Pszichoanalitikus neurózistan klasszikus és új megközelítésben A pszichoanalízis változóban van. Ez a könyv úgy értendő, mint egyfajta kísérlet, amely mindamellett, hogy az elmélet és gyakorlat pillanatfelvételét nyújtja, a szakemberek számára hozzászólás is kíván...
Fehér Pálma és Indries Krisztián pszichológusok vezetésével! „Amit szívedbe rejtesz Szemednek tárd ki azt” József Attila Túlléphetünk rögzült, sokszor nem tudatos viselkedési mintáinkon, játszmáinkon, a saját magunk által kijelölt határokon? Hogyan...
Mostanában egyre több szülő és pedagógus használja a hiperaktív kifejezést, az izgő-mozgó, nyugtalan gyermekek jellemzésére. Ez sokszor jogos, de vannak esetek, amikor ha alaposabban megvizsgáljuk a gyermek viselkedését, kiderül, hogy nem az. Például ha nem sikerül...
A képernyőn megjelenő szöveg, mint projekciós felület Az internet térhódításával az emberi kommunikáció új dimenziója nyílt meg, hiszen másodpercek alatt eljuttathatunk információt a világ szinte minden tájára, elektromos levelet küldhetünk, hozzászólhatunk különböző...
A címben megadott fogalmak tisztázása érdekében a következőket kell előre bocsátanunk: Monoteista tradíciók alatt ez esetben az Európában honos monoteista tradíciókat értem, tehát a „könyv vallásait”, a kereszténységet, a zsidóságot és az iszlámot. A korai...
A világon sok egyetem létesített virtuális egyetemet, amely fokozatosan átveszi az adminisztrációs feladatokat, biztosítja az oktatási anyagokat. Igen fontos itt az oktatók, az adminisztratív személyzet és a hallgatók közötti szoros online együttműködés, visszajelzés....
Az Internet Janus arcú áldás. Nemcsak előnyei, hanem hátrányai is vannak. Az egészségügyi témában internetezők 52%-a úgy véli, hogy az online honlapok információi többségükben hitelt érdemlőeknek. Ezzel szemben áll a Brit Királyi Orvosi Társaság folyóiratában...
A Semmelweis Egyetem és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Képzési Központja által akkreditált tréningprogram (Budapest, 2005. október 7-8, november 18) A program célja Az Addikció Súlyossági Index (ASI) egyike a legszélesebb körben használt mérőeszközöknek...
Az oldal cookie-kat (sütiket) használ a nagyobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben továbbra is az oldalon marad - további beállítások nélkül - Ön elfogadja a cookie-k használatát.ElfogadomNem fogadom elAdatkezelési tájékoztató