára jól látható helyen és módon ki kell függeszteni.

Az Egészségbiztosítási Felügyelet 2009-ben egy indikátorrendszer alapján elemezte a hazai fekvőbeteg intézmények válaszadása alapján a jelenlegi betegjogi helyzetet. A Felügyelet honlapján (www.ebf.hu) közzétett összefoglalójában, régiónként megtekinthető, hogy a különböző problémás és kevésbé problémás betegjogi területeken milyen a magyarországi helyzetkép. A korábban hivatkozott, írott helyi eljárásrenddel a hazai telephelyek közel 60%-a rendelkezik. Nézőpont kérdése, hogy ezt soknak, vagy kevésnek tekintjük.
Érdekes konklúziókkal szolgál egy másik tanulmány is. A Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum (PÉF) munkatársai, utánkövetéssel megvizsgálták az ellátottak emberi jogainak érvényesülését a pszichiátriai otthonokban. A 2008-ban íródott tanulmány sok anomáliát fogalmaz meg a jelenlegi hazai ellátással kapcsolatosan.

Megemlíti többek között, hogy a pszichiátriai otthonok szegregált ellátást nyújtanak, sok helyütt teljesen hiányzik a rehabilitáció, kísérletet sem tesznek az ellátottak társadalmi reintegrációjának előmozdítására. Az ilyen jellegű intézményekben elhelyezett gondozottak „végállomás”-ként élik meg elhelyezésüket.

Konszenzus van a szakmai szervezetek és a döntéshozók között abban, hogy mindenképpen szükséges lenne megszüntetni a kifejezetten nagy létszámú, személytelen bentlakásos otthonokat és emberközelibb, családiasabb légkör kialakítását szem előtt tartva, alternatív szolgáltatói struktúrát létrehozni a pszichiátriai betegek számára.

Radó Iván, a PÉF elnöke, egy rádióinterjúban úgy nyilatkozott, hogy a pszichiátriai otthonok egy részében mindennapos a gondozottak megalázása és az esetek nagy része rejtve is marad, mert a betegek, – félve a retorzióktól – nem mernek panaszt tenni, vagy igen sokan akadnak közöttük, akik mentális betegségük természeténél fogva nem képesek panaszukat adekvát módon megfogalmazni.
Kijelenthető, hogy alapvetően csekély mértékű ezen a területen a civil kontroll, nem érvényesülnek az ellátásban kellőképpen a fogyatékosjogi egyezmény rendelkezései, a bírói szemlézés gyakorlata sokszor formális. A mai modern pszichiátriai ellátás gyakorlatát nagyban hátráltatja az egyre fokozódó szakemberhiány, az intézményekben dolgozók képzettségi szintjének alacsony volta, de közrejátszik egyes esetekben a személyzet nem megfelelő attitűdje, kommunikációs és minőségügyi hiányosságok is.

Gyanítható, hogy a dolgozók foglalkozás-egészségügyi vizsgálata sem képes feltárni a pszichológiai alkalmatlanságot, pedig az egészségügyi ellátásnak ez olyan speciális területe, ahol kiemelt jelentőséget kap, hogy a gondozottak mentálisan beteg, kiszolgáltatott emberek.

Nagyon fontos lenne a rendszeres, szigorú, több fókuszú ellenőrzés a pszichiátriai intézményekben, azonban semmiképpen se feledkezzünk meg arról, hogy a pszichiátriai betegek ellátásában jelenleg is számtalan jól felkészült, magas szintű szakmai tudással és empátiával bíró szakember dolgozik. Ne öntsük ki tehát a gyereket is a fürdővízzel együtt!

Ha sérülnek a betegjogok az ellátás folyamán, manapság már rengeteg jogorvoslati lehetőség áll rendelkezésünkre a panasz orvoslására. Ennek keretében a páciensek, illetve hozzátartozóik többek között fordulhatunk az Orvosi Kamarához, amely szervezet etikai probléma esetében eljárást indíthat Kezdeményezhetünk munkaügyi eljárást, szabálysértési eljárást. Kérhetjük az ÁNTSZ-nél az ellátás kontrollját az illetékes szakfelügyelő főorvostól. Fordulhatunk panaszunkkal az Egészségbiztosítási felügyelet felé, ahol hatósági eljárást követően születik döntés. Minden egészségügyi intézményben elérhető betegjogi- illetve ellátottjogi képviselő, akihez panaszunkkal fordulhatunk.

Jelezhetjük elégedetlenségünket az adott intézmény vezetőjének, vagy fenntartójának. Lehetőségünk van arra is, hogy közigazgatási kérelemmel éljünk az intézmény felügyeleti szervénél, illetve az Egészségügyi Minisztériumnál. Ha már minden közigazgatási eljárási lehetőséget kimerítettünk és úgy találjuk, hogy alkotmányos jogunk sérelmét eleddig nem orvosolták, megkereshetjük az állampolgári jogok országgyűlési biztosát is. Büntetőeljárást is kezdeményezhetünk, valamint kártérítési igényeinket polgári peres eljárásban is érvényesíthetjük. Ha mégis elkerülnénk a rögös, esetenként költséges és hosszadalmas bírósági eljárásokat, megpróbálhatunk egyezségre jutni a sérelmet okozó egészségügyi szolgáltatóval az Egészségügyi Közvetítői Tanács segítségét kérve.

Nem utolsó sorban pedig bátran keressünk fel civil érdekvédő, vagy érdekképviseleti szerveket, ahol megkaphatjuk a kellő tájékoztatást az ügyünkben, vagy jogsegélyszolgálatot vehetünk igénybe.

Schmuczer Beatrix – Ifj. Lomnici Zoltán